Nem csak egy generáció a Jóbarátoké

Ha létezik olyan sorozat, amelyről – noha több mint másfél évtizede véget ért – még a mai napig is számtalan toplistás összeállítás, magyarázó, háttérfeltáró cikk és rengeteg mém készül, akkor az a Jóbarátok. A hat New York-i fiatal életét bemutató legendás, tízévados szitkom szereplőivel, arculati elemeivel azóta is mindent el lehet adni az ajándéktárgyaktól a ruhákig vagy akár kávézókig, szórakozóhelyekig – hiszen

ami a Jóbarátok-jelenséget különösen érdekessé teszi az, hogy nem csupán 1994 és 2004 között (az első sugárzás ideje alatt), hanem azóta is tömegével hódítja a tizen- és huszonéveseket.

Ez a tény keltette fel a feltehetően Jóbarátok-rajongó író és egyetemi tanár, Saul Austerlitz figyelmét annyira, hogy mélyen beleássa magát a sorozat elkészítésének hátterébe, történetébe, és az eddig megjelent írások mellett a készítőkkel, stábtagokkal és színészekkel készített kimerítő interjúk révén sosem közölt részleteket, eddig rejtett összefüggéseket tárjon az olvasók elé.

Jómagam körülbelül eddigi életem felét a Jóbarátok bűvöletében töltöttem – középiskolás éveim elején fedeztem fel a már akkor lejárt sorozatot. Akkoriban kölcsönkapott, karcos dévédéken néztem (a második évaddal kezdtem, mert elsőként az a lemez került hozzám), s nézte rövidesen majdnem az egész család, kicsitől nagyig. Azóta megszámlálhatatlan alkalommal néztem végig a teljes tíz évadot, a magyar szöveget betéve tudom, és nincs az életemnek olyan helyzete, amiről ne tudnék egy Jóbarátok-poénra asszociálni.

A legjobb jóbarátaink. Sikersorozat huszonöt év távlatából

Egyesek szerint a világ legjobb sitcomja, mások szerint túlhájpolt, középszerű vígjátéksorozat. Van, aki nem látta és nem is akarja, van, aki nem tud betelni vele, és van, aki ezután fogja megnézni. A benne felvázolt élethelyzetek huszonöt év távlatából is aktuálisak, hiába, hogy 1994-ben került képernyőkre az első évad.

Számomra amellett, hogy rendkívül szellemesnek találom (ez ugye ízlés kérdése), mindig is bírt egyfajta megnyugtató, iránymutató szereppel: életem nehezebb periódusaiban, döntéshelyzetek küszöbén azt üzente nekem – és szerte a világon fiatalok millióinak –, hogy az igazán jó barátok az élet minden helyzetében ott állnak egymás mellett.

Hogy vannak, akiknek a testvérük a legjobb barátjuk, és vannak, akiknek a barátaikkal közelebbi a kapcsolatuk, mint a családjukkal. Kifacsart, de valahogy mégis működő konfliktusmegoldásokat mutatott be, szerencsétlenkedő fiatalokat, akikkel azonosulni lehet.

Akik élethelyzetein derülve valójában saját bajainkon tudunk nevetni, s akik megmutatják, előbb-utóbb valahogyan mind megtalálják a boldogulás útját az életben, félresikerült párkapcsolatok, zűrös munkahelyek, visszautasítások, anyagi bizonytalanság ellenére – ez pedig megnyugtatóan hatott egy olyan fiatalra, aki rettegett a felnőttkortól és a vele járó felelősségtől.

A mai napig mindennek örülök, ami egy kicsit is visszavisz a Jóbarátok világába, így ezt a 21. Század Kiadó gondozásában magyarul idén megjelent (eredeti kiadás: Saul Austerlitz: Generation Friends – An Inside Look at the Show That Defined a Television Era, 2019) könyvet is örömmel fogadtam, noha úgy gondoltam, sok újat már nem tartogathat számomra.

Ez a meggyőződésem már rögtön az első fejezet elején szertefoszlott, s attól kezdve úgy olvastam a könyvet, mint aki csak most csodálkozik rá a Jóbarátok-univerzumra:

a sorozat valósága legalább olyan újnak és izgalmasnak bizonyult, mint maga a tévéshow.

Tudtuk például, hogy Courteney Coxot eredetileg Rachel szerepében képzelték el az alkotók? Vagy azt, hogy a forgatókönyvírók Joeyt és Monicát akarták összeboronálni? Netán azt, hogy a főcímdal eredetileg csak olyan hosszú volt, amennyi a sorozat kezdetén felcsendül, és csak később „bővült ki” teljes dallá? Vagy azt, hogy a világ legszebb női között számon tartott Jennifer Anistonnak le kellett adnia tíz kilót a sorozat elején?

A könyv azonban jóval többet nyújt az eddig nem ismert bulvársztoriknál: az író egyebek mellett részletesen és sok vonatkozásában mutatja be a sorozat készítésének történetét, visszaadva az írószobákban zajló, éjszakába nyúló ötletelések hangulatát, amiben sokszor a fáradtság szülte a legjobb poénokat; rávilágít arra, hogy az írók saját életük kínos helyzeteit is beleépítették a hat jóbarát történetébe, részletezi a hat főszereplő között kialakult bensőséges baráti kapcsolatot, és vázolja, hogyan hatott a sorozat szereplőinek külseje a divatra.

S ami a könyv egyik legfontosabb célja volt: bemutatja, hogyan válhatott a Jóbarátok a szemléletváltás előtt álló televíziós ipar egyik legsikeresebb „termékévé”, egy új televíziós korszak úttörőjévé, vagy hogy miben állhat immár több mint negyed évszázada töretlen sikere. Ehhez ugyanis ismernünk kell a kilencvenes évek közepének társadalmi-kulturális változásait, az akkori televíziózási szokásokat, a menő produkciós cégek és a nagy tévécsatornák működését, a 9/11 hatását az amerikaiak tévés igényeire, akárcsak a mai trendeket a videómegosztók korában (ahol egyébként szintén nézettségi rekordokat döntöget a hat jóbarát története). Az író mindezeket elfogulatlanul mutatja be,

nem kerülve ki az olyan kényes kérdéseket, mint a sorozat etnikai sokszínűségének hiánya vagy a realitástól való elszakadás (huszonéves, csóró fiatalok, akik az igen drága West Village-ben bérelnek lakást...).

Azt azért le kell szögeznem, hogy aki nem látta a Jóbarátok szitkomot, valószínűleg néhány dolgot nem fog érteni, hiszen a szerző jó néhány „belsős” utalást is tesz a szövegben. Ugyanígy meggyűlhet a bajunk a tévés produkciós szakkifejezésekkel, a filmforgatás technikáinak részletezésével, ha nem vagyunk jártasak ebben a témában. És bizony szükség volt a fordító, Magyari Andrea lelkiismeretes, hozzáértő megjegyzéseire is, ugyanis egyes idézeteket, poénokat a magyar szinkron nem adott vissza megfelelően – ezekre az adott viccek hátterével együtt lábjegyzetben tér ki a fordító. Ezeket leszámítva azonban a kötet egy nem-rajongó számára is lebilincselő, tanulságos olvasmány lehet, amennyiben az érdekli, hogyan zajlik egy főműsoridős sikersorozat elkészítése, vagy hogy milyen utat jár be egy forgatókönyv, amíg a képernyőre kerül. S ki tudja, talán még az is megtörténhet, hogy kedvet kapunk magához a sorozathoz...