Virtuális területvita: Trianon ihlette a játékfejlesztőt

A 22 éves marosvásárhelyi Kántor Zsolt amióta az eszét tudja, imádja a videójátékok világát, de nem a játék mechanizmusai, hanem inkább az azok által létrehozott virtuális világok hozták izgalomba, illetve azokban tenni-venni – ahogy ő fogalmaz. Nem is tartja magát „gamernek”, az ugyanis – mint mondjuk egy focidrukker – egy életformát jelent, hogy az ember veszi és játssza a különböző videójátékokat, Zsolt azonban inkább csak fejleszti már ezeket. „Valószínűleg nálam ugyanazt a szükségletet elégíti a játékfejlesztés, mint a játéknak a fogyasztása, azért is nem játszom már” – véli a fiatalember.

Középiskolás Zsolt a Bolyai Farkas Gimnáziumban volt, ahol bár természettudományokat tanult, a programozásba is belekóstolt, s már akkor elkezdett „belepiszkálni” a különböző videójátékokba. „Eleinte csak módosításokat végeztem különböző játékokon, pályákon, de kezdtem korlátokba ütközni, s akkor arra gondoltam, hogy egyszerűbb, ha saját programot fejlesztek” – magyarázza Zsolt, aki

már középiskolás korában megírta első, saját játékát, s előszeretettel játszották is azt a bolyaisok.

Akkor még autodidakta módon fejlesztette magát, de közben számítástechnikát kezdett tanulni az egyetemen, így a tanulmányai is segítették a játékfejlesztést. Volt az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen cserediák, ahol szintén a játékfejlesztés tantárgyat vette fel. A Tudományos Diákköri Konferenciára és az államvizsgára is videójátékot készített, összesen eddig kettőt készített el az elejétől a végéig, és publikálta is ezeket.

A Peacemakers 1919 még nincs egy hónapja, hogy elérhető az interneten, de már több mint 38 ezren próbálták ki.

„Az, hogy erdélyi magyar vagyok, nyilván befolyásolta a témaválasztásomat, de a tavalyi román centenárium is. Eleinte az volt a célom, hogy december elsejére elkészüljön, de ez nem sikerült, aztán kitűztem azt a célt, hogy január 19-ére legyen meg, ugyanis akkor volt a századik évfordulója annak, hogy elkezdődtek a párizsi béketárgyalások” – magyarázza a fiatalember, aki előbb dokumentumfilmeket nézett a témában, akkor jött rá, hogy nem is volt olyan egyszerű dolguk azoknak, akik az első világháború után újrarajzolták a határokat. Éppen ezért elhatározta, hogy olyan játékot készít, amivel ezt illusztrálni tudja.

A határrajzoláshoz csak egy egér szükséges, azt kell húzogatni, de különböző szempontok szerint: egyik fő szempont, hogy a piros lakosság lehetőleg a piros országba kerüljön, a kék meg a kékbe, de a kék – mint győztes fél – kell kapja a vasútvonalat, az erőforrásokat. A határok minél rövidebbek kell legyenek, de érdemes figyelembe venni a természetes határokat, mint a hegyet vagy a folyót, illetve lehetőleg ne legyenek exklávék, vagyis a piros országban egy kis kék terület önmagában” – magyarázza a határrajzolás szabályait a játékfejlesztő, aki munkájával pont azt igyekszik bizonyítani, hogy nem volt ez egyszerű kérdés annak idején, és nem az a játékban sem.

Zsolt 24 pályát készített, ahogy halad előre a játék, egyre nehezebb, több részletet kell figyelembe venni, s elárulja, bizony van olyan pálya, amit szándékosan úgy készített, hogy az a megoldás, ha mégis exklávét készít az ember. Miközben halad a játékos a pályán, kitalált történelmi személyek magyarázzák a határrajzolás szempontjait és egyben a játék szabályait.

„Az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia is más-más szempontok szerint igyekezett határt rajzolni, volt, aki demokratikusan igyekezett megoldani, hogy lehetőleg minden nemzet a saját országába kerüljön, másik szempont az volt, hogy elvegyék az erőforrásokat a vesztes féltől, lehetőleg megakadályozva őt abban, hogy újra háborút indítson, de szempont volt az is, hogy milyen egy jó határ, hogy egyenes vonalú, de figyelembe veszi a természetes határokat, nem vág át városokat. Az én játékom bünteti is azt, ami például nálunk megtörtént, hogy teljesen magyar város Romániához került csak azért, mert ott volt vasútvonal” – fejti ki a fiatal programozó a saját maga által logikai játékként meghatározott termékéről. Hozzáteszi: a fogadtatása a játéknak nagyrészt jó, igaz,

van, aki sértőnek találja, hogy a játék nem ítéli el eléggé ezt az egész határrajzolósdit.

Zsolt azonban úgy érzi, akkor elérte a célját, mert pont azt akarta, hogy ne ítéljen el a játéka senkit. A Peacemakers 1919 ezen a linken elérhető, ahol értékelni is lehet a játékot, illetve megjegyzéseket írni a készítőjének.

Zsolt jelenleg egy másik, sokkal technikaibb projektre készül, ami egy háromdimenziós kalózos témára épülő játék komplett útkeresési algoritmusokkal. Ezzel nyerte meg tavaly a Tudományos Diákköri Konferenciát, s most bővíti, fejleszti az áprilisban, Budapesten sorra kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Amúgy Zsolt nagy terve, hogy kizárólag videójáték-fejlesztésből éljen meg, s ehhez keresi most a stúdiót, amellyel együtt dolgozhat.