Az udvarlás és párválasztás helyei a múlt században

A múlt század első felében a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta vidékén a késő őszi és téli estéken zajló társas munkák jelentették a társadalmi élet legfontosabb részét. Ezek közösségi házakban zajlottak, ahol az asszonyok, lányok szőttek, fontak, hímeztek, tollat fejtettek, de a férfiak sem tétlenkedtek.
Ilyenkor készítették a konyhai használati tárgyakat – köpülőt, lisztesládát, a kenyérsütéshez tartozó faeszközöket, sulykolót, egyebeket –, és a következő esztendei gazdasági munkákra is gondoltak. Fúrtak-faragtak, még ekét, boronát is kovácsoltak – közösen.

A fonó a közös munka, valamint a paraszti világ egyetlen szórakozási alkalmatossága volt, amely az őszi betakarítástól a farsang végéig tartott. Léteztek asszony-, leány- és vegyes fonók. Ezek lehettek házról házra járók, de kalákásak is, amikor a helyet adó gazdasszony fonalát is megsodorták.

A fonóba járás ünnepi alkalmat jelentett mindenkinek.

Bár munkával és haszonnal is járt, a lányok inkább a szebbik ruháikat vették fel, valamint hajfonataikat felszalagozva mutatkoztak a legények előtt, a közös munkák idején a férjhez menendő hajadonok bizonyíthatták, milyen talpraesett menyecske válhat belőlük.

Erről a világról, egykori szokásokról bővebben az Erdélyi Napló március 5-ei lapszámában olvashatnak.