Szóbeli bántalmazás – számos variációja van, sokan fel sem ismerik

Nem hagy nyomot a testen, az áldozat nem kiabál hangosan segítségért, és néha még akkor is felfoghatatlan ami történik, ha éppenséggel sokan szem- és fültanúi az esetnek. Az erőszaknak ezt az arcát szóbeli bántalmazásnak nevezzük.

Ez a jelenség napjaink magyar társadalmát nagymértékben uralja.

A legfurább az egészben az, hogy lehet valakit úgy bántalmazni szóban, hogy sem a bántalmazó, sem a bántalmazott nincs tudatában annak, hogy mi történik. Olyan mélyen átitatta ez a jelenség a társadalmunkat, hogy elfogadjuk mint létező és megváltoztathatatlan kapcsolati jelenséget. Fel sem tűnik egy ordítozó szülő, egy szúrós megjegyzéseket tevő tanár, egy lekezelő szomszéd. Ilyenkor a legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy ő most szóbeli bántalmazás áldozata lett és meg kellene védenie magát. Természetesnek veszik, és még ha sejtik is, hogy valami nincs rendben, akkor sem tudják mit kellene tenni.

De vegyük csak górcső alá, hogy miért lesz valaki szóbeli bántalmazó?

A bántalmazó ember az előremenekülés elvét alkalmazza: valamikor őt is bántalmazták, ezért – hogy ez ne történhessen meg újra vele –, ő teszi ugyanezt másokkal.

Ez biztonságot jelent a számára, úgy érzi, hogy irányítja a környezetét, ő van felül, senki nem árthat neki. Ez biztos jele annak, hogy az őt ért korábbi, többnyire gyermekkori traumákat nem dolgozta fel. Most is ott él benne a sebzett gyermek, aki fél és tele van fájdalommal. Ezeknek az érzéseknek és az ezekből fakadó hiányérzetnek ad hangot minden egyes alkalommal, amikor valakit szavakkal bántalmaz. Kiéli azt a hatalomvágyat, amit gyermekkorában érzett, amikor nála erősebb felnőttek visszaéltek az erejükkel és az ő tehetetlenségével. A szóbeli bántalmazás célja az áldozat összezavarása, manipulálása, az erőfölény (és ezáltal a képzelt biztonságérzet) megteremtése. Azáltal, hogy a bántalmazó az áldozatot folyamatos bizonytalanságban tartja és az önértékelését károsan érintő megjegyzéseket tesz rá, függővé teszi önmagától. Az áldozat gyakran azért nem tud kilépni a bántalmazó kapcsolatból vagy akár változtatni rajta, mert egyszerűen nincs hozzá ereje. Azt hiszi (tévesen), hogy ő tehetetlen. Igaz ugyan, hogy a bántalmazót ő nem tudja megváltoztatni, viszont bármikor dönthet úgy, hogy kilép az áldozatszerepből, és kézbe veszi az életét.

A szóbeli bántalmazásnak számos formája van, tulajdonképpen minden az, aminek célja a másik fölötti uralom megszerzése és a manipulálás. Vannak azonban gyakran előforduló bántalmazási formák.
Egyik ilyen forma a titkolózás, amikor valaki a társát nem avatja be történésekbe, olyanokba sem, amelyek mindkettőjüket érintik. A titkolózás bizonytalanságot szül.

Egy másik formája az ellenkezés. Ez azt jelenti, hogy mindennel ellenkezik, amit az áldozat tesz, gondol vagy érez. Ha például azt mondja a bántalmazónak valaki, hogy ez egy jó étterem, akkor a bántalmazónak lesz legalább 5 érve arra, hogy miért nincs igaza a beszélgetőpartnerének. Az ellenkezés célja mindent megkérdőjelezni és megcáfolni, hogy csak a bántalmazó véleménye juthasson érvényre. Ilyenkor az sem akadály, ha az áldozat valamiben egyetért a bántalmazóval, mert az képes a saját véleményével is ellenkezni, csak hogy a társán uralkodhasson.

A szóbeli bántalmazás gyakori formája a leértékelés, amikor a bántalmazó alábecsül mindent, amit az áldozat tesz vagy gondol. A következő mondatok a leértékelést fejezik ki:

Megtörténik, hogy a bántalmazó megpróbálja viccnek álcázni a bántalmazást. Lehet ez egy negatív megjegyzés a másik kinézetére, képességeire, intelligenciájára. Például azt mondja, hogy „mit lehet várni egy nőtől?”, ha pedig a másik fél szóvá teszi, hogy ez sértő, akkor azt válaszolja, hogy csak viccelt és a másiknak nincs humorérzéke.

