– Szigorú tanárnak tartja magát? Az engedékenység belefér?
– A visszajelzések alapján azt mondanám, hogy a gyerekek általában szigorúnak említenek. Én nem tartom annyira szigorúnak magam, mert tudom, hogy amit elvárok tőlük, az emberileg megvalósítható.
Az engedékenység is belefér, de nem túlzottan, távol áll ez tőlem. Azt is írtam a pályázati interjúmban, hogy úgy gondolom, valamiért itt vagyunk, valamilyen célunk van, nem lehet mindig ilyen-olyan kompromisszumokkal áthúzni ezeket a célokat.
– Földrajzi atlasz is fűződik a nevéhez. Tervez még megjelentetni más oktatási anyagot is?
– A Kreatív Kiadó felkérésére szoktam ismeretterjesztő irodalmat, oktatási eszközöket készíteni. Két atlaszunk jelent meg 2015-ben, azaz csak egy, de az két nyelven, románul és magyarul. Ez utóbbi hiánypótló kiadványnak számít, hiszen Románia földrajzát hoztuk ki atlasz formájában magyar nyelven, azelőtt évtizedekig nem létezett. Korábban még egy Oxford atlasz szerkesztésében vettem részt lektorként és fordítóként. Folyamatosan dolgozom, most épp egy oktatási eszköz kiadására készülünk, a nyár folyamán szeretnénk megjelentetni.
– Vannak alternatív oktatási eszközök itthon a magyar nyelvű földrajz tanítás területén?
– Van alternatíva, mert a Magyaroszágon piacra dobott eszközöket is lehet használni, nálunk például a munkafüzet ötödiktől hiánycikknek számít, de lehet magyarországi tankönyveket és munkafüzeteket is alkalmazni, egészben vagy részben, persze nem hivatalosan. Ezenkívül internetes anyagokat is korlátlan mennyiségben igénybe vehetünk, úgy gondolom, nem állunk rosszul ilyen téren.
– Hogyan látja, mi a dolga ma a pedagógusnak, miként tudja megszerettetni a tananyagot, az iskolai éveket a diákokkal, hogy ne egy szorongó időszakként éljék meg? Ez is az életük fontos része, nem csak a nagybetűs életre való készülődésből áll az iskola.
– Így van. Meg lehet szerettetni a tananyagot, ha élményszerűségre törekszünk az órákon, és a földrajz ilyen. Ha a fotóimat hozom és mutatom, az élménydúsabbá teszi az órát, a tantárgyam kézre is játszik ilyen szempontból. Megpróbáljuk úgy megszólítani a gyereket, hogy jól érezze magát az iskolában, ez nem azt jelenti, hogy soha nem dorgáljuk, szidjuk meg. Azaz a szidás ma tiltott, inkább dorgálásról beszélnék. Egy másik módja, hogy
ne válasszuk szét az oktatást a neveléstől,
használjunk ki minden helyzetet, ami akár a tananyagból adódik, akár egy adott helyzetből, amit nem is láttunk előre. Ha például az, amit tanítunk, valamilyen hatást kivált a diákból, és ezt ki is nyilvánítja, én pedig úgy ítélem meg, hogy itt a helye valamilyenfajta nevelésnek, akár szavakban vagy valamilyen metakommunikációs eszközökkel, akkor azt ki kell használni. A másik, amit lényegesnek tartok ezen a pályán, hogy a diák lássa rajtunk, hogy mi a munkánkat lelkesen végezzük, fontosnak találjuk.
– Látják ezt a mai diákok?
– Úgy gondolom, hogy igen, empátia útján ez a legtöbb diákra pozitívan hat.
– Hogyan látja, mi változott az elmúlt húsz évben rossz irányba az oktatás területén? Melyek a legszembeötlőbb problémák?
– Az én szemszögemből a probléma az, hogy lecsökkent az óraszámom. Volt olyan, hogy heti két órában tanítottam, de azt el is felejthetem. Ötödik-hetedik osztályban a Művészetiben már rég heti egy órával dolgozunk, ezt kevésnek tartom, úgy érzem, hogy a földrajzot háttérbe szorították. Tudom, hogy más tantárgyat is, de úgy gondolom, hogy a heti egy óra túl szűkös időkeret az érettségiző végzősök számára is. Mindkét iskolám szakközépiskola, ahol sok szaktantárgyat oktatnak, ez valahol érthető is.
– Kirándul is sokat. Másként tanít az a földrajztanár, akinek személyes tapasztalatai is vannak egy-egy város, hegyvonulat vagy völgy kapcsán?
– Igen, ez befolyásolja az oktatást, mert az, hogy én sokat utazom az országban és külföldre is, illetve túrázom, megváltoztatja az oktatási stílusomat.
– Buzdítja őket is a kirándulásra?
– Nyilván, és viszem is, amikor tehetem. Sokszor kérdik ezt tőlem, főleg mostanában, hogy mennyire vonom be őket a kirándulásokba. Hát ahhoz képest, hogy én mennyire sokszor utazom, kevésszer, de a gyerekek szemszögéből ez nem úgy tűnik, mert azért mégsem szervezünk az iskolában minden hónapban kirándulást. Mindig igyekszem túrát is beiktatni a gyerekek iskolán kívüli tevékenységeibe, nemcsak városnézést, hanem természetjárást, honismereti kirándulásokat.
– Melyik az ön kedvenc kirándulóhelye?
– Romániában a hegyeket járom nagyon szívesen, de van hely a Kárpátokban, ahol még nem jártam, mert nehéz összejárni mind. Remélem, eljutok majd oda is, ahova eddig még nem. Örömmel túrázok a Déli- vagy a Keleti-Kárpátokban, de a városokat is szívesen járom, csak ez az utóbbi időben háttérbe szorult, mert nagyjából bejártam, amit érdemes volt. Európában pedig a svájci vagy az ausztriai Alpokba járok szívesen.
– Mit jelent önnek az Év tanára cím?
– Pozitív visszajelzés. Úgy érzem, ezt nem egy évre kaptam, hanem a 23 év alatt befektetett munkám jutalma, elismerése. Egy adott kor után hajlamosak vagyunk kicsit beskatulyázódni, visszafogni magunkat lelkesedés, befektetett energia szintjén, és bár én ezt annyira nem érzem magamon, de mindenképp megerősítést jelent a következő időszakra. Sokan vannak ezen a pályán, akik elkeseredetten nyilatkoznak a mai nemzedékről, a tanulók hozzáállásáról, a fegyelmi viszonyokról, a sok papírmunkáról. Én is tudnék ezekről mesélni, de úgy gondolom, hogy ez az elismerés erőt ad következő évekre, évtizedekre, ha fentről is úgy akarják.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.