Egy öreg unitárius papné visszaemlékezései

Ütő Lajost 1862. február 12-én, a papi szigorlat letételével egyházi hivatalra alkalmazhatónak nyilvánítottak, és kinevezést kapott a tordai algimnáziumba, ahol négy éven át latint tanított. Az itt eltöltött évek alatt ismerkedett meg Hévízi L. Tóth Annával, későbbi hitvesével, akinek emlékét őrzi még ma is a férj bibliájában lepréselt kisvirág. 1867. március 12-én esküdtek össze, és boldog házasságban éltek 60 éven át.

Hévízi L. Tóth Anna tízévesen élte át Abrudbányán az 1849. május 9-ei pogromot, melynek során 182 magyar unitárius lelte halálát (az egyház anyakönyve szerint). Az otthon levő családtagjait brutálisan legyilkolták, egyedül ő maradt életben.

Egy román asszony, aki ismerte, mentette meg életét, majd egy másik román család vette gondozásba, és nevelték mindaddig, amíg a Tordán élő nagyobb két leánytestvére és nagybátyja 10 aranyért ki nem váltották.

Ezekben a szomorú években nem járt iskolába, sokat felejtett magyar nyelvi tudásából, bevallása szerint „jobban tudtam oláhul, mint magyarul”. Tordára költözésével megváltozott élete, egy igazi család tagjaként „újra boldog voltam”. 1929. december 15-én helyezték örök nyugalomra korán meghalt hat gyermeke és szeretett férje mellé a küküllödombói temetőben. Hosszú életét az övéiért, unitárius családokért, a magyar nemzetért aggódó, őszinte, tiszta szeretete töltötte ki.

Visszaemlékezéseiben az 1849-es abrudbányai vérengzésről, gyermek- és fiatalkoráról is részletesen ír. Lapozzák fel az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lap legújabb lapszámát.