A milánói Scaláig vitte az „énekes legény”: Palló Imre életútja

Szépen énekelt már gyermekkorában, mégpedig a mindennapi munka alatt az édesapjával a mezőn. Zengtek a népdalok a mátisfalvi határban, ugyanis az 1891. október 23-án született kisfiú e kis faluban, Agyagfalvától egy „hajítófányira” látta meg a napvilágot.

Mivel az egyik évben a környéken jó volt a gyümölcstermés, a jó hangú fiút taníttatni tudta a család:

az udvarhelyi Református Kollégium, majd a Főgimnázium voltak tanulmányainak első helyei, de már a gimnázium énekkarában énekelt, énekversenyeket nyert és már ekkor tudta, hogy operaénekes lesz.

1910-ben Kolozsváron tett érettségi vizsgát, rövidesen pedig Budapestre ment (akkor mindössze 45 korona volt a zsebében), ahol eleinte nem éneklésből élt, hanem a Statisztikai Hivatalban dolgozott.

A Zeneakadémiára 1911-ben vették fel, vezető tanára Sík József lett, ezekben az években a hangja a szopránról a baritonra váltott. Az első világháborúban katonáskodott, 1917-ben lett a budapesti Operaház szerződött énekese. Még abban az évben, szeptember 29-én volt az első fellépése, Pietro Mascagni operájában, a Parasztbecsületben Alfio figuráját énekelte és játszotta.

Sikere óriási volt, onnantól kezdve pedig töretlen, hiszen 1967-ig, nyugdíjba vonulásáig a magyar operajátszás egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartotta számon a szakma.

1925-ben Mascagni társulatába szerződött, bejárta a nyugat-európai színpadokat, de Amerikában és Egyiptomban is fellépett, a milánói Scala és a római opera is hallotta Palló hangját. A magyar zene nem kisebb személyiségeivel volt jó barátságban, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán. Bartók művének, a Cantata profana ősbemutatóján is énekelt 1936-ban, Kodály pedig ráírta Háry János címszerepét, ezt 1926-ban mutatták be először.

Kodály több ízben kijelentette, hogy Palló Imre tudta leghívebben megszólaltatni énekes műveinek eredeti hangulatát, különös tekintettel a Háry Jánosra, „a magyar népdalok mesterdalnoka” címmel is illette, több népdalfüzetet is neki ajánlott, Palló Imre volt a Székelyfonó Kérője is 1932-ben. Egyik első magyar énekes volt, aki Verdi-operákban énekelt és játszott, a magyar színpadon elsőként alakította Falstaffot és Simone Boccanegrát. Nem volt idegen tőle a film sem, hiszen a János vitéz operafilm-változatában, 1938-ban is énekelt, hangját számos felvétel, lemez, illetve filmfelvétel is őrzi, amelyekből szép számmal találunk a világhálón is. A nagysikerű énekes szülei egyszerű székely földművesek maradtak. Fiukat csupán egyszer látták énekelni Budapesten, 1925-ben az Operaházban – Palló Pál és Palló Lídia székelyruhában ültek a díszpáholyban.

Díjai igen jelentősek, karrierje során többször is kitüntették: 1938-ban Corvin-koszorút, 1949-ben Kossuth-díjat kapott, 1950-ben a Kiváló művész címét is megkapta, 1954-ben pedig a Munka Érdemrendet. Az ötvenes évek végén rövid ideig az Operaház igazgatója is volt, 1967-ben vonult nyugdíjba. Dr. Palló Imre 1978. január 25-én halt meg Budapesten, 87 éves korában, sírja a Farkasréti temetőben van.

Székelyudvarhelyen a művészeti szakközépiskola a rendszerváltás után, 1991-ben, születésének századik évfordulóján vette fel Palló Imre nevét,

leszármazottai (fia, ifj. Palló Imre neves karmester lett) többször is meglátogatták az iskolát az elmúlt évtizedekben, felesége az iskola névadó ünnepségen is jelen volt.