Mintacsapatok és mutatványok

Liget 2020. március 10., 10:57

Majdnem egy évszázadig számítottak attrakciónak, aztán a rendszerváltás óta kikoptak a sportéletből. Székelyudvarhely nagyszabású sportünnepeit nemcsak a két világháború közötti korszak emberei, hanem a kommunista párttitkárok is szívesen megtekintették. A Székelyhon Erdélyi Sport mellékletében a székelyudvarhelyi tornaünnepélyekre emlékeznek.

Mintacsapatok és mutatványok
galéria
Tornaünnepély a Kollégium-kertben Fotó: Fotók forrása: Péter Attila

Hogy miről is szól tulajdonképpen a tornaünnepély? A választ a régi újságok és a visszaemlékezések adják meg. Elsőre azt írhatnánk, hogy egy olyan, adott esetben többórás sportrendezvény, amelyen több sportág művelői és több csapat egy meghatározott program szerint mutatták be a sportágakat, de ezek sok esetben egyben vetélkedők is voltak.

Ilyen jellegű rendezvényeket már az első világháború előtti időszakban is tartottak, amikor a Monarchia területén az iskolai oktatásba bekerült a testnevelés, de azt követően egyre nagyobb teret nyertek.

Megalakultak az első városi sportegyesületek, és ezek időről időre egy adott rendezvényen mutathatták meg tudásukat.

Nem volt ez alól kivétel a régi Székelyudvarhely sem, ahol nagy hagyománya lett a tornaünnepélynek – ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy a kisvárosban létezett a Kollégium-kert, amelyet a 19. század hatvanas-hetvenes éveiben alakítottak ki. A Református Kollégium egykori rektora, Magyarósi Szőke József adományozta a területet az iskolának.

Olvassák el a teljes cikket az Erdélyi Sport mellékletben.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.