Székely szombatosok. Csak emlékekben élő közösség

Liget 2019. november 25., 11:55

Kik voltak a székely szombatosok? Hitéletük és azzal vállalt sorsuk milyen a mának és a jövőnek szóló üzenetet hordoz? A Székelyhon napilap legfrissebb számának Hit-vallás mellékletében többek között ezekre a kérdésekre is megtalálhatják a választ.

Utolsó menedékként a XVIII. századtól a szombatos hívek leginkább az udvarhelyszéki Bözödújfaluban és környékén vertek erősebb, eltéphetetlen gyökeret. Ma már csak az emlékekben él az egykori közösség Fotó: Haáz Vince

Erdélyben a 16. század vége felé az unitárius vallás (az antitrinitáriusok dogmáinak) kimunkálása közben a túlhajtott reformációs kísérletek, tapogatózások, a hitélet határainak feszegetése közben jutnak el a zsidó vallás elfogadásához. Mindez úgy történik meg, hogy a kor embere, a székelyföldi magyar még soha nem látott született Mózes-vallású zsidókat. Azok majd a 17. század derekán lesznek jelen az erdélyi közélet határvidékén, a tűréshatáron.

Az eredetileg a Székelyföld határain túl is terjedő szombatosok, sabbatariusok (ahogyan a latin okmányok nevezik) jelen voltak Erdély középső és északi vármegyéiben is, sőt még a Dunántúlról is vonzott lelkeket.

A szentháromság-tagadás azonban nem volt kizárólag erdélyi jelenség.

Hasonló következtetésekre jutottak a hit megtisztításának, felújításának, megreformálásának hívei Nyugat-Európában is, olasz és lengyel, spanyol és horvát, német másként gondolkodók a 16. században.

Utolsó menedékként a XVIII. századtól a szombatos hívek leginkább az udvarhelyszéki Bözödújfaluban és a környékén vertek erősebb, eltéphetetlen gyökeret. Itt élték át időről időre a világi és egyházi hatóságok térítő, büntető, szigorító rendelkezéseit, indulatait.

Zsidó szokások szerint éltek, azaz betartották az étkezési szokásokat, a disznóhús fogyasztásának tilalmát, a szombati pihenőnapot, a vasárnapot viszont dologban töltötték,

ha nem is jártak mindig fedett fővel, de Péchi Simon írta zsidó mintára készült magyar nyelven imádkoztak, faragott képet nem imádtak. A személynévadásban bibliai neveket használtak. Ha a hatóságok úgy kívánták, látszólag áttértek katolikusnak, esküt tettek, de legbelül ragaszkodtak hitükhöz, a szokásokhoz, előírásokhoz. Élni akartak, és volt bennük elegendő kompromisszumkészség. Nem voltak a mindenáron vértanúskodás hívei. Tudták: a vihar egyszer elvonul, és akkor vissza lehet térni az ősöktől átvett hitre.

Bözödújfalut, a székely szombatosok faluját a Ceaușescu-éra feláldozta, felszámolta, víztározót létesített a helyébe. Fotó: Haáz Vince

A székely szombatosok problémája akkor válik országosan a politikum tárgyává, amikor a magyarországi zsidótörvények őket is sújtják. A keresztény egyházak megpróbálják őket visszatéríteni, menlevelet, keresztlevelet állítanak ki, hogy mentesüljenek a törvény megvonásaitól, hogy ne kerüljenek a gettóba, ne deportálják őket. Különösen sokat tett az életmentésben Ráduly István római katolikus lelkész, akinek neve sajnos nem szerepel sem a köztudatban, sem a bözödújfalusi emlékfalon. Sokan azonban állhatatosak maradtak vallásukhoz, felekezeti hovatartozásukhoz, vállalták a halálvonatot, a lágert, Auschwitzot, majd, akik túlélték a borzalmakat, hazatérésük után, ha tehették, kivándoroltak az 1948-ban megszületett modern zsidó államba, Izraelbe. Itt önálló magyar gér-zsidó közösséget alkottak.

Bözödújfalut, a székely szombatosok faluját a Ceaușescu-éra feláldozta, felszámolta, víztározót létesített a helyébe.

Ma már csak az emlékekben él az egykori közösség, amelyre a római katolikus, unitárius, református és görögkatolikus felekezetűekkel együtt minden év augusztusának első szombatján emlékeznek a falut elárasztó tó felső felénél állított emlékműnél, a Siratófalnál – olvashatják többek közt a Székelyhon napilap november 25-ei Hit-vallás mellékletében.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat