Szovátai sípálya: érdemes a csúcsra lebegni

Simon Virág 2020. január 20., 19:05 utolsó módosítás: 2020. január 20., 19:33

Mesebeli helyen van a szovátai sípálya, amelyet inkább a gyakorlott sízőknek ajánlják, de jó hír, hogy van egy kis „bébipálya” is, sőt két, szánkózásra alkalmas helyet is kialakítottak. Csak a magasságiszonyunkkal kell farkasszemet nézzünk, és elfoghatjuk helyünket a székes felvonóban.

Csodaszép helyen van a szovátai sípálya, érdemes idén télen egyszer odalátogatni Fotó: Simon Virág

Bár Szovátán ezen a télen január közepéig csak egyszer havazott, a sípálya felé vezető mintegy tíz kilométeres úton azért nem lehet száguldozni, néhol havas, néhol jeges. Az út nem meredek, de emelkedő, éles kanyarok is vannak, s kicsit erdei útra hasonlít az egész. Akik először készülnek ide, jó, ha megérdeklődik a pontos irányt, és fontos tudnivaló, hogy a sípálya közelében és területén nem működnek a mobiltelefonok.

Ilyen az erdőbe vezető, tíz kilométeres út a sípályáig Fotó: Simon Virág

Nem kell hólánc, de fontos az óvatosság Fotó: Simon Virág

Szovátán magánkézben vannak a sípályák: jelenleg hóágyukkal teszik sízhetővé, és várják az igazi téli havazást. A nagy pálya, amelyet ugyan kezdőknek és haladóknak is javasolnak, de szerintem nagyon meredek, egy kilométer hosszú. Tetejére egyszemélyes ülőlifttel lehet feljutni, ami már maga is izgalom a javából. Sajnos a pálya alján csupán egy kis parkoló van kialakítva, és semmi hely nincs, ahol a bakancsot felvegyük, így készüljünk fel arra, hogy az út mentén leparkolt autóból kell felbaktassunk a felvonóig.

Ami a székes felvonót illeti, egy felvonás 6 lejbe kerül a sízőknek, az egész napi bérlet 70 lej. Van turistajegy is, amivel azok liftezhetnek, akik szánkózni szeretnének vagy csak sétálni egyet, és ebédelni a menedékházban.

A turistajegy 15 lejbe kerül. Senki ne lepődjön meg, hogyha felszálláskor eltépik és elveszik a menettérti jegyet, senki nem marad a tetőn. A székes felvonó pár méterrel a föld felett szállítja az utasokat. Nekem kicsit félelmetesnek tűnt a magasban, egyik kezemmel fogtam a síbotokat, a másikkal próbáltam fotókat készíteni, és közben arra összpontosítottam, hogy hogyan tartsam a bakancsos, sítalpas lábaimat. Volt a széken egy tartó, de valamiért azt hittem, hogy ha oda felteszem a lábam, akkor érkezéskor nem tudom onnan kiakasztani. Egyszóval: kicsit túlzásba vittem az aggodalmat, és igen erősen kapaszkodtam. Leszálláskor egy férfi segített mindenkinek, persze a mozgó székekről sítalpra érkezni így sem volt túl egyszerű. De túl bonyolult sem.

Segítenek felülni és leszállni is a síliftnél Fotó: Simon Virág

A nagy pálya nagyon meredek volt, szóba sem került, hogy én lecsússzak rajta. Barátaink kipróbálták, hosszasan csúsztak le, egyik szélétől a másikig haladva. Elmondásuk szerint több helyen jeges volt a pálya, és legközelebb csak akkor próbálják ki, ha valódi hótakaró borítja.

A tetőn kis kölcsönző is működik, lehet sílécet, bakancsot, botot és szemüveget is bérelni, egy síléc egész napra 20 lej, a teljes felszerelés 35 lej. A hegyimentőknek is van egy kis kuckójuk ott, így mindig kéznél vannak, ha valaki segítségre szorul.

