Hatvan éve együtt. Szilágyiék a hosszú házasság titkáról

1954 elején Kadicsfalván, szánkózás közben ismerte meg majdani jövendőbelijét, Irént az akkor húszéves Szilágyi Ferenc. Ezután három évig udvarolt neki, ám elmondása szerint nem volt könnyű dolga, mivel első találkozásuk után egy évvel elvitték katonának, ezt követően pedig többnyire csak levelezve tudták tartani a kapcsolatot. Miután leszerelt, még éji zenével is megpróbálta elcsavarni kedvese fejét – akinek „sok udvarlója volt” –, amíg végül '57 őszén összeházasodtak.

Szinte ragyogni kezdtek, amikor legkedvesebb közös emlékeikről kérdeztük őket. Ferenc elmondta, talán fiatal házasokként voltak a legboldogabbak, amikor két gyerekük is megszületett. Nagyon szerettek kirándulni, így kapóra jött, hogy ebben az időszakban vásároltak egy MZ 125 típusú motorbiciklit, amellyel kétszer is körbeutazták Magyarországot. Sok pénzük nem volt, így ilyenkor barátaiknál, rokonaiknál szálltak meg, sőt, egy alkalommal még ruhát is tőlük kértek, amikor színházba készültek. „Akkor jobban összetartott a rokonság, a barátok és segítettük egymást. Minket is sokan meglátogattak” – emlékezett vissza Irén.

A házaspárnak talán az volt a legviharosabb időszaka, amit külön kellett tölteniük egymástól. Épült a családi ház, Ferenc pedig sokat utazott a munkája miatt – más vidéken dolgozott útépítésen, majd gabonát is szállított –, így az otthoni teendők feleségére hárultak. Volt, hogy hetekig nem látták egymást, ilyenkor pedig felmerült a féltékenység is.

Ezek mellett sokszor a pénzügyi problémák is vitát szültek, de végül mindent meg tudtak beszélni egymással. „A nehézségek sokszor inkább összekovácsoltak minket” – hangsúlyozta a férj. Irén is elmondta, hogy volt gond elég, de a hite és a gyerekek mindig összetartották a családot.

„A korai házasság a legnagyobb titka az együtt töltött éveknek. Ha össze is vesznek a házastársak, fiatalon könnyebb kibékülni, mint idősebb korban” – szögezte le Szilágyi Ferenc. Egyébként úgy képzeli el a házasságot, mint egy hajót, ahol lehet ő a kapitány, de a kormányt az asszony kezébe kell adni. A feleség ugyanis az, aki jórészt neveli a gyerekeket és megadja nekik a gondoskodást. Ő dönti el, hogy „milyen vizekre evez, ha pedig elhagyja a családot, akkor az szétesik”.

– jelentette ki Irén. Szerinte a szeretet is nagyon fontos – főleg a kapcsolat elején –, de ez idővel átalakul, ezután pedig nagyon sokat kell tűrni a társunknak, és ki kell tartani mellette, akkor is, ha jönnek a problémák.

Abban egyetértett a házaspár, hogy őszintének kell lenni egymáshoz, és minden döntést közösen kell meghozni. „Nálunk úgy volt, hogy az apróbb dolgokat Irén rendezte, a nagyobbakat pedig én. De sosem volt nagy dolog” – jegyezte meg viccelődve Ferenc. „Jó volt és szépen eltelt, kitartottunk egymás mellett. Van egy szép családunk: az unokák után most már a dédunokákat várjuk. A családunk számunkra a legnagyobb öröm” – összegzett Szilágyi Irén.

„Mindenképp házasodjanak meg a fiatalok, ne csak élettársi viszony folytassanak, és vállaljanak gyerekeket” – hangsúlyozta Ferenc. Úgy érzi, hogy a gyerekeknek sem jó, ha csak élettársakként nevelik őket szüleik, mivel így könnyebben elválhatnak, elköltözhetnek egymástól.

„A nőkkel van a baj, hogy megelégszenek egy ilyen kapcsolattal. Ők kell a sarkukra álljanak. Meg kell mindent osztani egymással és közösen kell dolgozni, ami egy házasságban tud jól működni” – fogalmazott.

Noha megvannak az egymás közti a csipkelődések, már a lakásba toppanva érezni lehetett, hogy nagyon szereti egymást a házaspár. „Mindig kell halljam, hogy járkál a férjem, mert ha nem, jut eszembe, hogy eleshetett valahol, s már kiáltok is utána. Ő haragszik rám ezért, s mindig kérdi, hogy miért kiabálok, de ha elesett, akkor fel kell húzzam a földről” – mondta Irén.