Csicsón keresztül a világból. Képeslapok Járyéknak, szeretettel

Sorra mutatja az éveken keresztül kapott képeslapokat Katalin és László, láthatóan szép élményeket, emlékeket idéznek fel bennük. Mindenik különleges a maga módján, hiszen minden egyes darabot nekik címezték, nekik küldték a világ majdnem minden részéből.

„Az előző lakásunkban megvolt a helyük, kis csíptetőkkel ki voltak függesztve a falon. Amióta elköltöztünk, még nem találtuk meg a helyüket, most dobozban vannak, de ez a beszélgetés jó apropó volt arra, hogy újra elővegyük őket” – kezdte a beszélgetést Járy Katalin. Mint mondta, a férje ötlete volt, hogy az ismerőseik, barátaik, akik valahová elutaztak, küldjenek egy-egy képeslapot nekik. „Ez egyszer csak úgy kialakult. Amikor a rendszerváltás után megnyílt a világ, és elkezdtek az emberek utazni, mi nem voltunk az első között. Akkor még nem volt mobiltelefon, internet, nem volt ilyen egyszerű, mint manapság, hogy valós időben azonnal lehet küldeni ötven képet az adott helyszínről. És akkor Laci kérte kíváncsiságból, hogy küldjenek képeslapot onnan, ahová utaztak. Aztán ebből nagyon hamar szokás lett, egyre több ismerősünket vontuk be ebbe.

– meséli lelkesen Katalin.

Felelevenítjük azokat az időket is, amikor elég sűrűn küldözgettünk mindannyian képeslapot a rokonoknak, ismerősöknek az ünnepek alkalmából, és ugyanígy kaptunk is. „Ma már sokszor arra sem méltatjuk ezeket az ismerősöket, akiknek annak idején küldözgettünk, hogy bár egy e-mailt írjunk. Érdekes módon abból az időből nincs képeslapunk, ez a gyűjtemény akkor kezdett kialakulni, miután kuriózum kezdett lenni a képeslapküldés, és akkortól lett értéke számunkra is” – mutat rá László.

Az első képeslapokat a kilencvenes évek közepén kezdték küldözgetni Csíkszeredába Járy Lászlónak, majd 1998-ban kezdte Katalinnal gyűjteni közösen ezeket. Mutatják is az egyiket, amelyik Belgiumból érkezett. „Egy nyáron megismertem egy srácot, mondta, hogy ő nem belga, nem vallon, ő flamand. Ő küldte az elsőt 1995-ben. Az volt akkoriban ennek a lényege – bár nem tudatosult bennünk –, hogy materializálódott a globalizáció. Mindenki jöhetett-mehetett ahová akart, egyre többen engedhették meg anyagilag is maguknak, hogy utazzanak, és úgy gondoltuk, mi is részesüljünk ebből egy kicsit.

Egyre több képeslap kerül elő abból a bizonyos dobozból, van, amelyiket ’98-ban küldték a román tengerpartról, és van, amelyiken postai pecsét sincs, nem is tudják, hogyan jutott el hozzájuk. Azt is nyomon tudják követni a lapok alapján, hogy mikor hol laktak. „Körbelaktuk a várost annak idején. Például ez még egyetemista korunkból van” – mutat egy lapot Katalin. „A kétezres évek elején indult be az, hogy egyre többen kezdtek járni külföldre nyaralni. Van olyan lapunk, amelyet 2002-ben küldtek a barátaink a nászútjukról, már felkérésre. Ugyanakkor van egy barátnőm, aki a kétezres évek elején sok országba látogatott el, tőle külön sorozatunk van. Először Angliába ment, onnan Amerikába, Ázsiába, és mindenhonnan küldött képeslapot” – mutatta sorra a nekik címzett lapokat Katalin. Hozzátette, mindez a nagyvilágot belopta a házukba, ugyanakkor nagyon személyes is.

László úgy véli, az a képeslap, amelyiken rajta van a postai bélyeg és pecsét, és megjárta a hagyományos posta útját, sokkal értékesebb, mint amit akkor vásároltak, amikor ők maguk is utaztak, és hazahoztak. Olyan is akad szép számmal, de azokat külön tárolják.

