Cement, szív, lélek: Daradics Karina kaspói

Bár ezek a színes, mintás kaspók szorosan kötődnek Daradics Karina nevéhez, azért ebben több személy munkája is benne van, bevont minden családtagot – hangsúlyozza ki Karina. A Vár tér árnyékos fái alatt beszélgetünk, mellettünk két, általa készített kaspó. Megcsodálják, lefényképezik az arrajárók, Karina boldog mosollyal nyugtázza, ő is tett valamit a városáért.

„A kaspókat Robival, a férjemmel készítjük, de a fiunkat, Zoltit is hívjuk, ha szükség van még segítségre, s ha a lányunk, Hanna hazajön Kolozsvárról, alig várja, hogy valamelyik munkafázisba besegítsen. Egyedül nem tudnám csinálni, azonkívül, hogy nagyon nehezek, kell a férfikéz is hozzá” – mondja Karina.  Mint meséli, az első kaspók két évvel ezelőtt a legsötétebb járványidőszakban készültek el, s bár ő maga meg volt elégedve a végeredménnyel, kételyei voltak, hogy amikor mindenkit a napi megélhetés foglalkoztat, lesz-e igény ezekre a termékekre.

Amikor az emberek kezdték felvásárolni a vécépapírt és az olajat, mi arra számítottunk, hogy elindul egy cserebere világ, s így is történt. Az első három kaspót elcseréltük nyúlra, pityókára, zöldségre. S egyszer csak kezdték rendelni pénzért is, ami abban a világvégi hangulatban nagyon meglepő volt. Az embereknek nagyon megtetszett, s ez a kulcsa annak, hogy most is csináljuk.”

Egy korábbi munka során megmaradt cement felhasználásán gondolkodott Karina, amit semmiképpen nem szeretett volna eldobni. Így gondolt egyet – meséli –, s rákente egy labdára. „Persze, hogy sikertelen volt a próbálkozás, technikailag nem működött. Átgondoltuk, három-négy totális sikertelen próbálkozás után végül összeraktuk.

Az utolsó rétegbe faragjuk bele a mintát, de az sem mindegy, hogy mikor. Száradás előtt egy pár órával kell ezt a műveletet elvégezni, ezért nagyon résen kell lenni. Van, amikor ez éjszakára esik, de én akkor is felkelek, s megcsinálom. Ha már megszáradt a faragás előtt, mivel elmulasztottam a megfelelő pillanatot, csak úgy tudnék vele dolgozni, ha újabb cementréteget húznánk rá. A tulajdonképpeni munka a műhelyben zajlik, nagyon kell figyelni az állandó hőmérsékletre is. Az udvarra akkor lehetne kivinni, amikor már lefestettük, addig nem, hiába is van kint szép idő. Nem könnyű technikailag megcsinálni, ellenben nagyon sok örömöt hoz” – meséli Karina.

Színesek, mintásak a kaspók, van amelyiket virágok díszítik, van amelyen az évszakok elevenednek meg, van olyan, amit egy német juhászkutya alakja tesz még kedvesebbé. Az ilyen jellegű faragásokat tervezés előzi meg – utal ez utóbbi példára Karina.

Kacag, amikor eszébe jut, hogy a város címerével bizony meggyűlt a baja, időigényes volt, aprólékos munkát követelt, miközben kezdett keményedni az anyag. Mivel nagyon gyorsan kellett dolgoznia, a férjét hívta segítségül, így a címerek Robi tehetségét is tükrözik. Egy kaspó elkészítése legalább tizenöt órát vesz fel, de ez korántsem jelenti azt, hogy folyamatosan lehet vele dolgozni. Türelemmel ki kell várni, hogy rétegenként megszáradjon, majd a száját kell „kivágni, beszegni”, s persze kivenni a labdát is a faragás, színezés előtt. A Daradics család kaspói nyolcvan-, hatvan- és nagyon ritka esetben negyvenliteresek, ez utóbbi elkészítését csak akkor vállalják, ha valaki nagyon szeretne egyet, de nincs hely, ahol tartsa. Csak érdekességként jegyzi meg, egy nyolcvanliteres kaspó mintegy fél mázsa cementet vesz fel.

„A színezés, a faragás csak az én munkám, persze, amikor pánikba esek, jön Robi, és megment, de a technikai része, így a rétegezés például az ő feladata. Kiegészítjük egymást már húsz éve. A fiunk, Zoltán a most kell segíteni felkiáltásra érkezik. Van egy százalék, ami nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, nem talált az én elképzelésem a megrendelőjével. Ez egy normális dolog, ami egyensúlyt hoz, hogy én se szálljak el abban, hogy akármit »is« lehet csinálni” – nevet nagyot.

A környéken már számos magánház udvarának díszei a Karina-féle kaspók, a várost pedig tíz nagy és tíz közepes kaspó teszi hangulatosabbá. Ezek nem csak egyszerű kaspók – értünk egyet. Jövendőbeli tulajdonosuknak elfoglaltságot adnak, mindenki a legjobbat szeretné kihozni belőlük, beültetik, virágba borul, és büszkén küldik a fotókat Karinának. Ezáltal barátságok szövődnek, kapcsolatok alakulnak ki.

Megtisztelő volt számára – mondja – Burista Csilla főkertész felkérése, hogy a város közterei számára is készítsenek kaspókat.

„Ha neki nem tetszettek volna meg a kaspóim, nem lett volna esélyük, hogy kikerüljenek a városba. Csilla viszont úgy látta, hogy jó eszközök lehetnek az ő munkájához, s tud velük úgy dolgozni, hogy szépítse a várost. Mi egy eszköz vagyunk arra, amit Csilla kitalált, ahogy formát ad a városnak a növények által.” Arra a már hozzá is eljutott aggódó felvetésre, hogy nem-e rongálják meg, Karina bizakodóan nyilatkozik. „Ha mégis megtörténik, hogy valaki nem fér a bőrében, itt vagyok, minden javítható. Vállalom, hogy mindig szépek legyenek. Nem hiszem, hogy példa lesz rá, Csíkszereda egy lelkileg nagyon értékes város” – fűzi hozzá.

„Én ritkán jövök be a városba, s bár eddig is éreztem, hogy Csíkszereda az otthonom, de amióta itt-ott találkozom a munkáimmal, még otthonosabb” – jegyzi meg. A család ugyanis távol a város zajától, a Csíkszeredától néhány kilométerre lévő Melegárok nevű völgyben él, Karina egy barátnőjét idézve olyan helyen, amit a Jóisten jókedvében teremtett. Egy kilométeren belül alig akad szomszéd, csend van és béke. Itt alkotni, élni nagy ajándék. „Engem mindenben segít, hogy odakint lakunk, érzem, hogy az egy különleges hely” – jegyzi meg Karina.

Szeretettel és nyitott szívvel készíti a kaspókat, minden egyes felkérés különleges számára. Terve is van – mondja huncut mosollyal –, s ha sikerülni fog, nagyon boldog lesz. Egy mese cserépben – mondja anélkül, hogy részleteket árulna el, s én tudom, hogy mesés lesz.

Közben az arra sétálók fotózzák a kaspókat, Karina szeme csillog a a boldogságtól, egy kerékpározó ismerőse elragadtatva köszöni meg munkáját, erőt és kitartást kívánva. Nevetve meséli, nemrégiben történt meg, egy este azt hitte, a város egyik körforgalmából idegenek el akarják vinni kaspókat, de csak körbefotózták.