Hallgassunk jó magyar lemezeket 2019-ből!

A mögöttünk hagyott év is bővelkedett igen jó zenei produkciókban, koncertekben, dalokban, műsorokban. Persze nagyon nehéz megnevezni azt a néhányat, amelyek tényleg kiemelkedőnek bizonyultak, mert akárcsak a filmek és sorozatok terén, ebből a szempontból nagyon színes évet zártunk. 

Ezek voltak az év legjobb és legrosszabb film- és sorozatélményei

Annyi film és sorozat készül napjainkban, hogy lehetetlenség lenne az egészet végignézni szabadidős tevékenység gyanánt. 2019 pedig kifejezetten jó év volt filmes és sorozatos szempontból úgy mennyiségileg, mint minőségileg. Az alábbiakban az idei film- és sorozatélményeimet összegzem.

Összeállításunkban nem a zenei vetélkedők, koncertek, még csak nem is a legnépszerűbb előadók munkáiból válogattunk, hanem azékéból, akiknek évek óta rendszeresen követjük a tevékenységét és fontosnak is tartjuk azt. A műfajt illetőleg ez nem népzene, nem is a kemény rock és nem is a popzene legjava – bár szerintünk ez is az, sőt. Nem dalokat, hanem – kissé ósdi módon – egész lemezeket, albumokat szedtünk össze és javasolunk meghallgatásra, ahogy néhány esetben az elmúlt évben is tettük.  

Szóval vegyünk egy nagy levegőt, ha nem vagyunk egyedül, akkor tegyünk egy fülhallgatót az eszközre, amin olvasunk és zenét hallgatunk.

2019-ben legkorábban a Hiperkarmának jött ki az albuma, a Napsütötte rész – igaz, hogy a dalok már korábban is kész voltak, a címadó dal például a Doble Rise fesztiválra, ugyanis annak himnusza volt. Az album amúgy egy teljesen korrekt, kedves kis dalgyűjtemény. Nagyon nagyon pozitív és életigenlő – mint tudjuk, a „klasszikus” Hiperkarma azért nem ilyen volt...

 Február elején Lovasi András jelentkezett a rég beígért szólóalbumával, a Tűzijáték délben cíművel – picit később írtunk is róla részletesen, s az akkor leírtakat most is úgy gondoljuk.

A rozsdás torpedó tovább úszik a cél felé

Lovasi András idén szólólemezzel rukkolt elő, nem is akármilyennel. A tizenegy dal tizenegyféle, s még mindig nincs olyan, hogy valami „lovasis”. Lemezkritika.

Nem sokkal később március végén jött ki a Lovasihoz hasonlóan szintén pécsi „illetőségű” 30Y együttes legújabb albuma, a ki az akit még megölelnél (igen, így, csupa kisbetűvel, a számok is így vannak). Beck Zoltán dalszerző és társai ismét igen magasra tették a lécet, hiszen kitűnő lemezt hoztak össze, főleg szöveg szempontjából igen kiváló ez a lemez – többek között olyan sorok vannak egy-egy dalban, amelyek irtózatosan csapják be az ajtót vagy csak egyszerűen megérintenek. Itt van kettő: „Ezerszer halnék meg érte, de az nem hőstett, ha nem érdekel.” (1) és „Ahol a semmit találod, sétáltasd ott a magányod!” (2). A dalok tulajdonképpen történetek, a 30Y pedig egy állandóság.

Az Elefánt együttes az idei El címú nagylemezével nagyot lépett előre – nem mellékesen erdélyi, székelyföldi helyszíneken is bemutatták a dalokat, élőben is nagyon jól szólt az új anyag.  

Hol volt hold, hol nem volt: EL mint Elefánt

A székelyföldi kocsmákon is végigdübörgött az Elefánt, azazhogy dehogy, semmi közük nincs a klasszikus elefántdübörgéshez – a mai harmincasok lelkületéhez, az ironikus szerelmi balladákhoz és a melankóhoz annál is inkább.

A Pál Utcai Fiúk a magyar alterzenében ma már veteránnak számít és az Igazán ez minden című lemezük október elején jött ki – a PUF tizenegy éve nem jelentkezett új lemezanyaggal, de a frontember Leskovics Gábor szerint azért, mert valódi nagylemezben gondolkodtak és töltelékdalokat sem szerettek volna feltenni egy olyan albumra, amelyen mondjuk egy-két húzószám van. Ez érezhető is a számokon, hiszen mindegyik kiemelkedő – illetve vannak közöttük olyanok, amelyek már ismertek voltak, évek óta játszották őket koncerteken, de most teljesen új verziót készítettek belőlük (pl. Leteszlek, Balatonszepezd).  

Mindig elfogult voltam és vagyok a The Qualitons-szal szemben, mert ez az együttes játssza Magyarországon azt a fajta zenét, amit a legjobban szeretek: muzikális világuk a hatvanas évek magyar és angolszász zenei hagyományaiban gyökerezik, holott harmincas éveikben járó budapesti zenészekről van szó és a mai modern világ eszköztárát is használják. Azt, hogy nem vagyok egyedül véleményemmel, az is aláhúzza, hogy az együttes idén Amerika legmenőbb alternatív rádiójában, a KEXP-ben is felléphetett, ez szakmailag óriási dolog volt – a műsor minden perce élvezetes.

A másik nagy dobás az év végére maradt, amikor a hatvanas évek egyik kultikus magyar zenekarának, a Kex együttesnek az örökségét (pontosabban öt dalát) dolgozta fel a Qualitons. Fantasztikus zenei teljesítmény, nagyon beragad(hat) a lejátszó az egykori, méltatlanul elfeledett zenekar dalaira, amelyeket igen sajátos, pszichedelikus stílusban dolgozott át a zenekar.  

Az év egyik nagy felfedezettje a vicces dalszövegeiről és viselkedéséről számomra eddig is ismert Ricsárdgír zenekar lett, amely karácsony előtt néhány nappal hozta ki Rise of the Koala című opusát, rajta a fantasztikus nézettséget elért Szintis Lacival – az önirónia, a vicc, a hülyeség, a jó értelemben vett vagány humor ömlik a lemezről. Koncerten még vagányabb, még ütősebb az egész, de a lemez is megunhatatlan.   

A feltörekvő, egy-két lemezzel, illetve kevesebb dallal rendelkező zenekarok közül kettőt emelnék ki. Az egyik a tavalyelőtti székelyföldi turnéja óta sokkal jobbá vált Carson Coma, amely kihozott egy egészen fantasztikus videóklippet. A Song About My Grandma a kilencvenes évek amerikai sorozatfilmjeinek stílusában készült el, de a Corduroy Club amúgy is nagyon vagány, táncolható dalokat tartalmazó album.  

Különleges, picit elvontabb, de a négytagú Nunki Bay Starship is igen jó lemezt készített, ráadásul ősszel Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is bemutatta a kilencszámos Sigma Sagittarii-t.

Ha már így hazai vizek felé kezdtünk evezni, említsük meg feltétlenül a Székelyudvarhelyen élő fiatal színész, Pásztor Márk idén nyáron kijött albumát, a Morzsolóst, amiről szintén részletesen értekeztünk.

Akinek a zene az, ami másnak a kokain

Szatmári gyerek, de a határ túloldaláról, ifjú színész, de gyerekkora óta zenél és dalokat ír. Pásztor Márk már ahhoz a generációhoz tartozik, amely számára nem feltétlenül fontos, hogy CD-n vagy kazettán átnyújtsa a lemezét valakinek vagy valakiknek.

Nagyon hazainak számítjuk a Bagossy Brothers Companyt, amely szintén az év elején jött ki a Veled utazom című lemezzel, amelyről több dal nagyon üt, nemcsak Tusványoson és a Szent Miklós-napokon van telt ház erre a zenekarra. Számomra Bagossyék a legfrissebb és az utóbbi években a legjobb példa arra, hogy igen, meg lehet csinálni, és lehet olyan zenét játszani valódi hangszereken, amely tényleg oda valahová belül szól.

 Hasonló zenéket, albumokat, zenekarokat, produkciókat 2020-ra is!