„Vannak olyan ismerőseink, akik tudják, ha valamilyen egzotikus helyre mennek, akkor kell küldjenek képeslapot nekünk. Azt is meg lehet figyelni, hogy adott években melyek voltak a felkapottabb turisztikai célpontok. Hat-nyolc évvel ezelőtt rengeteg képeslapot kaptunk Bulgáriából, mert az lett egy közeli, elérhető nyaralási célpont. Szeretem az olyan különleges helyekről kapott lapokat is, mint például amilyent a sógornőm küldött Harkányfürdőről. Ez egy Pécs mellett található fürdő, a sógornőm kiment oda egy szerda délután, és eszébe jutott, hogy küldjön egy lapot nekünk. Tehát nem feltétlenül kell egy helynek nagyon távolinak, egzotikusnak lennie, ha például kimegy valaki a lakóhelyéhez közeli strandra, és onnan küld egy lapot, annak is ugyanolyan értéke van számunkra” – mesélte Kati.

Az is kiderült, hogy egy idő után, ha ők utaztak valahová, maguknak is küldtek haza képeslapot. Többnyire ők értek haza hamarabb. „A meglepetésélményhez, hogy nézed a postaládát, és két-három havonta van benne egy képeslap, nagymértékben hozzájárult a román postaszolgálat. Olyan is volt, hogy sosem ért ide, Jordániából küldtek lapot barátaink, de még nem érkezett meg. Kíváncsi vagyok, hol lehetnek azok a képeslapok, amelyeket feltettek, de sosem kaptuk meg. Talán a sok fél pár zokni mellett” – mondja kacagva Katalin.

Ezzel szemben van olyan képeslap, amelyre csak annyit írt a feladója, hogy Járy család, Vacsárcsi, és megkapták.

„Egyik komám sportot űz abból, hogy minél egyszerűbben címezze meg. Látszik a lapon, hogy a postás még kiegészítésképpen ráírta, hogy Văcărești, de se megye, se ország, se házszám nincs feltüntetve rajta, mégis megkaptuk” – mutatja a lapot Laci.

Indonézia, Sri Lanka, Japán, New York, Bécs, London, Görögország, Vatikán, Budapest, Ljubljana, Torontó, Ausztrália, Potyond stb. – mutatják sorra a lapokat. Az a közös bennük, hogy mindeniket nekik címezték, és mindeniken rajta van a csicsói elosztó pecsétje. „Minden út Csicsóba vezet” – jegyzi meg viccesen Laci. És hogy honnan nem érkezett, de szívesen fogadnák onnan? Dél-Amerika – vágja rá László.

Mint mondják, a több mint hatvan darab képeslap mindegyike kedves számukra. Úgy vélik, ezeket végignézve le lehet tapogatni azt is, hogy a székelyföldi turizmus mikor merre gyűrűdzik ki. Igaz, az utóbbi években már egyre kevesebb képeslapot kapnak, az utóbbi hónapokban a járvány miatt pedig alig egyet-kettőt. „Az elérhetőség és a mennyiség valahogy a minőség rovására megy. Egyre többen utaznak, alapértelmezett, hogy van legalább két online üzenetküldő applikáció egy telefonon, és hogy azon naponta jönnek-mennek az üzenetek. És ha valaki barátunk, ismerősünk nyaral vagy számunkra egzotikus helyen van, előfordult, hogy naponta küld egyetlen helyszínről ötször húsz fényképet. És ez már unalmas.

És akkor ott van egy képeslap, azt megfogod és elolvasod. Tudod, hogy miközben megírta, miközben elment a postára, rád gondolt. Ez a hozzáadott érték, és ettől már kicsit több lesz, mint »csak egy élettelen tárgy«” – magyarázza Katalin.

Hangsúlyozzák, köszönök és nagyon hálásak minden barátjuknak, ismerősüknek, akiknek a kikapcsolódás, nyaralás alatt is eszükbe jutottak, és örömet szereztek nekik, hisz ez a gyűjtemény nem jöhetett volna létre nélkülük. És aki netán gyarapítaná a Járy házaspár gyűjteményét, erre a címre postázhatja a képeslapját:

Járy család, Vacsárcsi 73.