Vakációban és hétvégén sokan vannak a kis pályán Fotó: Simon Virág

A tetőn van a 300 méteres, kis pálya is, amelynek tetejére tányéros felvonóval lehet felmenni, vagy gyalog. A felvonás ára 2 lej, itt is jegyet adnak, ami elég rossz megoldás, hiszen ha veszel egyszerre 5 jegyet, akkor kapsz öt papírfecnit, s azt a vizes kesztyűddel kell előkotord minden alkalommal, amikor a felvonóval szeretnél közlekedni. Több órát töltöttünk ott, s azt tapasztaltuk, hogy a kisgyermekek esetében nincs túl nagy szigorúság, nyugodtan lehet blicceli is. Sőt, aki nem szeretne a jegyes bácsival szembekerülni, az felkapaszkodhat a felvonón már „utazó” barátjára. Az biztos, hogy egyszeri tapasztalatunk szerint a szovátai sípályán nem a tulajdonítanak túl nagy figyelmet a jegyszedésre.

A kis pálya enyhén lejtős, tanulásra és gyakorlásra tökéletes, többen egyénileg próbálták meg begyakorolni mindazt, amit az oktatók mondtak nekik. Ezen is voltak jeges részek, de nem volt veszélyes.

Nem tökéletes a szánkópálya, de a „pánkók” jól csúsznak Fotó: Simon Virág

A kis pálya mellett két szánkópálya is van, ezekre nem vetették be a hóágyúkat, így az előző napokon hullott hó már csak részben fedte őket, a nagyobb fűcsomók már utat törtek maguknak. A nagy pánkóknak nevezett szánkók azonban s kis fűcsomókon nem akadtak fel, és jó gyorsan száguldottak utasaikkal együtt.

A teraszon lehet meleg italt vásárolni és falatozni Fotó: Simon Virág

Aki pihenni akart, az megtehette a kispálya tövében levő teraszon. Itt volt ugyan egy benti rész is, de az épp zárva volt, és több helyen ki volt írva, hogy síbakanccsal nem lehet bemenni. A teraszon árultak meleg italokat és előrecsomagolt édességeket, átlagosan 5 lejes árért. Kicsit odébb található a Répás menedékház, ahol tágas ebédlő és tiszta mellékhelyiség fogadta a sízőket, turistákat. Többféle leves volt 12-15 lejért, kenyérrel, de ugyanannyiért húsos, krumplis második fogást is lehetett vásárolni.  Itt elszállásolási lehetőség is van, ha valaki szeretne több napot is a hegyen tölteni.

A meredek, nagy pálya, merész sízőknek Fotó: Simon Virág

Aki nem a meredek nagypályán ereszkedik le, az a székes felvonóval teheti meg. Jó tudni, hogy lefelé a síléceket le lehet csatolni, és azokat külön leküldik a székekkel, majd az aljban lehet visszaszerezni őket. Visszafelé kicsit nyugodtabb voltam, persze azért megfordult a fejemben, hogy ha valamit leejteszn akkor annak annyi, mert gyalogszerrel nem tudsz a vágáson keresztül utána jönni. Néhány ág is megsimogatott, és zavart a felvonóberendezés minden tartóoszlopáról bömbölő rádió. De alapvetően épen és boldogan értem földet.

A gyakorlott sízők szeretik a szovátai nagy pályát Fotó: Simon Virág

Ha Szovátán telelünk, vagy nem szeretnénk Marosvásárhelyről túl távol menni, akkor érdemes idén télen ellátogatnunk a fürdőtelep sípályáira. Turistaként vagy tapasztalat sízőként is találunk kedvünkre való kikapcsolódást. S mivel a tetőn szinte mindig gyönyörű, napsütéses idő van, érdemes oda felmenni gyerekekkel is, szánkózni, két-három órát a szabadban lenni.

A székes felvonó és a reszkető újságíró síléce Fotó: Simon Virág

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMAL

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Hirdetési célú sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.