Amikor a nő maga ura: akik nem pénzben mérik a sikert

Lázár Anna egy csíkszeredai, könyveléssel, adótanácsadással, auditálással és egyéb pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó irodát működtet. Egykor jól kereső, középvezetői beosztású banki alkalmazottként döntött úgy, hogy inkább a maga ura lesz, s elindítja saját vállalkozását.

Vagyis döntését semmiképpen nem az anyagiak befolyásolták, és ma is azt vallja, hogy sikerességét nem egy dagadó bankszámlán méri.

Nem épített magának kacsalábon forgó palotát sem, nem a legújabb és legdögösebb autókat vezeti, sőt: ugyanazzal a tizenhét éves Skodával jár, mint amikor vállalkozása gyerekcipőben járt még. A BFS Szakkollégium és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által megszervezett előadássorozat keretében vallott vállalkozói pályájáról.

„A vállalkozás nem érdem, hanem állapot, nem előny, de nem is hátrány” – fogalmazott. „Miért vállalkozzunk? Hogy meggazdagodjunk? Hogy ne legyen főnökünk? Hogy megvalósítsuk álmainkat? Kényszerből?” – sorolta a lehetőségeket a főleg egyetemi diákságból álló hallgatósága előtt. Az ő esetében a fő motiváció az volt, hogy nem szerette volna, ha főnöke parancsolgat neki. A kényelmesebbnek tűnő, nyolcórás munkaidejű alkalmazotti státust cserélte le a „szabad rabságra”, amelyben ő önmaga ura ugyan, de néha ennek az volt az ára, hogy nem napi nyolc, hanem akár tizennégy órákat dolgozott. Az aggódások és a stressz mértéke sem hasonlítható össze azzal, mint amikor valaki másnak dolgozik az ember.

Rövid idő alatt azonban annyira befutott, hogy a Dolce&Gabbana leányvállalatának könyvelt. Aztán beütött a 2008-2009-es pénzügyi válság, elment az országból a Dolce&Gabbana is – egyébként Thaiföldre –, és az iroda a bevételének mintegy negyven százalékát elvesztette. Ezt a költségek, kiadások csökkentése, a létszám leépítése kellett volna kövesse, de bevallása szerint Lázár Annának nem volt szíve kitenni azokat a jó képességű fiatalokat, akik évek elteltével végül megtalálták az utat az irodája felé. Óriási veszteséget halmozott fel, végül a – szintén vállalkozásra kényszerült, s amolyan „férfias” módon tartalékoló – férje segítségével mászott ki a pácból.

– mutatott rá Lázár Anna. Vállalkozása, bár ironikus módon éppen pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, mégsem pénzcentrikus. Inkább egyfajta szolgálatnak fogja fel, amiben a jól elvégzett munka meghozza a maga gyümölcsét. Sikerként értékeli azt is, hogy az évek folyamán annyi egyetemista megfordult az alkalmazottai között. „Lehet, hogy nincs vadonatúj BMW-m, de nekem nem ez a fontos. Van más helye a pénznek, a fejlesztéseknek. Lehet, hogy csúnya szó, de én rettenetesen jól érzem magam abban, amit csinálok, ez számomra maga a siker” – summázott a vállalkozó.

Hozzá képest László Zsuzsa fogorvos vállalkozóként igencsak pályakezdő, de abban hasonlítanak, hogy ő sem pénzkeresési vágyból vágott bele a cégalapításba. Az orvosnő, miután elvégezte a főiskolát, másokhoz hasonlóan alkalmazotti státusban egy fogorvosi rendelőhöz csatlakozott. Itt egyáltalán nem volt rossz sora: jól keresett, megbecsülték, szabad kezet kapott majdnem mindenben. Esze ágában sem volt vállalkozni – vallotta be. Ahogy azonban telt az idő, és egyre többet fejlődött, úgy kezdett „kinyílni a szeme” egy esetleges vállalkozás irányába is, fogalmazott.

Legfőképpen az motiválta, hogy szabadabb lehessen.

De akkor sem tette volna meg a lépést, ha a körülmények – jelen esetben egy start up pályázat – nem kapacitálták volna erre: az ismerősi körében volt egy pályázatíró, akinek segítségével sikerült megszerezni a szükséges forrásokat a saját rendelő létrehozására. Emellett korábbi munkaadójának sem mondott fel, ott továbbra is alkalmazottként dolgozik. Vállalkozóként azonban új képességeket is el kellett elsajátítson.

Puskai Melinda szintén egyéni vállalkozó, aki egy kézműves műhelyt működtet, és egy festékfajta kizárólagos hazai forgalmazója. Ő azok közé tartozik, akik  gyereknevelési szabadságra mentek, majd onnan többé nem tértek vissza előző munkahelyükre: az ő történetéről már korábban beszámoltunk.

Krétafestéktől megváltozott élet

Egy régi tálalóasztalkát festett éppen Puskai Melinda, amikor betoppantam műhelyébe. Miközben a festék száradt, arról beszélgettünk, miért is kezdett érdeklődni a krétafesték iránt, és hogyan lett a hobbiból vállalkozás.

„Nőként arra is figyelni kell, mi a prioritás, a gyereknevelési szabadság ebből a szempontból sokunknak vízválasztó. Addig megszokhattuk, hogy a magunk urai vagyunk, a mi időnkkel mi rendelkezzünk. De akkor mit csináljunk?” – tette fel a kérdés társai nevében is Puskai Melinda, akivel úgymond „szembejött a lehetőség”, és hobbijából tudott manapság már annyira jól bejáratott vállalkozást felépíteni, hogy napi hat óra munkát elég, hogy ha szán rá – számára már ez is egy kritériuma a sikernek. De sikernek élte meg azt is, hogy az első év után már nem termelt veszteséget a vállalkozása, vagy azt persze, hogy a maga ura.

Fontos, hogy tudatosuljon bennünk: bármi történjen, biztos meg tudunk élni valahogy. Nagyapám bölcsességéhez mai napig tartom magam: amit egy ember meg tud csinálni, azt én megpróbálom” – fogalmazott a vállalkozó.