HIRDETÉS

Nem diktatúra, disztópia. Avagy mit ér a fehér király, ha el sem lopják?

Tamás Attila 2018. május 11., 18:13
HIRDETÉS

Van Dragomán György: A fehér király című regénye és van a regény alapján készült film. A mozgóképes adaptáció tipikus példája annak, hogy milyen, amikor egy adott történetet más kultúrkörben szocializálódott emberek teljesen átértelmeznek. Ebből is látszik, hogy a kommunizmus és az önkény emléke és lenyomata mennyire másként csapódik le az Európa keleti és nyugati részén élő emberek számára.

Fotó: Oiffy LLP
Ez egy vagány sztori, amiben sokkal több potenciál van. Egy kicsit mégis változtatni kellene rajta, mert a történet maga nem elég filmes – Mi lenne, ha bizonyos részeket teljesen kihagynánk belőle és átültetnénk az egészet a disztópikus jövőbe?

– hangozhatott el akár ez gondolatmenet is Dragomán György több mint harminc nyelvre lefordított regényének filmre adaptálásának kezdeti fázisában a forgatókönyvért is felelős rendezők között. Így lett a párttitkárból tábornok, az eltorzított arcú Csákányból pedig egy szerepét vesztett barátságos szakállas óriás.

Fotó: Oiffy LLP

HIRDETÉS

A fehér király olvasásakor nehezen lehet elvonatkoztatni a 70-es, 80-as évek diktatúrájától, tudva, hogy a szerzője maga is ebben nőtt fel, mégis sikerült a nemzetközi porondon úgy értelmezni ezt a történetet, hogy egy fiktív diktatúrában játszódhat a nem túl távoli jövőben, ami adott esetben még ijesztőbbé teszi azt, amit a vásznon látunk.

Ez azonban épphogy fordítva sül el: olyan, mintha egy indiánregényt kelet-európaiak vinnének filmre. Amit a vásznon látunk, az csak nyomokban tartalmazza azokat a képeket és történéseket, amiket az író papírra vetett.

Nem sok Erdélyből származó író mondhatja el magáról, hogy regényét nemzetközi produkció révén adaptálják vászonra, miután azt számos nyelvre lefordították.

Mindehhez pedig brit, olasz, és izlandi színészeket sikerült megnyerni, és a Duna-csatornánál, pontosan az a könyvben megjelenő diktatúra országában valósult meg a forgatás. Csak épp úgy, hogy

a történet lelkét, esszenciáját sikerült teljesen kiölni a filmből.

Fotó: Oiffy LLP

A készítők mintha szándékosan kerülték volna a valós önkényuralmi jelképek megjelenítését – ezért is a fiktív disztópia, amiben egy háromágú vasvilla az elnyomó rezsim jelképe – ugyanakkor nemzetközi produkció révén a készítők mintha a teljes polkorrektségre törekedtek volna, így kerülhettek bele a színesbőrű és a meleg szereplők, akiknek egyébként nyomuk sincs a regényben. Ez a nemzetköziség pedig teljesen átalakítja a történetet, univerzálissá téve azt, hogy a világ bármely pontján könnyebben értelmezhető legyen a diktatúra kegyetlen valósága. Ezzel nincs is semmi baj, azonban

a kelet-európai, pontosabban romániai, ezen belül is sajátosan erdélyi történet alapjában véve nem értelmezhető másként, mint ami valójában. Legalábbis az erdélyi és a magyarországi olvasó számára, aki jogosan fejezheti ki elégedetlenségét a film láttán a regény ismeretének tükrében.

Fotó: Djata LTD.

Az alig tizenéves fiú szemszögéből bemutatott diktatúra teljesen sajátos: apját kényszermunkára viszik el, ezt pedig csak képletesen próbálják megértetni vele. Anyja „nemkívánatos” családból van, apai nagyszülei pedig a hatalom egykori kiszolgálói, akiknek a jelek szerint nem sok beleszólásuk volt az unokájuk nevelésébe, ezt próbálják pótolni. Emellett ott van a zsarnokoskodó pedagógus és a nagyobb iskolatársak, akik szintén az elnyomást testesítik meg. Velük kell a mindennapi, jelen esetben szó szerinti harcokat megvívnia a regény főszereplőjének, rajtuk keresztül tapasztalja meg, hogy miként is működik az adott világrend, amiből látszólag nincs kiút a határok feszegetése nélkül.

A történet pedig erről szól:

gyermeki ésszel felfogni a kegyetlen valóságot, nem beletörődve az adott helyzetbe.

Ilyen például a címadó fehér király ellopása, ami a filmből kimarad, hiába a két sakktáblás jelenet. A pikáns részeket pedig szintén mellőzték a mozgókép alkotói, így azok, akik nem olvasták a regényt, nem szembesülhetnek a főszereplő nemiségének kivetülésével, pontosabban azzal, hogy a hormonok tombolása abban az időben hogyan nyilvánulhatott meg, emellett a lelki mélységek is teljesen elsikkadnak. Ugyanakkor a főszereplőt ért testi és lelki megaláztatások szinte teljesen háttérbe szorulnak, a filmes párbeszédek pedig nagyon mesterkéltnek és erőltetettnek tűnnek.

Fotó: Djata LTD.

Az alakítások viszonylag rendben vannak: a nagyapa szerepére Jonathan Pryce kitűnő választásnak bizonyult, Fiona Shaw-ra sem lehet panasz, viszont a főszereplő Djatát alakító Lorenzo Allchurchról nem igazán hisszük el, hogy ő az a komisz kölyök, aki tényleg bármilyen határon túlmenne, és bármit megtenne azért, hogy elhurcolt édesapját viszontláthassa. Aki pedig elégszer látta már többek között a Facebooknak köszönhetően Dragomán Györgyöt, őt is kiszúrhatja a film egyik tömegjelenetében, amint épp hazafias dalt énekel több statisztával együtt.

Így néz ki tehát, amikor egy adott művet máshol élő emberek teljesen félreértenek.

A kegyetlen múltbeli diktatúrából így lesz félelmetes disztópia, amely láttán ugyanúgy futkos a néző hátán a hideg, és ugyanúgy van katarzis, de megmarad a hiányérzet.

Fotó: Djata LTD.

Szerettem volna, ha film pontosan két perccel rövidebb lett volna: míg a regényben jól működött, a filmben épp olyan valótlan és giccses lett a befejezés, ami még inkább fokozta a keserű szájízt.

Ezek után merem remélni, hogy A fehér királyhoz hasonló sajátosan kelet-európai történetekre nem csapnak le nemzetközi alkotócsoportok, pláne nem a hollywoodi álomgyár.

Forrás: Allcity Media

A fehér király (The White King)
Angol-német-svéd-magyar dráma, 89 perc, 2016
Rendezte: Alex Helfrecht, Jörg Tittel
Írta: Jörg Tittel, Alex Helfrecht, Dragomán György
Szereplők: Lorenzo Allchurch, Olivia Williams, Jonathan Pryce, Greta Scacchi, Fiona Shaw, Agyness Deyn, Ólafur Darri Ólafsson
Fényképezte: René Richter
Vágó: Peter R. Adam
Zeneszerzők: Joanna Bruzdowicz
Producer: Alex Helfrecht, Jörg Tittel, Teun Hilte, Philip Munger
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS