Fesztiválozni a gyerekkel. Lehet? Érdemes?

Szász Cs. Emese 2017. június 21., 18:10

Itt a nyár, s tombol már a fesztiválszezon. Sokan pár éve még minden buli, koncert első sorában tomboltak, most azonban egy-két porontyot nevelnek. Azonban azzal, hogy megszületnek a gyerekek, nem múlik el a fesztiválláz. De mi legyen a gyerekkel? Van, aki otthon hagyja a nagyival, s nyugodtan szórakozik, vannak azonban, akik nem tudják vagy nem akarják ezt megtenni. Leginkább ez utóbbiakról lesz most szó.

Van, aki gyerekkel is tud szórakozni •  Fotó: Duble Rise
galéria
Van, aki gyerekkel is tud szórakozni Fotó: Duble Rise

Az alapkoncepciónk az, hogy nem kell azért otthon maradnunk, mert immár szülők vagyunk, csak meg kell válogatnunk, hogy milyen rendezvényre megyünk és mikor. S lehet, kicsit az elvárásainkon is változtatni kell.

A régihez legjobban hasonlító fílinget nyilván akkor kapjuk, ha otthon marad a gyerek nagyszülővel, bébiszitterrel, mi pedig úgy tombolunk, mint azelőtt,
maximum többször telefonálunk haza, hogy minden rendben van-e a csemetékkel.

Apa nyakában koncertezni is lehet •  Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Apa nyakában koncertezni is lehet Fotó: Vásárhelyi Forgatag

Ehhez nyilván olyan anyának, apának kell lenni, aki ezt meg tudja tenni, el tudja engedni magát ennyire, másrészt felvigyázó személyt is kell találjunk: vállalja a nagymama, hogy ott alszik nála a gyerek, vállalja a bébiszitter, hogy felvigyáz a gyerekre, míg anya és apa bulizik.

Függ a gyerek életkorától, de természetétől is

A másik variáns, hogy visszük a gyereket is. Ezt a létező igényt már nagyon sok rendezvény felismerte, így egyre többen kínálnak minőségi gyerekprogramokat a koncertek mellé. Ha pedig már elég nagy a gyerek, még az is lehet, hogy ott tudjuk hagyni a gyereksarokban, s míg ő ugrabugrál az ugráló várban vagy kézműveskedik, mi meg tudunk inni valamit a haverokkal. Ez nagyon függ a gyerek életkorától és természetétől is: ugyanis lehet, hogy bár nagyon élvezi a gyerekfoglalkozásokat, de ott is igényli anya társaságát.

Lehet elmaradnak a gyereksarokban, s mi megihatunk a haverokkal valamit •  Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Lehet elmaradnak a gyereksarokban, s mi megihatunk a haverokkal valamit Fotó: Vásárhelyi Forgatag

Beátának jelenleg egy nyolc éves kislánya van, s elmondása szerint majd' mindenhová viszi is magával.

„Amikor kicsi volt, akkor is mentünk, kendőben magamra kötöttem, s úgy vittük magunkkal. Mi alapjáraton bulizós család vagyunk, s nem akartunk ezentúl mindenből kimaradni azért, mert egy új családtag érkezett hozzánk”

– magyarázza az édesanya, aki úgy véli, hogy ez a felfogás a lányának is jót tett, ugyanis immár egy nyitott, barátságos nyolc éves kislány, aki bárhol feltalálja magát, talán éppen azért, mert sokfelé volt, megszokta. „Nyilván nézni kell a gyerek igényeit, ha valahol nem érzi jól magát, akkor hazamenni, s úgy általában olyan fesztiválokat válogatni, ahol van gyerekprogram is, nem csak hangos koncertek. Voltunk Tusványoson is vele, a Csíki Jazzfesztiválon, a Régizene Fesztiválon vagy épp városnapokon is. Olyan helyre nyilván nem viszem, ahol csendben kell legyen vagy zavarhat másokat” – magyarázza Beáta.

Három gyerek mellett még előadásra is eljutott

Hasonlóképpen gondolkodik Gyopár is, aki immár három gyerekkel és egy férjjel érkezik a fesztiválokra. Nyilván már nem az összesre, kifejezetten csak azokra, amelyeken gyerekprogram is van.

Találnak elfoglaltságot egy fesztiválon is a gyerkőcök •  Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Találnak elfoglaltságot egy fesztiválon is a gyerkőcök Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A Vásárhelyi Forgatagra, a Kolozsvári Magyar Napokra szoktak járni, meg Tusványosra, nyilván legtöbbször a gyerekfoglalkozásokon le is állnak.

Az az igazság, már nem azt nézed ilyenkor, hogy te mit akarsz csinálni, hanem a gyerek igényeit. Ha nincs nekik való program, unatkoznak, nyűgölnek”

– magyarázza a három gyerekes édesanya, aki ennek ellenére nem akar otthon maradni. „Nem ülhetünk a négy fal között addig, amíg elmennek egyetemre” – érvel Gyopár. Hozzáteszi: tavaly voltak a kifejezetten gyerekeknek szóló Gézengúzok Gyerekfesztiválon, ott szerencsére mindhárom gyerekének mindig volt korosztályának megfelelő tevékenység, így bizony olyan időszak is akadt, amikor a két kisebb aludt, a nagy kézműveskedett, ő pedig nyugodtan be tudott ülni egy őt érdeklő előadásra. Persze, az is gyereknevelésről szólt – nevet Gyopár.

Egy darabig inkább csak gyerek nélkül

Csilla már kicsit pesszimistább a gyerekkel fesztiválozás kérdésében, úgy érzi, legszívesebben idén inkább porontyok nélkül menne. „Voltam már másfél éves gyerekkel plusz terhesen Tusványoson, és nem szívesen vállalnám be megint ugyanazt. Főleg azért, mert szinte minden barátomnak más volt a napi programja. Reggel, délelőtt, amíg mások aludtak, én a kisfiammal sétáltam egyedül, délután tudtunk pár órát együtt tölteni a többiekkel, este azonban már megint korán feküdtem le én is a fiammal, amikor mindenki más koncertekre ment. Előadásokra sem tudtam beülni gyerekkel, még sörözni sem tudtam, mert terhes voltam a másodikkal. Legalább friss levegőt szívtunk öt napon át, de a fesztiválhangulat, a nagy baráti találkozások akkor elmaradtak” – magyarázza Csilla.

Amikor a csemeték is élvezik a zenét •  Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Amikor a csemeték is élvezik a zenét Fotó: Vásárhelyi Forgatag

Azóta tettek még egy próbálkozást múlt évben a Duble Rise-on is, immár két gyerekkel, de csak még több futkározással járt.

„Úgy éreztem, túl öreg vagyok, túl józan, túl anyuka”

– meséli nevetve az édesanya, aki férjével úgy döntött, idén gyerek nélkül mennek Tusványosra, igaz, csak egy napra, de le fognak lépni kicsit. A gyerekeket pedig a nekik való Gézengúzok Gyerekfesztiválra viszik majd.

Vannak kifejezetten kicsiknek szóló programok •  Fotó: Gézengúzok Gyerekfesztivál
Vannak kifejezetten kicsiknek szóló programok Fotó: Gézengúzok Gyerekfesztivál

Hasonló véleményen van Bence is, aki úgy érzi, a gyerekkel való fesztiválozás nem igazi fesztiválozás, ugyanis akkor velük kell foglalkozni. „Mi a barátok miatt szeretünk fesztiválozni, de ha visszük a gyerekeket, akkor nem tudunk nyugodtan velük beszélgetni, mert az a lényeg, hogy hová megy a gyerek, azt ne csinálja, mindjárt beleesik a vízbe, stb. Nyilván ez az anyukát érinti a legjobban” – mondja Bence. Hozzáteszi: ők idén vagy gyerek nélkül mennek, vagy nem mennek sehová.

Ha tehetik, visznek egy nagymamát

Csaba és felesége egy mindjárt 4 éves és egy 1 éves gyerek mellett sem maradnak ki a fesztiválszezonból. „A kisfiam már kétszer volt az Electric Castle fesztiválon például, igaz, egyszer még az anyja hasában, de következő évben nyolc hónapos volt, még csak mászott, úgyhogy nem kellett sokat futni utána, többnyire zajcsökkentő fülhallgató volt rajta és a hordozóban volt a hátunkon, vagy épp aludt a bokor alatt. Amúgy akkor ott volt velünk egy nagymama, ez pedig sokat segített. Este anyuka elaltatta a gyereket, de utána meg tudott szökni pár órát, mert volt ki vigyázzon a kicsire” – magyarázza Csaba. Ők azóta két gyerekkel is bevállalják a fesztiválokat, voltak a Jazz in the Park fesztiválon, a Tusványoson, de még Bukarestbe is eljutottak egy zenei fesztiválra. Ha van lehetőségük rá, visznek egy nagymamát, de ha nem, az sem baj, csak akkor az egyik szülőnek este véget ér a fesztivál, s lefekszik a gyerekekkel.

Míg az anyukák szórakoznak, az apukák felvigyáznak •  Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Míg az anyukák szórakoznak, az apukák felvigyáznak Fotó: Vásárhelyi Forgatag

„Más hasonló gyerekesekkel járunk fesztiválozni, így volt, hogy megegyeztünk, egyik nap az apák buliznak, az anyák alszanak a gyerekekkel, másik nap meg fordítva” – javasolja a bevált technikát Csaba. Hozzáteszi, ilyen esetekben alapfelszerelés náluk a zajcsökkentő fülhallgató, ami nagy segítség a hangos koncertek mellett, de arra is jó, hogy nyugodtabban tudjanak aludni a porontyok.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.