Amikor tényleg az életre készítenek az iskolában: a vállalkozói versenyek ászai

A közgazdaságtanra hosszú éveken keresztül egy tölteléktantárgyként tekintettek, a rendszerváltás előtti években nyilván az akkori ideológia is rányomta a bélyegét, emiatt a kilencvenes években a pedagógusok számára is nagy kihívást jelentett, hogy a piacgazdaságról kell beszéljenek az órákon.

Aztán az ezredforduló körül megmozdult valami ezen a téren is, a fiatalabb pedagógusok már egészen új alapokról indultak. Dimén-Varga László filozófiát végzett Kolozsváron, és úgy került az udvarhelyi gimnáziumba, hogy az egyetemen nagyon kevés gazdaságtant tanult, de a filozófia és a logika mellett azt is kellett tanítson. Emiatt nagyon bele kellett húzzon, hiszen a 2000–2001-es tanévben elindult Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozata, és egyre több diák jelentkezett oda, őket pedig fel kellett készíteni.

– emlékszik vissza Dimén-Varga, aki ma már büszke arra, hogy a kolozsvári magyar tagozaton több mint két évtized alatt sok gimis, refis és pedás diák végzett, de kisebb számban még Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában és Budapesten is elvégezték a szakot. Ám a kezdet egyáltalán nem volt könnyű.

A felkészítők mellett bejöttek a képbe a tantárgyversenyek közgazdaságtanból, ám ezek elsősorban nagyon elméleti jellegűek voltak, és eleinte kételyek merültek fel egy-egy versenynek a lefolyását, korrektségét illetően is. A vízválasztó ott volt, hogy elindult az első pénzügyekkel kapcsolatos verseny, és volt egy nagyon lelkes jelentkező diákja, akivel rengeteget készült. „Az még nagyon új volt, nem volt előzménye, és nem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Motivációként még fogadást kötöttem a diákkal, hogy ha megnyeri a versenyt, akkor neki adom a Samuelson-Nordhaus-féle Bevezetés a közgazdaságtanba című könyvemet, amit közgázbibliának becéztünk, és akkoriban még nehéz volt hozzájutni. Hát örültem, hogy oda kellett adnom a neki a könyvet” – meséli ma nevetve Dimén-Varga.  

Az első pénzügyekkel kapcsolatos verseny után sorra jelentek meg az érdekesebbnél-érdekesebb megmérettetések, a tantervben is voltak változások: ha tizenöt diák választott az évfolyamról egy tárgyat, akkor az a tárgy létrejött a közvetkező évben opcionálisként.

„Akkoriban indítottam egy Hogyan vállalkozzunk? elnevezésű opcionális tárgyat, ahol az informatika laborban egyszerű üzleti terveket készítettünk, így már nem csak elméletben beszéltünk róla. Annyira népszerű volt, hogy több csoportot is kellett indítani – mondja a gimisek közgáz-tanára. Ám ez az ideális állapot rövid ideig tartott, de szerencsére megjelent minden 10. osztályban a Vállalkozási ismeretek című kötelező tantárgy, illetve ezt követően kezdtek elindulni az első esettanulmány-jellegű versenyek, amelyeket a MÜTF, a Sapientia és a Babes-Bolyai szerveztek meg. Ezeken már szinte mindig részt vettek a gimisek, és ritkán tértek haza valamilyen díj nélkül.

Szerencsére nemcsak a diákok, hanem a tanárok is „sokasodtak” ezen a téren, a Református Kollégiumban Lőrincz Edit tanárnő diákjai is egyre jobbak lettek e téren, a gimibe pedig egy olyan tanár is került Bálint Csaba személyében, aki a tanítás mellett gyakorló közgazdász, és egy könyvelési irodát vezet. 

Csaba szerint ezek a versenyek többek között azért is hasznosak, mert a mélyvízbe dobják a diákot, nagy kihívás elé állítják, konkrétan azt mérik fel, hogy például alig félóra alatt milyen új ötleteket tud behozni egy adott esethez, céghez, folyamathoz.

„Van úgy, hogy azonnal reagálni kell egy adott gazdasági eseményre – tudjuk, hogy az iskola nem, vagy csak részben készít fel a valóságra, ezek a versenyek viszont egyértelműen igen!” – emeli ki Bálint Csaba, aki azt is elmesélte, hogy a két tanár két diákkal egy autóban a versenyre utazva hat órán keresztül is egy adott témát boncolgatott – és ez csak a bemelegítés volt.

„Csapatban dolgoznak, mert a valóságban is csapatok vannak, amiben a feladatokat elosztják egymás között. Sajnos kevés tanár vállalja azt, hogy ilyen sok időt töltsön a diákokkal, hiszen egy versenyre való felkészülés akár 26-27 munkaórányi időt is felvesz, szóval nem egy klasszikus felkészítő. Fontos lenne nagyon sok ilyenen részt venni, de tényleg nagyon sok idő kell hozzá” – ismeri el Csaba, aki korábban a Bányai János Műszaki Kollégiumban dolgozva is tudott jó eredményt elérni, így bebizonyította, hogy nemcsak a nagyhírű középiskolákban tanuló diákokkal lehet eredményt elérni, de sok munka szükségeltetik hozzá.

– fogalmazta meg mintegy mottóként a lényeget Bálint Csaba.  

„Ezek a versenyek, illetve az ezekre való felkészülések maximálisan kompetencia-fejlesztők, hisz kommunikálni, prezentálni, rögtönözni tanulnak meg a diákok – ezek mind nagyon fontos kompetenciák, de a tanórákon nem igazán van rá idő. Tizedik osztályban a vállalkozási ismeretek tantárgy óraszáma 36, a tizenegyedikes közgazdaságtan éves óraszáma szintén 36 óra, de csak a gimnáziumokban. Ezek csak a felszínt simogatják… Azaz nem lehet elmélyülni ezekben a tárgyakban, viszont a versenyekre való felkészülésen, azokon a nem ritkán több mint ötven órán keresztül folyó munkában el lehet mélyülni. A gazdasági versenyek ugyanakkor a pályaválasztásban is nagyon fontos támpontot tudnak nyújtani” – tette hozzá Bálint Csaba.

