Vízakna ma: a patinás régmúlt és a giccses új világ vegyülete

Katona Zoltán 2019. augusztus 23., 15:18 utolsó módosítás: 2019. augusztus 23., 16:59

Mindenben tapintható ez címbeli a kettősség: látványban, szolgáltatásban, érzésben. A Nagyszeben melletti Vízakna ma elsősorban sóstavairól híres, még ha nekünk, magyaroknak elsősorban történelmi emlékek jutnak is eszünkbe. Néhány napot eltöltve vegyesek az itteni élmények, a mulatságostól a szomorúig és a sztenderdig minden volt.

Sós vízű tavairól híres többek közt a település Fotó: Katona Zoltán

Vízaknán még laknak magyarok, illetve a település története vastagon át van itatva magyarságtudattal, elsősorban a református templom valamint az 1849. évi emlékezetes csata és az ott elesett honvédek szomorú története miatt. Ma azonban lazán fürödnek a Honvéd tóban és a többiben az emberek. Mert azok már azért  vannak.  

A sóstavak és a szomorú emlékű honvédek

A Nagyszeben melletti Vízakna elsősorban sóstavairól híres, ezek a tavak a hajdani sóbányák helyén alakultak ki – a tárnákból a római időktől a huszadik századig termelték ki a sót, azonban ezek mára kivétel nélkül vízzel teltek fel, a tavakat az évtizedek alatt gyógyfürdőkké, illetve stranddá alakították. 

Az 1849. február 4-én lezajlott vízaknai csatának szomorú története és emlékezete van: Bem József serege elveszítette az ütközetet, több mint négyszáz magyar honvéd maradt holtan a tárnák mellett (a magyarok oda ásták be magukat a kemény hidegben, mert jól védhető volt a település azon része), az osztrák túlerő azonban legyőzte őket. A feljegyzések, kutatások és az azóta mitizálódott történetek szerint az elesett honvédek holttesteit az egyik tárnába temették, de 1890-ben, majd fél évszázaddal később a felszínre hozta őket a víz egy felhőszakadás után – morbid történet, főleg úgy, hogy a leírások után úgy tudjuk, az elhunyt katonák testét konzerválta, illetve mumifikálta a sós víz. Ezt a tavat ma Honvéd-tónak hívják a magyarok (román neve Brâncoveanu), része a tavakból kialakított strandkomplexumnak és lazán áznak benne a déli napsütésben az emberek, akárcsak a többi tóban. A leírások szerint utoljára 1970-ben jött fel egy feltehetően szintén a szabadságharc idején elesett honvéd holtteste, így már nem fél senki sem. 

Vízakna hagyott nyomot az irodalomban is, hiszen Petőfi járt a településen az említett csatát megelőzően,

a központban egy régi ház oldalán tábla jelzi, hogy ott szállt meg, amúgy a Négy nap dörgött az ágyu... verset írta a csatáról pár nappal később Debrecenben.

Vízakna hagyott nyomot az irodalomban is, hiszen Petőfi járt a településen az említett csatát megelőzően. Fotó: Katona Zoltán

Bem később, a dicsőséges tavaszi hadjáratban visszafoglalta Szebent és Vízaknát – többek között ezekből a történetekből indul ki a gyergyószárhegyi származású író, Cseres Tibor regénye, a Vízaknai csaták, de Mészöly Miklós és felesége, Polcz Alaine is írtak a településen játszódó irodalmi műveket. 

Fű, iszap, gaz és sórákok

Mészöly hatvanas években íródott könyvét (Pontos történetek útközben) vittem is magammal, amikor a tavak partján először sétáltunk a nyári napmelegben. Az 1908-ban az akkor igen divatos szecessziós stílusban felépült fürdőpavilon már állt a könyv megírásának idején, akárcsak a református templom, amely a központon túl van, nem a tavak irányába. A most is lenyűgözően szép fürdőpavilon a legszebb ékessége Vízaknának a Rákóczi-, Mikes- és Bercsényi-tavak partján (ezeket hivatalosan ma Horea, Cloșca és Crișan névvel illetik...), illetve lenne, ha nem rontanák el alapból: épül ugyanis rá – pontosabban melléje – egy nagy kezelő központ, olyan stílusban és méretben, amely köszönő viszonyban sincsen a régivel, illetve egyáltalán a környezetével. 

Ezekhez a tavakhoz 30 lejbe kerül az egynapos belépő, két mogorva ember világosít fel arról, hogy este tízig vannak nyitva, de most  is ugyanannyit kell fizetni – ezt kb. este fél nyolckor kérdeztük meg.

Ráadásul nincsen karszalag, ha egyszer kijöttél, újra fizetsz azért, hogy megint bemehess – ez pedig így van a nagy strand esetében is, forgókaros beengedő kapukba kell betolni a 25 lejért váltható zsetont, mint a stadionokban.  

Még a strandokon kívül van egy elhagyott rész is, mégpedig az ún. Feneketlen tó és környéke: a sóbányász szobra által strázsált terület nagyon lepusztult, pedig egykor kemping működött itt, most csak egy árválkodó póniló fogadja az arra sétálók simogatásait, szeretetét. 

A legelső tó, amelybe bemerészkedünk, valósággal hemzseg a sóférgektől, illetve a parányi sórákoktól: ezek a nyűszerű kis lények ártalmatlanok, de mindenütt ott vannak, s ez nem mindenki tetszését nyeri el – ettől függetlenül az esti órákban is sokan mártóznak ezekben a tavakban is, nyolctól nem kell fizetni a belépőért. A vízben lebegünk, nagyon érdekes érzés, mellette az is nagyon jó, hogy nem ugrálnak bele a hülyegyerekek a partokról, mint a hétköznapi strandokon, mert a sós víznek van egy olyan tulajdonsága is, hogy megcsípi még a szüleik által hiperaktívnak tartott, valójában neveletlen és érinthetetlen porontyok szemét is, így nem erőltetik a vízbe szökdécselést. A vízaknai tavak nyugalmát és meghittségét nem ezek a hülyegyerekek, hanem a saját magukon kívül másra tekintettel nem levő idős emberek rontják el: a tavakba vezető falépcsők és fakorlátok környékén ezek a viselkedni képtelen mamák és taták lógnak, méghozzá valóságos fürtökben, elfoglalják az egész lejáratot, ott trécselnek, pedig más éppen kimenne vagy bemenne. 

A zöld tavak már sokkal barátságosabbak és kifejezetten gyönyörű a látványuk – ugyanakkor nyugalom honol nemcsak a fent említett ok miatt, hanem valahogy van ennek a helynek egy ilyen laza „természete”.  A partok főleg füvesek, imitt-amott gazosnak mondhatók, de helyet és műanyag nyugágyat lehet találni csúcsidőben is, külön nem kell fizetni érte. 

A partok főleg füvesek, imitt-amott gazosnak mondhatók Fotó: Katona Zoltán

 

Nagy élmény az iszapos tó kipróbálása, a strand területén mindenfelé iszappal bekent, fekete emberek sétálnak – a gyógyiszap egyetlen tóban mosható le (ezt hamar felfedezzük a fekete nyomokból), a szabadtéri zuhanyzóknál szigorúan tilos. Utóbbiakból lehetne több, de ami a tisztaságukat illeti, megfelelő. 

Eklektika, kettősség: a csúnya új a szép régiben

Nagyvonalakban ez az egész Kelet-Európára vonatkozik: képtelenek vagyunk a régi dolgainkat úgy megbecsülni, hogy ne rontsuk el az újjal, ezt főleg az építészetre értem. Vízakna egészére jellemző az, hogy a patinás, régies stílusú település unos-untalan tele van színes reklám-napernyőkkel, kínai bóvlival, csiricsáré zenével és ezek között magukat jól érző emberekkel.   

Ha már ennél az úgynevezett kettősségnél vagyunk, hadd írjuk le azt is, hogy a nagyszebeni Bruckenthal Múzeumban is így van ez, ahol az európai magaskultúra „eklektizálódik” a Balkánnal, konkrétan: állsz egy Rubens-festmény előtt és bámulsz, miközben a múzeum udvarán háromtagú cigányzenekar zenél elektromos hangszereken, a frontember pedig egy pocakos Elvis Presley-imitátor, aki egymás után énekli a román himnuszt, majd az Örömódát...   

Népszerű a kis fürdőhely, főleg a déli megyékben élő románság és a környékbeliek szeretik, de német szót is nagyon gyakran hallani a strandon Fotó: Katona Zoltán

Ami a strand és a Vízakna vendéglőinek árait illeti, átlagos romániai árakkal számolunk. Például a főtt kukorica 5 lej, akárcsak a dobozos vagy csapolt sör, egy csokis-banános nagy palacsinta („cu de toate”) 10 lej, egy adag sültkrumpli 6 lej. Mindenből a sztenderd van, mind az éttermekben, mind pedig a kisüzletekben, akkor is beszerezhető a vacsorára való, ha éppen nem vittünk magunkkal semmit az útra vagy a néhány napos pihenésre. Szállást viszont nem nagyon találni a panziókban, közülük nagyon sok elé ki van téve a megtelt tábla, akárcsak egy-egy nagyobb parkolóhoz. Hiába: népszerű a kis fürdőhely, főleg a déli megyékben élő románság és a környékbeliek szeretik, de német szót is nagyon gyakran hallani a strandon. Ha a panzióknál már nem is, a magánházak nagy többségénél még lehet szobát kapni csúcsidőben is – ezek nincsenek interneten, de táblák jelzik az ablakokban, hogy van kiadó szobájuk. Ezek átlagos házak átlagos szobái, olyan, mintha nagymamához lépne haza pár napra az ember.

Patinás régmúlt. 1913-as képeslap

A vízknai sóstavakat magukba foglaló strand és a gyógykezelési központ napjainkban egy átlagos romániai ilyen jellegű létesítmény szintjét ugyan eléri, viszont azon a téren, hogy ez az egykori patinás és hagyományos erdélyi sósfürdő a mai igényeknek, a nyugat-európai sztenderdeknek is megfeleljen, még nagyon sok a tennivaló. De hátha sikerül megvalósítani. Mindenesetre az egykori neve, a természeti szépsége és néhány nagyon szép régi épület adott hozzá.   

1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat