HIRDETÉS

Az utazó tapasztalata: hasonlóságok és különbségek Japán és Székelyföld között

Barabás Hajnal 2018. január 09., 15:11 utolsó módosítás: 2018. január 09., 15:52

Közel fél földgömbnyi távolságra, egy különleges világba jutott el a csíkszeredai Pokorny Emília, aki majdnem egy évet tölthetett el Japánban. Bár sok helyen élt már, a fiatal nő úgy érzi, Japán az a hely, ahol minden szervezetten, olajozottan működik, össze sem hasonlítható a mi itthoni életünkkel.

A kalandvágyó fiatal pár

„Japánban minden szervezetten, olajozottan működik, a japánok büszkék a munkájukra, nagyon udvariasak, tiszteletteljesek egymással és még inkább a külföldiekkel, azonban nagyon zárkózottak is egyben” − így jellemezte a szigetország lakóit a csíkszeredai Pokorny Emília és amerikai férje, Nicholas. A házaspár tagjai tanulmányaik ideje alatt Magyarországon ismerkedtek meg egymással,  majd Floridába költöztek, ahol összeházasodtak. Egy ismerősük révén nyílt lehetőségük arra, hogy Japánba utazzanak, kezdetben három hónapra, aztán csaknem egy évet töltöttek ott. Decemberben, a téli ünnepekre tértek haza Csíkszeredába, ekkor beszélgettünk velük szigetországbeli élményeikről.

Egy vulkán közelében

A fiatal házaspár a Japán szívében elhelyezkedő Karuizava városában egy keresztény alapítvány magániskolájában tartott angol társalgási órákat, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, diákjaik között voltak az iskola tanulói, de a város és a környékbeli települések lakói is. Ugyanott kaptak szállást is. A városról elmondták, lakossága számát tekintve Csíkszeredához mérhető, bár területileg némileg nagyobb helyen fekszik.

HIRDETÉS
„Az éghajlata is hasonló, ugyanolyan ködös, mint Csíkszereda”

− jegyezték meg. A szállásuk ablakából ráláttak az Aszama-hegység aktív vulkánjára. A 2524 méter magasságban fekvő vulkánhoz ők fel is másztak, annak ellenére, hogy ez tilos, de mivel nem értették a japán nyelvű figyelmeztető táblákat, egészen megközelítették a vulkán kráterét, körbejárták azt.

Testközelben a majmok

Az ételekről azt mesélték, a japánok főként rizst és tésztaféléket esznek, rengeteg érlelt, savanyított ételt. Kóstoltak ugyanakkor csigát, polipot, kedvelték nagyon a lazacot és a tonhalat. Többféle szusit is kipróbáltak, a kedvencük volt az a szusi bár, ahol érintőképernyőn a kívánt étel képére kattintva lehetett rendelni. Ottlétük alatt kedvenc időtöltéseik közé tartozott, hogy megmártóztak a vulkanikus, meleg gyógyfürdők (onszenek) egyikében. Ilyen helyeken akár makákó majmokkal is lehet találkozni, de gyakrabban lehet látni ezeket az állatokat az út mentén.

Több városban is megfordultak

Ha már Japánban voltak, nem hagyhatták ki a fővárost, Tokiót. Megtekintették a hatalmas metropolisz főbb nevezetességeit, jártak például a szigetország második legmagasabb építményében, a 332 méteres Tokió Toronyban is. „A fények városa Tokió, elektronikus kijelzőkkel van tele a város, akár egy koncertet is végig lehet nézni egy útkereszteződésben az épületek oldalára felfüggesztett hatalmas kijelzőkön” − mesélték. Hozzátették, hogy

nagyon zsúfoltnak érzékelték Tokiót, ahol egymást érik az épületek.

A meglátogatott települések közül Oszaka tetszett nekik a legjobban, régi de egyúttal modern város benyomását keltette, ezen kívül voltak még Gamagóriban és Jokohamában is.

Udvarias japánok

„A népesség 98 százaléka japán, kevés az idegen, azok is inkább turisták.

A japánok nagyon udvariasak egymással, de még inkább azok az idegenekkel, nem várják el tőlük, hogy ismerjék a viselkedési szabályaikat”

− osztották meg. Elmondták, ott nincs tülekedés, minden szervezetten működik. Nicholas hozzátette, mivel Japánban nagyon kevés a bűncselekmény, ezért, ha valami rendkívüli, nem várt esemény történik, akkor az sokkhatásként éri az ottlakókat, nehezen tudják kezelni ezt a helyzetet, ellentétben Amerikával.

Emília és Nicholas Japánban

„Tiszteletteljesek, de zárkózottak is a japánok, nem nyílnak meg egykönnyen. És ezt nem segítik elő a nyelvi sajátosságaik sem, mert szigorúan betartják az udvariassági formulákat, és csak hosszas ismeretség után szólítják egymást a baráti »kun/csan« megjelöléssel. Mi az angol nyelvet használtuk arra, hogy közvetlenebbé tegyük a kapcsolatunkat a japánokkal” − magyarázták a fiatalok. Megtudtuk, hogy valamelyest ők is elsajátították a japán nyelvet, ismerkedtek a hiragana és a katakana írásjelekkel, azonban a kínai nyelvből származó több hatezer kandzsi írásjel megtanulásához sokkal hosszabb idő szükséges.

Hasonlóságok és különbségek

Az erdélyi városokhoz képest sokkal automatizáltabbak a szigetországbeliek: a fiatalok érdekességként elmesélték, hogy az illemhelyiségben a vécéülőkén annyi gomb volt, hogy feléről sem tudták, melyik mire való, az egyik megnyomásával például zene kapcsolt be, egy másikkal pedig a bidé funkciót indíthatták el. Hozzátették, rengeteg az automata gép, szinte bármit meg lehet vásárolni automatából a nap 24 órájában. Elmesélték, egy alkalommal egy bevásárlóközpontban felejtették a pénztárcájukat, és amikor két nap múlva visszamentek érte, tasakolva, felcímkézve ugyanott megtalálták, semmi nem hiányzott belőle. A japánok vallásáról is szót ejtettek, mint megtudtuk, a szigetországiak a buddhista és a sintó vallásokat gyakorolják, minden családban van egy szentély, ahol az elhunyt hozzátartozók hamvait tartalmazó urnákat tartják, és ott imádkoznak.

Zsúfolt főváros tele fényekkel Fotó: Pixabay.com

A hasonlóságokat számba véve Emília elmondta, egyik legszembetűnőbb egyezés a mindennapi szokásokat tekintve, hogy mi is és a japánok is levesszük a szobában a cipőnket, a japánok talán még szigorúbban betartják ezt. Ugyanakkor szerinte

a székelyek is ugyanolyan zárkózottak, mint a szigetországiak.

Szintén hasonlóság, hogy a nevüket és a dátumokat ugyanolyan sorrendben írják, mint mi. Emília még hozzátette, azon japánok, akik zenét tanultak, mind ismerték Bartók Béla, valamint Kodály Zoltán zeneszerzőket.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS