Bárány, pirostojás és az újonc nyuszi: mit üzennek húsvéti jelképeink?

Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep, Jézus feltámadásának ünnepe. Az ünnepkörhöz hangsúlyos vallásos jelentésén túl is számos szimbólum kapcsolódik. A legismertebb ilyen talán a tojás. Sándor Cecília kifejtette, a tojás mint az élet, az újjászületés jelképe, a teremtésmítoszok és a népi hitvilág univerzális archaikus eleme, díszítése és kultikus felhasználása megelőzte az egyházi keresztény gyakorlatokat, tehát időben később, a húsvéti ünnepkör keretében vált a sírjából feltámadó Krisztus jelképévé.

„A keresztény kultúrkörben a húsvéti piros tojás Krisztus kiontott vérének megjelenítője.

Régen a tojásfestés színvilágát a rendelkezésre álló növényi eredetű festékanyagok határozták meg, felhasználták például a vöröshagyma héját, a zöld diót, az égerfát, a nyírlevelet, a fűzfalevelet és a kökörcsinvirág főzetét is. Így a piros mellett megjelent a zöld szín is, mint a természet tavaszi ébredésének, a kizöldülésének a jele” − magyarázta.

A húsvéti tojás díszítésének többféle módozatát ismerjük, a levélrátétes, textilrátétes megoldások mellett a ragasztott bevonatú, még az öntapadós módszerek is megjelentek.

− mutatott rá a néprajzkutató. Mint elmagyarázta, az írott tojások viasszal vagy savval kirajzolt, festett mintavilágát a geometrikus felosztás, az osztókörök kihímzése, valamint a virágdíszítés jellemzi, ezek jelentésére pedig a megnevezésük szóeredete utal, így például gondoljunk a csillag, a cserelapi, a tulipános, a szilvamagos, a fenyőágas hímzésekre.

A húsvéti locsolás hagyományaink jelentős része. „A magyar népéletben az öntözés napját vízbevető hétfőnek, húsvéthétfőnek nevezzük, ahogyan az a locsoló versben is elhangzik: »vízbevető hétfő, piros tojás kettő«. Bibliai párhuzama egyrészt a keresztelésre utal, másrészt arra a történetre, hogy a szent sírt őrző katonák a Jézus Krisztus feltámadásának hírét vivő jeruzsálemi asszonyokat vízzel öntötték le. A vízzel való meghintés a víz tisztító és megújító erejébe vetett hiten alapul. Keresztény hitvilágunkban Jézus vízben való megkeresztelkedése után, a nagyszombati szertartás keretében megszentelt víz az egyik legáltalánosabb gyógyító és megóvó eszköz, amelyet az emberi élet fontos eseményeinél használunk” − magyarázta el Sándor Cecília.

Hozzátette, érdekesség, hogy korábban Székelyföldön, de főként Csíkban húsvét harmadnapján a leányok is bőségesen meghintették azokat a legényeket, akik elmulasztották őket meglocsolni. Az illatos vízzel (kölnivel) való locsolás a magyar népszokásunknak egy polgárosodott, napjainkra igen elterjedt formája.

Bár a virágvasárnaphoz is kapcsolódik, a húsvéti dekorációkban, az ünnep részeként a barka is megjelenik. A néprajzkutató kifejtette, a barka, csíki névváltozatában a pimpó a virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulás olaj- és pálmaágának a mi éghajlatunk szerinti megjelenítője.

„A magyar népi hitvilágban jelentős gyógyító, védelmező és rontásűző szentelményként tartják számon. Ismeretes, hogy megóvja a házat és a lakóit a bajoktól, így vihar, jégeső közeledtével a tűzbe dobnak néhány szemet, vagy kitűzik a bejáratához, hogy a villám ne a házba csapjon bele. A gazdák a szentelt barkát elássák a határban, hogy megóvják a földeket a jégesőtől” − sorolta a néprajzos.

Egyre inkább része a húsvéti szimbólumoknak a nyuszi is. „A mi legősibb bibliai eredetű húsvéti jelképünk a bárány. Az Ótestamentumban olvassuk, a zsidók áldozati bárány vérével kenték be az ajtófélfát, hogy elkerüljék a tizedik csapást. Jézus a keresztáldozatával örökre megváltotta az emberiséget, Agnus Dei, azaz magyarul Isten báránya, énekeljük egyházi énekünkben. A fonott kosárba és a húsvéti ünnepi asztalra a sült, megszentelt bárányhúsból készült ételek kerülnek” − idézte fel a néprajzkutató. Megtudtuk, a húsvétünnep jelképrendszere az utóbbi évszázadban egészült ki újabb elemekkel, mint amilyen a húsvéti ajándékozó nyúl (nyuszi) képzete.

„Ez újkeletű és feltételezhetően a polgárosodás során német mintára terjedt el. Népszerűsége a húsvéti képeslapokkal fokozatosan vált általánossá” − fejtette ki Sándor Cecília. Hozzáfűzte, úgy gondolja, figyelni és tudatosan ügyelni is kell arra, hogy a saját megtartó hagyományainkat, szokásainkat ismerjük meg jobban és őrizzük meg azokat továbbra is.