Vígh József: nagyon szerettem focizni

Miután minden szinten bizonyított, és a román sajtó Iosif Vigura keresztelte át, az érsemjéni fiatalember előtt megnyílt a Steaua és a felnőtt válogatott kapuja, ahonnan mindössze egy súlyos sérülés küldte a pálya szélére 33 évesen. A jelenleg Szatmárnémetiben élő egykori játékost, majd edzőt

ma is érdekli a labdarúgás, ám azt sajnálja, hogy jobbára csak unalmas mérkőzéseket láthat.

És hogy hogyan lett fél évszázaddal ezelőtt egy érmelléki falusi gyermekből a fővárosi Steaua és a román válogatott labdarúgója? A válasz egyszerű: úgy, hogy nagyon szeretett és állítólag tudott is focizni – válaszolja.

„Félretéve a viccet el kell mondanom, hogy miközben én az Ér partján a libákra és rucákra vigyáztam, a többi falumbeli gyerekkel reggeltől estig rúgtam a tököt. Merthogy a mi időnkben nem volt labda. Harisnyába gyúrt rongyból, libatollból meg miegymásból tákoltunk ezt-azt, ami valamelyest hasonlított rá.

Ma már van labda, de elfogytak a legelőről a libák meg a rucák, és gyerekek sincsenek már, akik pásztorkodnának.”

Az interjúban mesél arról is, hogy hogyan került az Ér mentéről a Körös partjára, a Flamura Roşiéhoz, majd a Crişanához, és hogyan ünnepelték őt a Dinamo szurkolói, mint a Steaua focistáját, és miért igazolt 1980 nyarán az ASA-hoz. Minderről az Erdélyi Sport augusztus 31-ei lapszámában olvashatnak.