HIRDETÉS
Korábban országokat jártak be, stoppolva. Panna és Pali Angliában keresték meg az útravalót, és kisebb vacillálás után döntötték: idén kerékpárral, Izlandot tekerik körbe. Útjukról, akárcsak a tavalyi balkáni tekergésükről, blogbejegyzésekben számolnak be a Tekergések Izlandon Facebook-oldalon.
„Most már az esőtől sem félünk, legalább élénkebbek lesznek a színek. Mondjuk a saturációt könnyebb felhúzni, mint a sátrat esőben, de akkor is...” – olvasható Panna bevallása. Az úti cél kapcsán nem volt egyszerű a döntést meghozni, erről is ír, és az esőtől is bizony tartott, már indulás előtt.
„Ezúttal úgy döntöttünk, kicsit északabbra próbáljuk ki magunkat. Pontosabban észak-nyugatabbra, Izlandon. A tűz és a jég országában” – indítják a közösségi oldalon az augusztus 22-i bejegyzésüket.
És láttam magunk szétázva keresgélni egy árva fát, ami alá legalább beállhatunk. Palinak is ilyen képként lefestve, már a biciklizés buta ötletnek tűnt, figyelembe véve azt a tényt is, hogy egyikünk sem biciklizett 50 kilométernél többet az utóbbi fél évben. Meggyőztük hát egymást, hogy jobb lesz stoppolni. Aztán meggyőztük egymást, hogyha már Angliában vagyunk, biciklizzünk Angliában, vagy inkább ne, csak dolgozzunk tovább, vagy legyen inkább Norvégia esetleg Spanyolország.” Végül visszatértek az eredeti tervhez. Izlandra és a biciklire esett a választás.
Zsákban nem maradt holmi éjszakára, és viharra is figyelmeztették őket, ami be is következett – számolnak be 28-án, ám optimizmusuk töretlen. „Igazából nem is akkora őrület az egész, egyszerűen szokatlan 20 fokból 0 fokba kerülni. És én még szidtam Palit, hogy miért hozott kétszer annyi ruhát mint én, legyen amit cipelni. Hát nincs, néha üresek a táskák, mert mindent magunkon hordunk.
Akkor már tényleg azt éreztem, hogy ez túlzás, 3 fok volt, a hálózsákok három fokig komfortosak, nem szabadna ennyire fázni. Pár nap és megszokjuk. Tegnap megtettük a nap felfedezését, amit már tavaly egyszer felfedeztünk, csak valahogy elfelejtődött, hogy össze lehet nyitni a hálózsákjainkat. Tegnap már sokkal jobban aludtunk.”
„Tegnapelőtt letértünk az aszfaltról, hogy Landmannalaugarba jussunk, nem sokkal több mint 50 km-t mentünk ezen a gyönyörű tájon, élveztük, hogy nincs forgalom, csend van, hogy csak mi vagyunk. Aztán jött egy ranger. Azt mondta mindenhol körbemegy, hogy figyelmeztesse az embereket, hogy nagy vihar várható holnap délutan, de már reggel nagy szélre lehet számítani, úgyhogy legyünk óvatosak” – jegyzi Panni.
„A ranger azt mondta, Landmannalaugarban van közös konyha, én el is képzeltem egy csomafalvi sípályaihoz hasonló nagy faépületet fűtőtestekkel: majd kifekszek a közepére, mindenem felrakom a fűtőtestre és jól megmelegszek, ki se jövök onnan soha többet. Micsoda képzelőerő. Ez egy sátor volt, teli emberrel, épp az ajtaja előtt, a huzatban kaptunk egy kis helyet, ahova leülhettünk. Főztünk kuszkuszt. Felhúztuk a sátrat. Megjött a rossz idő. Mi pedig egész nap ültünk a sátorban, és reménykedtünk, hogy nem ázik át, nem szakad szét, és nem is repül el a fejünk fölül. Érdekes volt így pihenni. Érdekes volt 12 órát várni a pisiléssel, míg kidugtam a fejem a sátorból, hogy már nem zuhog, csak havazik” – olvasható, hogyan „úszták meg szárazon” az előrejelzett vihart.
Augusztus 30-án már egy hete tekertek, amikor a következőket írta a blogon Panni: „Már egy hete itt vagyunk. Ami azt jelenti, egy hete nem mostam hajat. Igazából nyolc napja. Izland jól bánik velünk az utóbbi időben. Biztos azt szeretné, hogy maradjunk még. A landmannalaugari táj gyönyörű. 55 km a leghosszabb túraútvonal, amiből mi megcsináltunk 5-öt... Sajnos az utóbb említett nagy vihar miatt ennyire maradt időnk. A landmannalaugari kempingben nincs közös konyha, nincs ingyen meleg zuhany, de van forróvizes forrás, ami minden hátrányát azonnal jóvá teszi. Mikor belemész a vízbe, kellemesen meleg a kinti levegőhöz képest, majd ahogy egyre beljebb úszol, közelebb és közelebb a forráshoz, olyan forró lesz (főleg, ha egy amerikai turista megkeveri a vizet), hogy vagy hősiesen kibírod, míg leperzseli a szőrt a lábadról, vagy jajgatva elkapálózol onnan. Ha találsz egy kellemes pontot, ahol se túl hideg se túl meleg, ott hátradőlhetsz és élvezheted a víz gőzébe bújó hegyek látványát.”
„Elállt az eső. Mentünk sátorhelyet keresni. A mienk a hegylába, a völgy a mező, ameddig a szem ellát, a tiszta természet, már csak meg kell találni a legjobb fekvésű helyet, szép kilátással, elbújva az autók elől, az se hátrány ha látszik a naplemente. És megyünk és megyünk és keressük a helyet. Már egy ideje észrevettük, hogy ez az elképzelés sántít egy kicsit. Minden bekerítve. Minden négyzetméter valakié. Keressük, keressük. Már az árkokat is megnézzük, már meg a híd alját is. Már teljesen sötét van, megint cseperegni kezd. Én már elképzelem, hogy mi a fene, csak nem a főút közepére kell a sátrunk, felhúzzuk. És mikor már feladnánk, pont az egyik elkerített területről kiáll egy autó, megkérdezzük, aludhatunk-e ott, azt mondják fogalmuk sincs, ők csak horgászni voltak, mi pedig ott aludtunk a legnagyobb nyugalomban. És minden jó, ha a vége jó. Palinak nagyon megdagadt az Achilles-ina, vettünk rá kenőcsöt, nagyon bízunk benne, hogy meggyógyul. Ma a tengerparton alszunk. Holnap pedig már kempingben, ahol végre hajat moshatok” – áll a legutóbbi bejegyzésben.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
