Húsz év, ami már kultúrtörténet

1997 októberében vehette kézbe az olvasó a Székelyföld folyóirat legelső lapszámát. A Ferenczes István által alapított lap szerkesztőgárdája – György Attila, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Mirk Szidónia Kata – fontosnak tartja, hogy az irodalmi rovat mellett a székelységgel foglalkozó történelmi, néprajzi, képzőművészeti, színházi és kultúrtörténeti írások is helyet kapjanak a folyóiratban.

„Én nem voltam ott az alapításnál, akkor még egyetemista voltam, de Ferenczesék úgy érezték, hogy a levéltáraktól az asztalfiókig minden kutatható, azaz mindenről lehet írni, és úgy gondolták, hogy a piacon már létező folyóiratok nem foglalkoznak eleget a székelységgel, és azt mondták, hogy akkor csináljunk mi egy ilyen havi folyóiratot. Ez a szándék találkozott az akkori megyei tanácselnök elképzeléseivel is, és így indult el akkor ez a folyóirat.

Azon gondolkodtak eleinte, hogy akkor irodalmi folyóirat legyen-e vagy sem, és úgy döntöttek, hogy legyen kulturális folyóirat, ebbe minden belefér, és tényleg telitalálat volt ez az ötlet.

Az olvasók részéről folyamatosan olyan visszajelzéseket kapunk, hogy szeretik, ha színes egy folyóirat, nagyon különféle anyagok, különféle tematikák jelennek meg benne. Úgyhogy gyakorlatilag ennyi volt az indítóok. Azt már nehezebb volt kitalálni, hogy havonta tényleg nívós kéziratokkal, anyagokkal töltsük meg a lapot. Több mint tíz éve 198 oldalon jelenik meg a folyóirat, ezt azért megtölteni minőségi anyaggal nem könnyű, de szerencsére anyaghiányban nem szenvedünk. A legfontosabb szempont a kézirat milyensége, de nagyon odafigyelünk arra, hogy olvasható is legyen. Tehát szakmailag legyen kifogástalan, de lehessen olvasni. Mert tolvajnyelven írt anyagokra sem mi, sem az olvasók nem kíváncsiak.

– magyarázta Lövétei Lázár László, aki 2010 óta főszerkesztője a lapnak. Elmondta, a történelmi és néprajzi anyagok főleg a székelységgel, a csángókkal foglalkoznak, a színházi rovatban híresebb erdélyi színházi emberek is megjelennek, de például az Academica Transsylvania című rovat nemcsak a székelységgel foglalkozik, hanem azokkal a tudósokkal, potenciális akadémikusokkal, akik erdélyiek, és letettek valamit az asztalra.

A lap 1600 példányban jelenik meg, közel ezer előfizetője van. Lövétei szerint a legjobb marketing a direkt marketing. „Nem hiszek ezekben az új keletű nyavalyákban, mint például a közösségi oldalakon való reklámozás, nekem magamnak nincs is Facebook-oldalam. A legjobb marketing még mindig az író-olvasó találkozó. A lapot ki kell vinni a helyszínre. Nemrégiben voltam Székelyudvarhelyen bemutatni a decemberi lapszámot és a Székely Könyvtár legújabb köteteit. Eladtam könyvet és folyóiratot 475 lejre, ami lehet, hogy nem sok, de az egyik előfizető megújította a már lejáró előfizetését, mások könyvet vásároltak, és ezt csak így lehet csinálni.

Az olvasónak fontos, hogy lássa szemtől szemben is a lap szerkesztőit, hanem annyira virtuálissá válik az egész történet, hogy annak előbb-utóbb a folyóirat látja kárát.”

A Székelyföld szerkesztői szoros kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei magyar kulturális folyóiratok szerkesztőivel, irodalmi körökkel, cserepéldány-programot is működtetnek. Emellett folyamatosan felkérik őket, hogy mutassák be a lapot különböző helyszíneken. „A napokban állapodtam meg a Petőfi Irodalmi Múzeummal, hogy január 15-én Székelyföld-bemutató lesz náluk. Valamivel korábban a kunszentmártoni városi könyvtárba hívtak meg, február 2-án ott leszek. Ebben az évben is sok helyen jártunk, például a tokaji írótáborban mutattam be a folyóiratot, korábban a hajdúböszörményi írótáborban, azelőtt pedig Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hívott meg Budapestre. Örülünk ezeknek a meghívásoknak, hiszen minden bemutató alkalmával egy-két előfizető érkezik. Húsz év alatt csak így lehetett felszaporítani szinte ezerre az előfizetők számát. Elmentünk Balánbányára, Ilyefalvára, Kovásznára, mindenfelé.”

A Hargita Kiadóhivatalnál megjelenő folyóirat mellett 2012-ben indították útjára a Székely Könyvtár elnevezésű sorozatot, amelyben arra vállalkoztak, hogy évente tíz kötetben olyan szerzők írásait jelentessék meg, amelyek a székely-magyar öntudat megerősödését segítik elő. A kötet szerzői nem csak ugyanazon földrajzi területről származnak, de világlátásuk is összeköti őket. 1998 óta minden évben Székelyföld-díjat, 2004 óta pedig Székely Bicskarend-díjat is kiosztanak, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat szerkesztősége egyfajta kulturális központként is működik. „Egy ideig a megyeházán működött a szerkesztőség, aztán tanácselnökök jöttek-mentek, hol itt, hol ott volt a szerkesztőség.

Azt hiszem, hogy örökölhetett valamit az építész édesapjától, de én képtelen lennék utána csinálni ezt az egész procedúrát” – fogalmazott a főszerkesztő. Jelenleg tehát külön székházuk van, amelynek a tetőterében egy negyven-ötven személy befogadására alkalmas helyiséget alakítottak ki, író-olvasó találkozókat, kiállításmegnyitókat tartanak itt.

Lövétei úgy véli, az, hogy ez a lap húsz éven keresztül fenn tudott maradni, többek érdeme. „Ez a húsz év iszonyú hosszú tud lenni. Én 19 éve vagyok a lapnál, és lassan beláthatatlan, hogy mi minden jelent meg a folyóiratban. Hogyha végiglapoznám, valószínűleg én is meglepődnék, hogy mennyire gazdag ez a felhozatal. Ami nagyon fontos, hogy sikerült fennmaradni húsz évig. Ez nem olyan sok idő, ha a Századok című történelmi folyóiratot nézzük, de húsz év már kultúrtörténet. Az érdem nemcsak a miénk, az enyém, hanem az alapítóké, akik kitalálták ezt a konstrukciót, a fenntartót is meg kell említeni, mert ha kihátrált volna mögülünk, akkor sokkal nehezebb lenne csak pályázati pénzből és a piacról megélni, és nem utolsó sorban az olvasóké is az érdem. Ha nem lennének a folyamatos visszajelzések, és itt nem feltétlenül levelekre gondolok, hanem arra, hogy meg is rendelik, meg is veszik a folyóiratot, és az 1600 példány el is fogy, szóval az olvasók figyelme nélkül valószínű, hogy beleunnánk, mert

– összegzett.