Az esettanulmány jellegű versenyeknek az a sajátossága, hogy valós cég „adja az esetet”, azaz a cég valamilyen valós problémájára kér ötletet, javaslatot, megoldást, növekedési vagy marketingstratégiát a diákoktól. Pont ezért nagyon hasznosak versenyek, és messze túlmutatnak az egyéni és csak kompetitív tantárgyversenyeken, mert piaci ismeretet, kreativitást és csapatmunkát feltételeznek. Dimén-Varga szerint a pénzügyi versenyek a 2008-as válság után sokasodtak meg, mivel több gazdaság szereplő azzal szembesült, hogy a pénzügyi tudatosság terén Románia nagyon rosszul áll az Európai Unióban. Akkoriban több közgazdász-szervezet, egyetem, illetve civil szervezet kezdett ilyen jellegű képzésekbe és versenyek szervezésébe azért, hogy a leendő felnőttek tudatosabban bánjanak a pénzükkel.  

2010 után az anyaországi versenyekre is meghívást kaptak, majd ezeket a versenyeket nemcsak meghívásos alapon kiterjesztették a határokon túlra. Közülük kiemelkedik a sokfordulós Pénzsztár-verseny, amelyen a gimisek nyolc éven keresztül vettek részt, a járvány előtti utolsó évben sikerült bejutni egyetlen határon túliként a végső döntőbe, ahonnan dicséretet hoztak.

Ez a verseny nagyon szerteágazó és alapos tudást igényel, ugyanakkor a gazdaságtan szinte minden területét lefedi: lexikális tudást is leméri, ugyanakkor gyors reakciókészséget és kreativitást feltételez, no meg az előadói készségre, de a matematikai tudásra is szükség van a jó eredményhez.

E verseny másik érdekessége, hogy a több órás verseny alatt a pontszámok folyamatosan ki vannak vetítve, a zsűrinek nem kell elvonulnia sehová, hogy meghozza a nehéz döntését.

A helyi versenyek közül Dimén-Varga a Melinda cégcsoport által szervezet Pegazus esettanulmány versenyt emelte ki, amelynek különlegessége, hogy a verseny után a kiemelkedő diákok ösztöndíjat vagy nyári munkalehetőséget is kaptak a cégtől. A legérdekesebb a zárt esettanulmány verseny. A csapatokat elzárják a külvilágtól, a telefonokat borítékba zárják, az internet kb. hat órára megszűnik. A csapatoknak egyetlen számítógép áll rendelkezésére internethasználat nélkül, és a kapott 20-25 oldalas esettanulmányból kiindulva kell dolgozniuk egy stratégiát az esetet nyújtó vállalat számára, amelyet egy prezentációban és egy menedzseri jelentésben foglalnak össze. Ezt kell beadni 6-7 óra múlva, másnap ennek alapján kell bemutatni a zsűri előtt a stratégiát. Az este még folytatódik a munka, mert fel kell készülni az előadásra, a végső döntőbe jutás általában pedig nagy izgalommal jár, mert a középiskolások nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy  egy nagy aulában közel száz ember előtt adjanak elő mikrofont használva, és frappánsan válaszoljanak a zsűri nem könnyű kérdéseire.

A tanárok szerint az is nagyon fontos, hogy ilyen helyzetben a diákok szabadon beszéljenek, és meggyőzőek tudjanak lenni – például a zsűri a humort nem mindig díjazza, nem biztos, hogy az a legjobb „eladási módszer”. Azonban nagyon lényeges ezeknek a kompetenciáknak a kifejlesztése, ugyanis a jelenlegi oktatási rendszer ezekre nem nagyon készít fel.  

A csapatok többnyire önkéntes alapon szerveződnek, a sokféle versenyre sokféle módon kell készülni. A gimiben működik egy közgáz klub, ahol hetente találkoznak azokkal a diákokkal, akiket ez érdekel. „Ezeken a foglalkozásokon feladatokat oldunk meg, esettanulmányokat elemzünk, de lehet, hogy egy konkrét versenyre készülünk, vagy meghívunk egy szakembert valamilyen témában” – avat be Dimén-Varga.

A versenyekkel nyerni is lehet – vannak pénzdíjak, is, de a tanárok arra hívják fel a diákok figyelmét, hogy a nyereményként kapott összeget ne elköltsék, hanem igyekezzenek kamatoztatni, befektetni. Egy másik, ehhez hasonló dolog: nyertek különböző eszközöket (drón, tablet, fényképezőgép, telefon, stb.), ám ezek pár év alatt elavulnak, ezért sokkal fontosabb a maradandó tudás és tapasztalat, amit a versenyek alatt szereztek. És ami talán a legfontosabb: a verseny alatt megismert diáktársak, tanárok, zsűritagok, vállalkozók olyan kapcsolati tőkét jelenthetnek nekik a jövőben, ami további lehetőségeket nyitnak meg számukra. „A versenyeknek az is a hozadéka, hogy az egyetemen már magasabb szinten folytatják tovább a versenyzést, azt pedig nagy örömmel tölt el, hogy a BBTE nemzetközi versenyzői között ott látjuk a székelyudarhelyi gimis, refis és pedás diákokat, emellett a szakmában dolgoznak eredményesen évek múlva is, és a versenyekre már zsűrizni járnak vissza” – fogalmazott a pedagógus.