HIRDETÉS
A Nagy-Küküllő jobb partján lévő futballpályáknak (1968-ig a mai sportcsarnok helyén állt a „fatribünös” focipálya) talán nem volt olyan szegletük, amelyen a László ikrek egyike ne csinált volna egy zseniális cselt, a tizenhatoson belül pedig talán nem volt olyan pont, ahonnan László László vagy László Gyula legalább egy gólt ne szerzett volna.
Az idősebb generációk tagjai, akik látták őket akkoriban játszani, még most, több mint ötven év után is áradoznak az ikertestvérek cseleiről, élményszámba menő góljairól –
ellenfeleik valósággal rettegték a nevüket a hetvenes években, annyira fineszes, látványos, mondhatni pimasz játékstílusuk volt, ami amellett, hogy őrületbe kergette az ellenfelek hátvédjeit, még eredményes is volt.
László László és László Gyula 1949. november 24-én születtek. Gyerekkorukban az egykori, fakerítéses futballpálya és a jégpálya (a mai minifocipálya) melletti tömbházakban laktak, két nagyobb testvérük, Károly és József szintén futballozott.
Az ikertestvérek az utcabajnokságon a Rakéta csapat tagjai voltak, akárcsak olyan környékbeli gyerekek, akikkel később az ificsapatban is együtt játszottak, mint Gagiu Marian vagy a Balázs, a Gálovits és a Bencze testvérek.
Gyerekkorukban gyakorlatilag egész nap fociztak, az utcabajnokságon pedig győzedelmeskedtek.
Felfedezőjüknek, első edzőjüknek Miklós Vilmost tartják, aki az 1950-es években az akkori Akarat csapatának sziklaszilárd védője volt. 1967-ben a mindössze 17 éves ikreket már Kiss Árpád edző hívta a Fások felnőtt csapatába.
Történetükről bővebben az Erdélyi Sport szeptember 7-ei lapszámában olvashatnak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
