A tánchoz való virtus: Kosz Szilveszter hagyatéka

Kosz Szilveszter 1933-ban született Csíkrákoson. Fia elmesélése szerint már gyermekkorában megvolt benne a tánchoz való virtus. „A szintén csíkrákosi születésű Sárosi Bálint népzenekutató mutatott neki egy bizonyos utat. Nagy virtusú volt, pezsgett benne a vér, táncosból ilyen kell. Én is, ha ki kellett válasszak valahonnan táncos gyermeket, akkor örökké a »legrosszabb« gyereket választottam, mert az ilyenből lesz a legjobb táncos” – emelte ki ifj. Kosz Szilveszter.

Édesapja 1957-től a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes tagja volt, onnan hazatérve 1959–1970 között a csíkszeredai rajoni kultúrház táncmestereként tevékenykedett. 1958-ban megalapította az első néptánccsoportot, a Hargita együttes elődjét képező rajoni kultúrház együttesét, amely számos országos díjat nyert. Gyűjtötte a felcsíki, alcsíki, menasági, kászoni és gyimesi néptáncokat és népdalokat, számos néptánccsoportot tanított vállalatoknál, üzemeknél, kisipari szövetkezeteknél. 1970–1973 között a megyei szaktanács kulturális szakirányítója volt, itt is saját tánccsoportot alapított, és a falvak, községek tánccsoportjainak működését segítette, irányította. 1973–1977 között ifjúsági kulturális szakirányító volt a KISZ-nél. 1977–1985 között a Pionírház táncmestere volt, megalapította a gyermektánccsoportot – olvasható róla a Kájoni János Megyei Könyvtár adattárában.

„Édesapám sok faluban gyűjtötte a táncokat, rögzítő felszerelése nem volt, amit érdemesnek vélt, megtanulta, és továbbadta a táncosainak. Felgyűjtötte a menasági táncot például, ami már kihalóban van, de én tudom, és igyekszem a gyermekeknek is megtanítani.”

Kosz Szilveszter az évek során sok emberrel megszerettette a néptáncot, tanítványai közül később többen is hivatásos táncosok lettek. Például a szintén csíkrákosi Fodor Csaba is, aki nyolc évvel ezelőtt, a táncmester születésének 80. évfordulója apropóján szervezett emlékesten úgy fogalmazott, hogy Szilveszter minden táncosával közvetlen, baráti nyelven beszélt, nagyon hangulatos próbákat tartott. „Mindenki, aki a csoportjában benne volt, szeretettel és jó érzéssel gondol vissza ezekre az időkre.

Ugyancsak ezen az ünnepségen osztotta meg a jelenlevőkkel Gergely András, a Szakszervezetek Művelődési Háza egykori igazgatója, aki sok éven keresztül dolgozott együtt a táncmesterrel, hogy Kosz Szilveszter egyénisége jelentős pont a csíki művelődésben, a néptánc- és népdalkultúrában. „Nagyon nehéz időszakban, nagyon nehéz körülmények között sikerült maradandót alkotnia. Kosz Szilveszter egy nagyon erős – székely közösségből származó – egyéniséget hozott magával. Benne volt a dal, a táncnak a szeretete.”

Id. Kosz Szilveszter 1996. október 30-án hunyt el Csíkszeredában. Néhány hétre rá fia megalapította a Kosz Szilveszter Néptánccsoportot gyerekekből. „Nem csak édesapám, tanárom is volt. Minden táncpróbára elkísértem. Egy véletlen folytán be kellett ugorjak valaki helyet, akkor derült ki számára is, hogy ismerem a táncokat, felszedtem, ahogy ott figyelgettem. Igaz, azután, ha más elrontotta a táncot, akkor is én lettem a hibás” – mondta kacagva. Édesapjára úgy emlékszik, mint aki szigorú ember volt.

Én belenőttem ebbe, bele voltam nevelve. És én is azt mondom, hogy a gyereket bele kell nevelni, ha valamit akarsz.”

Azt is felidézte, hogy előfordult, hogy éjjel érkezett hozzájuk a zenekar, még a cimbalmot is hozták, hogy aztán népzenével, néptánccal mulassák az időt. „Ettől én nagyon nem tértem el, mert ha csak lehet, ragaszkodom az élőzenéhez, a zenekarhoz, sok zenésszel baráti viszonyban vagyunk, mindig szívesen jöttek zenélni, amikor szükség volt rájuk, ezúton is nagyon köszönöm nekik. A képzőművészek is nagyon szerették a csoportunkat, Nagy Ödön, Orbán Endre, Márton Árpád, Ercsei Ferenc, Siklódy Ferenc stb. Amikor lehetett, segítettek, ha bált szerveztünk, mindenki adott egy alkotást, hogy azt elárverezzük, és abból tartottuk fenn a csoportot. Az iskolaigazgatók is fontosnak tartották a csoport működését, helyet adtak a próbáknak. Aztán Gergely András karolt fel, hogy próbálhattunk a művelődési házban, nyugdíjba vonulása után Szederjesi Ferenc biztosított termet itt.”

Az évek során több száz gyerek tanulta meg itt a tánclépéseket, szerette meg a néptáncot. Éveken át saját fesztivált is szerveztek, amelyre a környékbeli és távolabbi tánccsoportokat is elhívták. De az sem volt ritka, hogy ők látogattak el azokhoz a csoportokhoz, amelyekkel kapcsolatban állnak. Minden évben megtartották a gyimesi néptánctábort is Réce-patakán, ahol külön színpadot is építettek a tánchoz. „Sokat segített ennek megvalósításában Bodor Piroska, Bodor Imre és Antal András. Mindig meghívtuk a szülőket is, táncos jó hangulatban szokott zajlani. Próbálom továbbvinni az örökséget, mert kötelességemnek érzem édesapámmal szemben, de a táncos gyermekeimmel, a saját két fiammal és az unokáimmal szemben is” – mutatott rá ifj. Kosz Szilveszter.