Az igazgató, akiről utcát neveztek el

A magyar-latin szakos tanár 1931 és 36 között volt az igazgatója a római katolikus főgimnáziumnak, de a harmincas-negyvenes években igen jelentős közírónak, tanulmányírónak és lapszerkesztőnek is számított. Ezt szerencsére nem feledte az utókor, és valamilyen formában néhány évtizeddel később meg is hálálta. Az ezredforduló után, a 2000-es évek elején Székelyudvarhelyen volt egy olyan kezdeményezés, hogy a kommunizmus időszakában el- és átnevezett utcák egy részének neveit változtassák meg olyan személyiségek nevére, akik jelentősek voltak a város történetében. Így került egy javaslat arra, hogy a Nagy-Küküllő jobb partján, a Nicolae Bălcescu utca közelében levő kisebb, kertes házak közötti utcát nevezzék el néhai Biró Lajosról, a gimnázium egykori igazgatójáról, tanáráról. A terv meg is valósult, így

már több mint húsz éve utca őrzi a nevét az egykori tanárnak, akire nemcsak az udvarhelyiek és a zetelakiak, hanem a kézdivásárhelyiek is büszkék lehetnek.

Biró Lajos 1877. február 8-án született Zetelakán, iskolába Udvarhelyen járt, mégpedig a római katolikus főgimnáziumba, amelynek akkor a mai épülete még nem állt – a mai bentlakás épülete volt az iskola, a mostani főépület 1910-12-ben épült fel. Már hetedikes korában az iskola Ébredés nevű lapjába írt, illetve később, felsősként már a város egyik akkori újságába, a Székelyudvarhely című napilapba is. Kolozsváron szerzett magyar-latin szakos tanári oklevelet, de az ottani diákévei alatt is rendszeresen írt „haza”, az Udvarhelyi Híradóba, illetve a kincses városban az Ellenzék lapban is voltak cikkei.

Tanulmányai befejezése után nem Udvarhelyre tért haza, hanem Kézdivásárhelyre került, ahol a tanítás mellett szintén újságíró volt, a Székely Hírlap nevű, hetente kétszer megjelenő lapot 1906 és 1913 között szerkesztette, de tizenkét évig az ottani városi tanács tagja volt. Ekkoriban már nagyon érdekelte a Petőfi-kultusz, annyira, hogy egy hosszabb tanulmányt is megjelentetett Kézdivásárhelyen, ez volt az Adatok a Petőfi kultuszhoz című tanulmánya. Az első világháborúban a fiatal tanár is a frontra került, ahol  főhadnagyi rangig vitte – 1917-ben tért haza a háborúból, és ekkor került a székelyudvarhelyi gimnáziumba, innentől kezdve haláláig a székely anyavárosban élt.

Tanárként, újságíróként gyorsan „visszakapcsolódott” az udvarhelyi életbe,

ahol nemcsak cikkeket írt, de 1923-tól már egyik szerkesztője is lett a Székely Közéletnek.   

Két fia volt, Biró Lajos és Biró András, akik a húszas évek végén Kolozsváron tanultak, és sportban is kiváló sikereket értek el: a Székely Közélet 1928-ban számolt be arról, hogy a két fiú kiváló eredményeket ért el a Kolozsvári Atlétikai Club (KAC) színeiben, magas- és távolugrásban, svédstafétában, gerelydobásban és rúdugrásban:

Ebből is kitűnik, hogy Biró akkoriban ebben a lapban is rendszeresen írt, de ezek mellett az Ellenzék, a Hírnök, az Erdélyi Tudósító, az Erdélyi Szemle vagy a Pásztortűz voltak azok a lapok, amelyekben egyház- és irodalomtörténeti, illetve iskola- és helytörténeti cikkeket közölt, de rendszeresen írt publicisztikát is, amelyekből valamilyen irodalmi apropó vagy jelzés kitapintható. Egy példa egy 1923-as Székely Közéletből:

„Petőfi és Madách, mily bűvösen hangzó nevek! A ti életetekben benne van a magyar fajnak minden megpróbáltatása: küzdelem, elbukás, remény és felemelkedés, kevés öröm és sok fájdalom s a tövis koszorú után a megdicsőülés glóriája.

Az isteni Gondviselés bizonyára azért volt annyira kegyes száz évvel ezelőtt fajunk iránt, hogy ti legyetek a mi útmutatóink a sötétségben, vigasztalóink bánatunkban, reménycsillagaink a reménytelen éjszakában.” A harmincas-negyvenes években a cikkek mellett kötetei is megjelennek: Neves jezsuita plébánosok és írók a székely anyavárosban (1937), Udvarhely megye elhunyt jelesei az irodalomban (1943), Visszapillantás a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid Róm. Katolikus gimnázium három és félszázados múltjára 1593–1943 (1943).

Az írás mellett több irodalmi témájú előadást és felolvasóestet is tartott, kiváló szónokként tartották számon, rendszeresen mondott beszédeket ünnepségeken. 1931-ben nevezték ki a gimnázium igazgatójának, öt évig, nyugdíjba vonulásáig vezette a patinás intézményt. Nyugdíjba vonulásakor, 1936-ban barátja, Tompa László költő így búcsúztatta a Székely Közéletben:

(...) mi hisszük, hogy el fog jönni az ideje annak, – egy olyan tisztultabb kor – amikor életminta, nevelési példa lesz az emberek, különösen az ifjúság számára a Biró Lajosokból! (...) Férfiut énekeltem!”

1944–45-ben a gimnázium tanári gárdája nagyon megfogyatkozott a lezajlott háború és a menekülés után. Az idős tanárt visszahívták tanítani, sőt a zűrzavaros 1945-ös esztendőben néhány hónapig újra igazgatója lett az iskolának. Biró Lajos 1967. július 16-án hunyt el Székelyudvarhelyen, és a gimnázium több nagynevű tanárához és igazgatójához hasonlóan a Szent-Miklós hegyi római katolikus temetőben nyugszik.

Egyik tanítványa, Horváth József, aki szintén a gimnáziumi tanára lett később, így emlékezett vissza Biró Lajosra: „Az idő már eljárt felettünk, nem vagyunk már gyermekek, legfeljebb nagytaták. De azért mély tisztelet Biró Lajos igazgatónk emlékének, aki az egykori Rez-tetői kirándulásról úgy hozott vissza – s erre emlékezni kötelesség –, hogy zöld ággal a kezében, ez élen menetelve velünk együtt énekelte: »Ha diák vagy, ne tanulj... « stb. Na, erre mi nem is kezdtünk tanulni, aminek aztán komoly következményei lettek, bár az igazgató énekelte velünk. De aki erre nem emlékszik, az – bocsánat a kifejezésért – vénember lett.”

Írásunkhoz, felhasználtuk Péter Attila ny. tanár, Kápolnási Zsolt történész, valamint a szerző korábbi cikkeit, adatait.