Vannak bántalmazók, akik mindenért a társukat hibáztatják, függetlenül attól, hogy a társuknak volt vagy sem bármilyen ráhatása a történtekre.

Ehhez nagyon hasonló az ítélkezés és a másik kritizálása, ami magában foglalja a másikról mondott negatív véleményt („az a baj veled, hogy …”, „semmit nem tudsz rendesen megcsinálni” stb.).

A lekicsinylő bántalmazó a másik tetteit, érzelmeit, vágyait lényegtelenné teszi, azt sugallja, hogy semmi nem fontos azon dolgok közül, amelyekkel a másik foglalkozik. Ilyenkor az áldozat gyakran abban a tévhitben van, hogy nem magyarázta el megfelelően, amit szeretett volna.

Egy másik gyakran használt módszer a megfélemlítés, amikor a bántalmazó úgy próbálja rávenni a társát az engedelmességre, hogy kilátásba helyez valami ijesztőt a számára, például azt, hogy elhagyja őt. Ennek eredménye lehet, hogy az áldozat az elhagyástól való félelmében teljesen alárendelődik a bántalmazónak. Szóbeli bántalmazásnak minősül a parancsolgatás is, hiszen nem enged teret a másik szabad véleménynyilvánításának, hanem arra akarja késztetni, hogy gondolkodás nélkül rendelődjön alá valaki más akaratának.

A tagadás a szóbeli bántalmazás egyik különösen súlyos formája. Ez abban merül ki, hogy amikor az áldozat meg akar beszélni a bántalmazóval egy korábbi problémát, akkor az úgy tesz, mintha az a probléma nem létezne, és „nem érti”, hogy a társa miről beszél. Ezzel azt üzeni a társának, hogy nincs joga problémákat felvetni, nem hihet sem az érzéseinek, sem az emlékeinek.

A semmibe vevés nagyon fájdalmas bántalmazási módszer. Akkor beszélünk semmibe vevésről, amikor például megkérdezünk valakit és ő nem válaszol. Egyszerűen úgy tesz, mintha nem mondtunk volna semmit. Vagy egy kijelentésünkre nem reagál, nem jelzi vissza, hogy felfogta amit mondtunk. Különösen romboló hatása van gyerekeknél.

Meg kell említenünk, hogy az erőszakos dühkitörések, kiabálás is szóbeli bántalmazásnak minősülnek. Egyértelmű, hogy az ordítozás célja a fölény kialakítása, nem pedig a probléma rendezése.

A szóbeli bántalmazás rejtett formáit nehéz felismerni, ugyanakkor vannak csalhatatlan jelek, amiket az áldozat megfigyelhet önmagán. Ha például egy személy jelenlétében nem érzi jól magát, folyamatosan attól fél, hogy valamit nem mond jól; ha egy-egy beszélgetés valakivel mindig ugyanúgy végződik, ha úgy érzi, hogy egy bizonyos személy jelenlétében minden lelkiereje elhagyja, feszült és ideges lesz, gyanakodhat arra, hogy az a személy őt szavakkal bántalmazza.

Mit lehet tenni, ha valaki úgy érzi, hogy rendszeresen szóbeli bántalmazás áldozatává válik? Hasznos lehet, ha tükrözzük a bántalmazó érzéseit („úgy látom dühös lettél”), vagy kifejezzük a saját érzéseinket („rosszul esik nekem, amikor ezt mondod”). Segíthet, ha konkrét kérést fogalmazunk meg („ezt hagyd abba”), ha következményeket helyezünk kilátásba („ha továbbra is ilyen megalázóan viselkedsz velem, át fogom gondolni a kapcsolatunkat”). Kerülendő a magyarázkodás, visszatámadás, vitatkozás. Ha sok éve tart már a bántalmazás érdemes szakember segítségét is igénybe venni, ugyanis a szóbeli bántalmazásnak számos variációja van, ami megnehezítheti a tisztánlátást és a megoldás megtalálását. Érdemes tenni azért, hogy megtanuljunk jól kommunikálni, hogy felelősséget vállaljunk az érzéseinkért.

Jó, ha nem vár arra az áldozat, hogy a bántalmazó majd magától észreveszi, hogy mit tesz és meg fog változni.

A szóbeli bántalmazók általában dühfüggők, szükségük van a haragra, úgy, mint az alkoholistáknak az italra.

Az áldozat lesz az, aki motiváltabb a változtatásra, ezért legtöbbször neki kell megtennie az első lépést. Megéri változtatni és boldogabb, élhetőbb kapcsolatot felépíteni.

Borota Gábor
(A szerző pszichológus)