Tom Hardy és Austin Butler mutatják meg, hogy nem is olyan egyszerű a kemény motorosok élete

Amikor tavaly megláttam a The Bikeriders (Motorosok) film első előzetesét, úgy gondoltam, hogy ennél macsóbb film nem kerül idén a mozikba, mivel a kedvcsináló tanúsága szerint

az egyik legizgalmasabb hollywoodi karakterszínész, Tom Hardy ezúttal dörmögő és sokszor érhetetlen basszusával egy amerikai motorosklub keménykezű vezérének bőrébe bújik.

A másik, igazi tökös legény szerepét ugyanakkor az éppen A-listás sztárrá váló Austin Butlerre osztották, aki Elvis megformálása után berobbant Hollywood élvonalába, és azóta láthattuk már a Dűne folytatásában a kopasz és pszichopata Feyd Rauthaként, vagy éppen Steven Spielberg háborús sorozatában, az év elején megjelent A levegő uraiban.

Butlert bőrdzsekis motorosa még tavaly decemberben be kellett volna száguldjon a mozikba, az előbb felsorolt filmszerepei előtt, azonban az írósztrájk közbeszólt, ami így utólag nézve talán még jót is tett Jeff Nichols (Take Shelter, Mud, Loving) új filmjének, amely a Chicagói Vandálok aranykorát meséli el Danny Lyon: The Bikeriders című fotós dokumentumkönyve alapján.

Egy fiatal motoros iszogat egyedül a bárban, amikor két tagbaszakadt alak odalép hozzá, és felszólítják, hogy vegye le a mellényét, mert nem tűrik a hátán levő halálfejes jelképet ebben a lokálban. A motoros csak annyit mond:

ahhoz, hogy levegyék róla, meg kellene ölniük őt.

Dulakodás kezdődik, széket törnek el a motoros hátán, majd a földre viszik és ott ütik, rúgják, míg végül kidobják őt a krimóból, és a nyílt utcán folytatódik a leszámolás. Az elpáholt motoros nem hagyja magát, bicskát ránt, és az arcán sebesíti meg az egyik támadóját, miközben a másik épp „kölcsönveszi” a közelben dolgozó útépítő munkások lapátját, miután felborította az útszéli motorkerékpárt. Tudatosítva, hogy a motoros megsebezte a barátját, hátulról hezitálás nélkül üti le a lapáttal a bőrdzsekis ellenállót…

Ezekkel a képsorokkal kezdődik Jeff Nichols közel kétórás opusza, amiben a Chicagói Vandálok megalakulásának, aranykorának, végül pedig a hanyatlásának történetét meséli el. Mindezt a dokumentumkönyvet író Danny Lyon szerepeltetésével, aki a kerettörténet szerint interjúkat készít a Butler által játszott Benny feleségével, a Jodie Comer által szenzációsan megformált Kathyvel, valamint a motorosklub meghatározó tagjaival. Az ő visszaemlékezéseik és történeteik révén megyünk vissza nézőként a kezdetekig, amikor is

a kamionsofőr-családapa Johnny (Tom Hardy) fejéből tévézés közben kipattan a motorosklub megalapításának ötlete, ezt pedig rövid idő alatt valóra is váltja.

Hozzá csatlakozik mindenféle fura, többnyire lecsúszott különc, akikben közös a motorok szeretete, a tartozni akarás valahová, valamint a szabadságvágy, hogy nekik senki ne mondja meg miként éljék az életüket. Ilyen különc Benny is, akit aztán tényleg nem lehet keretek közé szorítani:

amikor felül a motorjára, onnantól számára megszűnik minden kötöttség, minden szabály.

Minden piroson áthajt és a rendőrök is csak úgy tudják felelősségre vonni, hogy az üldözése közben kifogy a motorjából az üzemanyag…

Ebbe a Bennybe zúg bele Kathy, akit korábban egyáltalán nem hoztak lázba a motorosok, sőt, egyenesen viszolygott tőlük, amikor barátnője hívására elmegy a klub székhelyére a mulatozó bőrdzsekisek közé. Benny az ellenállhatatlan sármjával leveszi őt a lábáról, és öt hétre az első találkozásukat követően már feleségül is megy hozzá, miután

Benny egy napig képes a háza előtt szobrozni, amitől az aktuális pasija begőzöl, és csapot-papot otthagyva elviharzik a fiatal nőtől.

A fékezhetetlen Bennyn és a tekintélyt parancsoló Johnnyn kívül számos különleges alak kapja meg a helyét a Chicagói Vandálok kötelékében: ott van a tanult embereket agymosottnak tartó, folyton bort vedelő Zipco (Michael Shannon megformálásában), akiről mint kiderül ment volna harcolni Vietnámba, ám a sorozáson nem ment át a pszichológiai vizsgán, a magát keménynek és ápolatlannak kiadó, egyébként „jólfésült” Csótány, vagy a minden motort megszerelni tudó Cal, a játékidő második felétől feltűnő, méltatlanul kevés szerepet kapó, rohadt fogsorú Vicces Sonnyról (a Walking Dead Daryljeként híressé vált Norman Reedus szenzációs cameója) nem is beszélve, aki kívülállóként lesz a banda meghatározó tagja.

Johnny bandájában tehát kisiklott életutak kapcsolódnak össze, egyfajta testvériségként működik a Vandálok, amibe

egyre többen akarnak belépni, és végül ez vezet a motorosklub hanyatlásához.

A filmben végig ott lebeg annak a lehetősége, hogy valami igazán váratlan és rossz fog történni az időközben egyre szimpatikusabbá váló szereplőkkel, amikor pedig bekövetkezik a legnagyobb tragédia, az tényleg egy lórúgással ér fel.

A nagy tragédia előtt is számos kihívással kell szembenézniük a motorosoknak:

nem elég, hogy a társadalom ferde szemmel néz rájuk, még a tekintélyüket megkérdőjelező belső ellenségekkel is le kell számolniuk.

Mindezek mellett egyengetni kell egyesek útját a nyitó képsorokban látott motoros-verést pedig annak rendje és módja szerint meg kell torolniuk, hogy egyszer és mindenkorra komolyan vegyék őket.

Jeff Nichols terjengősen, ráérősen mutatja be és meséli el a legendás motorosklub történetét, a számos szereplőt felvonultató cselekmény azonban

nem ad lehetőséget a fontos karakterek kibontására, így csak néhányukat ismerhetjük meg alaposabban, ami hiányérzetet eredményezhet.

Benny és Johnny drámája, valamint a köztük levő dinamika nagyon jól működik, a történetmesélésért „felelős” Kathy pedig mondhatni, hogy katalizátora a történéseknek, és az ő története az, ami igazán magával ragadja a nézőt.

Mondanám, hogy motorosoknak kötelező néznivaló, de aki egy igazán jó drámáért menne moziba, annak is tökéletes választás, hiszen

az idei, viszonylag silány filmkínálatban kiemelkedő alkotásnak számít, ami várhatóan sokak évösszegző filmlistájára felkerül majd az év végén.

Ha nem is feltétlenül a történet, de a szenzációs casting és a színészek felejthetetlen alakításai miatt mindenképp.