Doktor Páter, a zetelaki vértanú

Az ötvenes-hatvanas években a hatalomra került kommunisták – ha fogalmazhatunk így – tűzzel-vassal irtották az egyházi személyeket. Felekezettől függetlenül és a kommunizmus által leuralt egész Kelet-Európában kíméletlen üldözésben, börtönben, megalázásban részesültek a papok, egyházi vezetők. A leghíresebb és legismertebb példák talán Mindszenty József bíboros és Márton Áron püspök – igaz, ők legalább a súlyos börtönévek után életben maradtak, és valamilyen formában tudták tovább szolgálni közösségüket. Sajnos a munkatáborok poklában nagyon sok ember odaveszett, nem mindenki bírta ki a súlyos fizikai és lelki bántalmazást. P. Boros Fortunát atya is a mártírjaink közé tartozik.

Az Udvarhely megyei településen, Zetelakán született pontosan 125 évvel ezelőtt: 1895. június 3-án Boros István és Lukács Mária gyerekeként jött a világra, Boros Domokos néven.

Előbb Székelyudvarhelyen járt iskolába, 16 évesen lépett be a ferences rendbe. Szászmedgyesen leérettségizett, majd Vajdahunyadra került teológiát tanulni a Ferences Hittudományi Intézetbe. Páter Boros Fortunátot 1918. június 11-én szentelték pappá, egy évvel később már Kolozsváron elkezdte az egyetem történelem-földrajz szakát  – az impériumváltás miatt ezeket a tanulmányait csak 1923-ban, Szegeden fejezhette be, jelzett évben ott tett doktori vizsgát is. Az, hogy Csíksomlyóval, a kegytemplommal és a híres szoborral sokat foglalkozott már akkor, jelzi a doktori dolgozatának címe is: A csíksomlyói harminckét confrater.

Közben a trianoni gyászos évben, 1920-ban szülőföldjére került vissza, Székelyudvarhelyen élt több mint tíz évet, 1930-ban az udvarhelyi ferencrendiek házfőnöke lett, addig pedig a Kollégium Szerafikum tanáraként, vezetőjeként dolgozott. A pap-történész 1932-ben Kolozsvárra került, ahol egyházi lapoknak lett a szerkesztője – többek között a Katolikus Világ, a Szent Kereszt, a Hírnök lapokat szerkesztette, de emellett házfőnök lett, illetve az egyházi kiadványokat készítő Szent Bonaventura nyomdát is vezette.

1934. december 15-től 1935. január 10-ig a Szentföldön tartózkodott, élményeiről könyvet is írt Szentföldi utam címmel, ez 1940-ben jelent meg.

A páter életének ebben a periódusában írt a legtöbbet, ugyanis nagyon termékeny tanulmányíró volt: életrajzírói szerint összesen huszonhét könyvet és 302 cikket írt.

Könyvei közül az egyik legismertebb a Csíksomlyó, a kegyhely című, ez először 1943-ban jelent meg Kolozsváron, de nagyon sok újrakiadást megért, ma is kapható a könyvesboltokban, és nemcsak a somlyói búcsú előtti héten. Szintén nagyon ismert könyvei közé tartozik az erdélyi ferencesek történetéről 1927-ben megjelent tanulmánya, illetve a a csíksomlyói kegyszoborról írt kötete is. 

Fortunát atya a vészterhes időkben, a háború alatt is megpróbált Kolozsváron maradni, ám 1944 őszén az oroszok elől többedmagával Budapestre menekült. Ismerősei, illetve barátai egy részével néhány hónap múlva mégis hazatért Erdélybe – Budapestről azonban továbbküldte a többi rendtagot az amerikai Szent István Kusztódiába azzal, hogy „...ti tartsatok nyugatnak, addig, amíg már nem lesztek az oroszok hatalmában. Valahol építsetek újabb kolostort, a csíksomlyói mását, párját, hogy a világ ne feledhessen el minket.” Kérését megfogadva Youngstownban (Ohio, Egyesült Államok) valóban létesítettek egy kolostort.

Idehaza nagyon nehéz idők jöttek, P. Boros Fortunát 1948-ban még a csíksomlyói búcsú körmenetét vezette, ám rövidesen bujkálni kényszerült, Márton Áront pedig letartóztatták. A brassói ferencesek vezetője lett, de a kommunista Románia hatóságai egyfolytában zaklatták. Aztán 1951. augusztus 20-án megtörtént az, amit már rég elterveztek: a legsötétebb sztálinizmust cinikusan a zászlajára tűző ország vezetői kíméletlenül leszámoltak a ferencrendiekkel. A magyarok szent ünnepének éjszakáján összegyűjtötték a ferenceseket, és az Arad megyei Máriaradnára vitték egy gyűjtőtáborba. P. Boros Fortunát azonban még ennél is rosszabbul járt: leparancsolták a kocsiról, és az épülő Duna-csatornához vitték kényszermunkára. Akkoriban a politikai foglyok egy része is a rettegett dobrudzsai építőtelepek egyikén-másikán találta magát, ahol a kegyetlen és embertelen bánásmód miatt nagyon sokan életüket vesztették.

Boros Fortunát atyából a Capul Midia település melletti építőtelep csinált mártírt – mivel cukorbeteg volt, és gyógyszerekhez nem juthatott, alig másfél év alatt teljesen tönkrement az egészsége, magatehetetlen betegként feküdt, dolgoztatni sem tudták. Pontosan nem tudjuk, hogy ki ölte meg, de az tényként kezelhetjük, hogy gyilkosság áldozata lett, méghozzá pont akkor, amikor a rendszer enyhülni kezdett – már ha Sztálin 1953. március 5-i halálát annak lehetett hinni.

A dobrudzsai munkatáborban ugyanis naponta haltak meg emberek, március 16-án éjszaka a páter is meghalt, méghozzá úgy, hogy valaki vagy valakik lapáttal agyonverték.

Egyes források azt írják, hogy az őrök ölték meg, olyan feltételezés is van, hogy tüdőgyulladást is kapott, és teljes legyengülésben hunyt el. A Magyar Katolikus Lexikon azt írja, hogy „Mint gyengélkedőt, lapáttal agyonverték”, ám egy másik forrás szerint egy szintén raboskodó köztörvényes bűnöző ütötte agyon. Van olyan feljegyzés, hogy állítólag Balogh Edgár író hallotta, amint egy rabtársa azt mondja, hogy „Boros Fortunát papot lapáttal ütöttem agyon.”  Ezek a dolgok pontosan soha nem fognak már kiderülni, a páter ismeretlen helyen, feltételezhetően egy tömegsírban nyugszik. Szülőfalujának temetőjében, szülei sírja mellett emlékműve áll, Zetelaka középiskoláját és egyik utcáját róla nevezték el.

A település iskolájának névadó ünnepségét 1994-ben tartották, akkor avatták fel az iskola előtt a csíkszeredai Bara Barnabás által készített mellszobrot is, a plébánia pedig A zetelaki vértanú címmel jelentetett meg egy kiadványt. P. Boros Fortunát életéről, munkásságáról és haláláról több írott forrás is van, többek között Pap Károly Leonárd atya is írt róla egy hosszabb megemlékezést.

A 125 éve született mártír pap-történész emléke tehát töretlen.