Amikor a nő maga ura: akik nem pénzben mérik a sikert

Rédai Attila 2019. március 04., 16:24 utolsó módosítás: 2019. március 04., 16:35

Székelyföldön számarányukat vagy befolyásukat tekintve nincsenek túlsúlyban a női vállalkozók, s akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Közülük hárman vallanak most arról, hogy milyen számukra nőnek és vállalkozónak lenni. Tanulságos történetek.

Mi van akkor, ha nem a vonal alatti összeg a siker mértéke? Fotó: 123RF

Lázár Anna egy csíkszeredai, könyveléssel, adótanácsadással, auditálással és egyéb pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó irodát működtet. Egykor jól kereső, középvezetői beosztású banki alkalmazottként döntött úgy, hogy inkább a maga ura lesz, s elindítja saját vállalkozását.

Vagyis döntését semmiképpen nem az anyagiak befolyásolták, és ma is azt vallja, hogy sikerességét nem egy dagadó bankszámlán méri.

Nem épített magának kacsalábon forgó palotát sem, nem a legújabb és legdögösebb autókat vezeti, sőt: ugyanazzal a tizenhét éves Skodával jár, mint amikor vállalkozása gyerekcipőben járt még. A BFS Szakkollégium és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által megszervezett előadássorozat keretében vallott vállalkozói pályájáról.

„A vállalkozás nem érdem, hanem állapot, nem előny, de nem is hátrány” – fogalmazott. „Miért vállalkozzunk? Hogy meggazdagodjunk? Hogy ne legyen főnökünk? Hogy megvalósítsuk álmainkat? Kényszerből?” – sorolta a lehetőségeket a főleg egyetemi diákságból álló hallgatósága előtt. Az ő esetében a fő motiváció az volt, hogy nem szerette volna, ha főnöke parancsolgat neki. A kényelmesebbnek tűnő, nyolcórás munkaidejű alkalmazotti státust cserélte le a „szabad rabságra”, amelyben ő önmaga ura ugyan, de néha ennek az volt az ára, hogy nem napi nyolc, hanem akár tizennégy órákat dolgozott. Az aggódások és a stressz mértéke sem hasonlítható össze azzal, mint amikor valaki másnak dolgozik az ember.

Lázár Anna, László Zsuzsa és Puskai Melinda Fotó: Liget-montázs

Rövid idő alatt azonban annyira befutott, hogy a Dolce&Gabbana leányvállalatának könyvelt. Aztán beütött a 2008-2009-es pénzügyi válság, elment az országból a Dolce&Gabbana is – egyébként Thaiföldre –, és az iroda a bevételének mintegy negyven százalékát elvesztette. Ezt a költségek, kiadások csökkentése, a létszám leépítése kellett volna kövesse, de bevallása szerint Lázár Annának nem volt szíve kitenni azokat a jó képességű fiatalokat, akik évek elteltével végül megtalálták az utat az irodája felé. Óriási veszteséget halmozott fel, végül a – szintén vállalkozásra kényszerült, s amolyan „férfias” módon tartalékoló – férje segítségével mászott ki a pácból.

„Nőnek kétszer akkora erőfeszítés vállalkozni, mint férfinak, bizonyítja ezt az a több mint száz férfi vállalkozó, aki irodánk kliense, miközben csak alig néhányan nők”

– mutatott rá Lázár Anna. Vállalkozása, bár ironikus módon éppen pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, mégsem pénzcentrikus. Inkább egyfajta szolgálatnak fogja fel, amiben a jól elvégzett munka meghozza a maga gyümölcsét. Sikerként értékeli azt is, hogy az évek folyamán annyi egyetemista megfordult az alkalmazottai között. „Lehet, hogy nincs vadonatúj BMW-m, de nekem nem ez a fontos. Van más helye a pénznek, a fejlesztéseknek. Lehet, hogy csúnya szó, de én rettenetesen jól érzem magam abban, amit csinálok, ez számomra maga a siker” – summázott a vállalkozó.

Akik a sikeres női vállalkozókra kíváncsiak: hallgatóság a csíki Sapientián Fotó: Rédai Attila

Hozzá képest László Zsuzsa fogorvos vállalkozóként igencsak pályakezdő, de abban hasonlítanak, hogy ő sem pénzkeresési vágyból vágott bele a cégalapításba. Az orvosnő, miután elvégezte a főiskolát, másokhoz hasonlóan alkalmazotti státusban egy fogorvosi rendelőhöz csatlakozott. Itt egyáltalán nem volt rossz sora: jól keresett, megbecsülték, szabad kezet kapott majdnem mindenben. Esze ágában sem volt vállalkozni – vallotta be. Ahogy azonban telt az idő, és egyre többet fejlődött, úgy kezdett „kinyílni a szeme” egy esetleges vállalkozás irányába is, fogalmazott.

Legfőképpen az motiválta, hogy szabadabb lehessen.

De akkor sem tette volna meg a lépést, ha a körülmények – jelen esetben egy start up pályázat – nem kapacitálták volna erre: az ismerősi körében volt egy pályázatíró, akinek segítségével sikerült megszerezni a szükséges forrásokat a saját rendelő létrehozására. Emellett korábbi munkaadójának sem mondott fel, ott továbbra is alkalmazottként dolgozik. Vállalkozóként azonban új képességeket is el kellett elsajátítson.

Fotó: Rédai Attila

Puskai Melinda szintén egyéni vállalkozó, aki egy kézműves műhelyt működtet, és egy festékfajta kizárólagos hazai forgalmazója. Ő azok közé tartozik, akik  gyereknevelési szabadságra mentek, majd onnan többé nem tértek vissza előző munkahelyükre: az ő történetéről már korábban beszámoltunk.

„Nőként arra is figyelni kell, mi a prioritás, a gyereknevelési szabadság ebből a szempontból sokunknak vízválasztó. Addig megszokhattuk, hogy a magunk urai vagyunk, a mi időnkkel mi rendelkezzünk. De akkor mit csináljunk?” – tette fel a kérdés társai nevében is Puskai Melinda, akivel úgymond „szembejött a lehetőség”, és hobbijából tudott manapság már annyira jól bejáratott vállalkozást felépíteni, hogy napi hat óra munkát elég, hogy ha szán rá – számára már ez is egy kritériuma a sikernek. De sikernek élte meg azt is, hogy az első év után már nem termelt veszteséget a vállalkozása, vagy azt persze, hogy a maga ura.

„Női vállalkozónak lenni picit más. A férfiakat a számok győzik meg, de mi nem csak a számok alapján döntünk, hanem az intuíció alapján is, s ezt én soha nem bántam meg.

Fontos, hogy tudatosuljon bennünk: bármi történjen, biztos meg tudunk élni valahogy. Nagyapám bölcsességéhez mai napig tartom magam: amit egy ember meg tud csinálni, azt én megpróbálom” – fogalmazott a vállalkozó.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat