Az ötkarika bűvöletében: erdélyi sajtósok a téli olimpián

Kádár Zoltán és Szép Zoltán a Marosvásárhelyi Rádió két sportújságírója, de nem csak munkájuk a sport, hobbijuk, mondhatni életformájuk is. A téli sportok pedig különösen: míg Kádár Zoltán alpesi sízik, versenyez is időnként, addig Szép Zoltán sítájfutóként jeleskedik. A két újságíró nem egyszer ment ki nemzetközi bajnokságokra, világversenyekre, hogy hódoljanak a hobbijuknak és – nem utolsó sorban – tudósítsák a Marosvásárhelyi Rádió hallgatóit. Általuk első kézből kaptak információkat a hallgatók 2012-ben a londoni nyári paralimpiai játékokról, majd 2016-ban a riói olimpiai és paralimpiai játékokról is tudósítottak,

ezúttal pedig újabb fejezetet írtak a sportújságírás történetében, hiszen romániai magyar újságíró most először volt akkreditált sajtós téli olimpián.

„Mindketten nagyon szeretjük, amit csinálunk, s ha az ember szereti, amit csinál, azért tesz is. Egy hosszú folyamat eredményeként kaphattuk meg az akkreditációt, az újságírói engedélyt az olimpiára, gyakorlatilag pontokat szerzel különböző bajnokságokon, nemzetközi versenyeken. Mi már voltunk több helyen, így bekerültünk egy rendszerbe, ennek ellenére sokak szerint igazi bravúr, hogy a Marosvásárhelyi Rádiótól ketten is megkaptuk az akkreditációt. Romániából összesen öt akkreditált újságíró volt kint, ketten a Román Olimpiai Sportbizottság hivatalos fotósaként és sajtósaként, a Román Televízió pedig egy embert küldött, aki egyszerre volt operatőr és riporter is” – ecsetelte az állapotokat Szép Zoltán.

A 30 éves újságíró rámutatott: a bravúros akkreditáció még nem minden, azzal még nem voltak kint az olimpián, a fiúk önszorgalomból szponzorokat kerestek phjongcshangi akciójukhoz, csak így tudták finanszírozni borsos árú repülőjegyüket, valamint az ottani szállás, ellátás költségeit.

Dél-Korea amúgy nagyon tetszett nekik: elmondásuk szerint ők semmit sem éreztek az Észak és Dél közötti konfliktusból , igaz, helyi újságot nem olvastak, mert nem értették volna, a helyiekkel sem tudtak igazán kommunikálni. De Kádár Zoltán például úgy érzi, bár sok tömegeseményen volt, most érezte magát a legnagyobb biztonságban.

– magyarázta a 47 éves újságíró.

Dél-Korea 1988-ban szervezett még nyári olimpiai játékokat, s azóta készültek is, hogy a télit is megszervezhessék valamikor, ugyanis meg akarták mutatni a világnak, hogy milyen szép hegyeik vannak, s milyen jók a téli sportokban. Ez látszott is az országon: igazi olimpiai hangulat volt, mindenütt óriásplakátok, különböző szimbólumok hirdették, hogy ott zajlanak az ötkarikás játékok, de az emberek is csak erről tudtak beszélni. „Amúgy náluk a gyorskorcsolya nemzeti sport, a hét sportcsatornából haton állandóan a gyorskorcsolyát nyomják meg a curlinget, amiben ők jók, azt éjjel-nappal mutatják” – mesélte az ifjabb Zoli, aki amúgy is azt tapasztalta, nagyon sportos nemzet a dél-koreai, mindenki sportol valamit, igaz, túlsúlyos embert is csak egyet látott köztük élőben, egyet meg a tévében. Az összesen kettő.

A magyarokról is annyit tudnak, hogy Puskás Öcsi magyar volt és focista,

de Puskást tízből kilencen ismerték.

Bár phjongcshangi néven futott az olimpia, ez nem egy város, hanem gyakorlatilag a megye neve volt, és olyan száz kilométeres körzetben több különböző helyszínen zajlottak a különböző sportágak eseményei. Szép Zoltán szerint kis üdülővárosból pár év alatt egy metropolisz lett az olimpiára készülve, rengeteg épületet, csarnokot, szállodát húztak fel a környéken.

„Ráadásul itt nem az volt, mint amit Rióban tapasztaltam, hogy megérkeztél, s ők még festettek, építettek. Rióban konkrétan megtörtént, hogy zajlott az esemény, s ők még meszeltek a sportcsarnokban. Itt ilyen őrült pillanatokat nem tapasztaltunk, minden készen volt, amikor megérkeztünk” – mesélte Szép Zoltán, aki szerint az egész szervezésre jellemző volt a pontosság, precizitás. Hibaként csak azt róná fel a szervezőknek, hogy hiányzott a spontaneitás, a B-terv, vagyis, ha valami mégis befuccsolt, nem tudták a megoldást.

Vagy amikor megkérdeztem tőle, hogy jutok el egy látható sportcsarnokhoz, azt sem tudták” – meséli. Márpedig a két újságírónak nem volt könnyű dolga, sokfelé futkostak, ingáztak a különböző helyszínek közt, buszoztak, taxiztak, gyalogoltak, mert majdnem mindent látni akartak.

„A mi kiküldetésünk elsődleges célja az volt, hogy a magyar és román versenyzőkről beszámoljunk, de a szabadidőt el tudtuk úgy tölteni, hogy lássunk az olimpiából minél többet. Olyan sportágakat láthattunk most élőben, amit addig csak a tévében néztünk, nem láttunk testközelben ezelőtt sosem például curlinget, bobot vagy síugrást. Ráadásul mindezt a legjobbakkal, a világsztárokkal láthattuk” – ecsetelte Kádár Zoltán.

Hozzátette: a legkiemelkedőbb esemény egy magyar ember számára nyilván, hogy ott volt az első aranynál, amit téli olimpián a magyarok szereztek.

Ez egyedi és megismételhetetlen pillanata a magyar sporttörténelemnek, egyedi és megismételhetetlen pillanata az erdélyi magyar sportújságírásnak és a Marosvásárhelyi Rádiónak is” – véli Kádár Zoltán.

Úgy érzi, ez az élmény kárpótolja őket azért, hogy Szöulban hét órát kellett várniuk a reptéren, hogy legyen összeköttetés az olimpiai faluval, vagy azért, hogy több mint két hétig olyasmit ettek, amiről azt sem tudták, mi az.

„Bár benne volt a levegőben az érem, inkább egyéniben vártuk Liu Shaolin Sándortól, nem a váltóban. Ráadásul mindannyian tudtuk, hogy a gyorskorcsolya olyan kiszámíthatatlan sportág, nagyon könnyű kicsúszni, kiesni” – magyarázta Szép is, akinek a magyar aranyérem mellett még kiemelkedő élménye, hogy Phjongcshangban találkozhatott a csíki haverjével, Kinda Gézával, aki snowboardban pályanyitóként ügyködött, és felvitte a két újságírót a rajthoz, ahová amúgy újságírók nem mehettek volna.

Kérdésünkre, hogy vajon román aranyérem mikor lesz téli olimpián, Kádár Zoltán kifejtette, hogy ha így haladunk, soha.

Romániában egyrészt nem vonzza az érdeklődést a téli sport, másrészt az ország nem is fektet a sportba.

„Nincs Romániában egy gyorskorcsolyázásra alkalmas nagypálya, épületes jégpálya is alig akad. Nagyon messze vagyunk a világelittől téli sportokban. Van egy-egy kimagasló eredmény, ami nem feltétlenül a román államnak köszönhető, inkább a sportoló akaratának, egyéni ambíciójának” – vélekedik a több mint húsz éves sportújságírói tapasztalata eredményeképp Kádár Zoltán.

A szerkesztők még ki sem pihenték igazán a koreai fáradalmakat, de nem tétlenkednek, április végén a hokivébére készülnek Budapestre, de természetesen mindketten szeretnének ott lenni Tokióban a nyári olimpián, s négy év múlva Pekingben is. „Tokió számomra személyesen is fontos, mert édesapám ott tornázott 1964-ben. Azt mondtam, hogy valamilyen módon ott leszek, ha nem akkreditációval, akkor szurkolóként. Érzelmileg fontos számomra. Ha már sportolóként nem lehettem ott egy világversenyen, mert nem volt annyi tehetségem, kitartásom, akkor ha újságíróként ott leszek, akkor gondolom, büszke lesz rám édesapám onnan fentről” – fogalmazott Kádár Zoltán.