Hozzáférhetőség és megbízhatóság: az Orange okostelefonját teszteltük

Néhány éve még sok elvárásunk nem lehetett ebben a kategóriában, az ingyen vagy majdnem ingyen adunk egy telefont műfajban tényleg éppen csak egy telefont kaphattál, amivel telefonálni tudtál. Na de ez is változott mostanában.

Mikor a családban befuccsolt egy korábbi, immár éppen két éve használt készülék, ismét körülnéztünk: mik újabban az opciók? (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem fuccsolt teljesen be, egy oprendszer-újrarakással ismét működőképessé lehetett varázsolni, de kissé már kezdtünk besokalni – bár eredetileg átláthatósága és a szép csempék miatt szerettük – a telefonos Windows 10-től, ami végül igen rugalmatlannak és megbízhatatlannak bizonyult az amúgy majdnem tabletméretű, akkor már/még a Microsoft saját neve alatt futtatott Lumia 640 XL-en. Sebaj, lesz, amin mesét nézzen a gyerek. De ez egy másik történet.)

Enyhén meglepődtem, amikor láttam, hogy 0, azaz nulla, zéró euróért megdobnak egy újabbacskának tűnő, négymagos processzorral rendelkező okostelefonnal, sőt, még az előfizetés is olcsóbb tud lenni havi két euróval. Nosza sokat nem is tűnődtem, raktam be az online kosárba, másnap délben hozta is a futár – jelzem, tiszta ingyen! Na jó, persze két év hűségért.

Ezt az előtörténetet azért is vázoltam fel, hogy látsszon, nem támogatói tartalomról beszélünk, a cikk megírása utólagos elhatározás, kizárólag a személyes élményeink és indítékaink alapján. Előzetes feltevéseim azért persze voltak: nem számítottam arra, hogy az újabbacska telefon csúcskategóriás is legyen, de azért reméltem, hogy azért egy szolid, használható, megbízható készüléket kapunk, ami nem járul hozzá a stresszfaktor emelkedéséhez.

Tudni kell – s ezt amúgy csak most, a cikkírás alkalmával nyomoztam ki –, hogy az Orange Dive 72 az tulajdonképpen egy Alcatel A3. Így ugye már más a baba fekvése, de ne szaladjunk ennyire előre.

Az viszont, hogy a telefonnak köze van az Alcatelhez, az interneten információk után nem kutakodó atyafinak is kiderül egy annyiból, hogy a leírásban szerepel a logójuk. Na de lássuk a medvét, azaz a telefont!

Egy csinosan kompakt, „maroknyi” dobozban érkezik a készülék, a feliratokból rögtön megtudjuk, hogy androidos, négymagos procija van, öthüvelykes a képernyője, 13 megapixeles a kamerája és rendelkezik ujjlenyomat-leolvasóval is.

Azt már nem nagyon reklámozzák, hogy a négymagos processzor maximum 1,3 gigás, de hát az A3 az a középkategória legalja, olyan vetélytársakkal, mint a Vernee Thor, Meizu m5, Xiaomi Redmi 4A – nem mondanám, hogy bármelyikről is hallottam mostanig.

Az első benyomást a kinézet adja: azt leszámítva, hogy az Alcatel logója helyett a szolgáltatóé van rajta, semmiben sem különbözik az „igazi” Alcateltől: kellemes összhatás, fémes keret, fémes hatású hátlap, amiből enyhén kidomborodik a kamera objektívje, alatta az ujjlenyomat-olvasónak a formavilágban is fontos szerepe van. Az LCD-képernyő 720x1280 képpontos felbontást tud, tehát HD, még ha nem is Full HD, de ez az öthüvelykes méretben elégségesnek számít. Nem csoda, hogy a készülék által rögzített videók is legtöbb ezt a felbontást tudják, bár állítható alacsonyabbra is, azért inkább a nagyobb felbontást hiányolom: egy Full HD tévében már nem fog olyan jól mutatni a mobillal készült családi videó. Arról nem beszélve, hogy a képstabilizátora az előző készülékhez viszonyítva, illetve a szolgálati Iphone 5-ösöm mellett enyhén szólva fapadosnak tűnik, akárcsak a fókuszálás vagy a fehéregyensúly automatikája. Úgyhogy túl sok videózásra nem fogjuk használni ezt a telefont, az biztos.

Ami a fotózást illeti, valamivel jobb a helyzet: ha odafigyelünk egy picit, készíthetők szép fényképek, leginkább azért, mert tud HDR-módot is. Igaz, az elfogadható fotókhoz kell egy kicsi türelem, mert HDR-módban feltűnően lassan dolgozik, cammogva állítgatja az automatikát, ezért

nem árt, ha van egy csomó fény s lehetőleg az alany se mozogjon sehová jó pár másodpercig.

Ebből következik, hogy a házban, azaz beltérben futkosó gyerkőcről nagyon nem fogunk tudni jó képeket csinálni. Most a teszt kedvéért azért csináltam ablakba kitett nagyon statikus virágcserépről és banánról képeket, azok már néznek ki valahogy (eredeti méretben itt tanulmányozhatók). Nehezítette azért a dolgomat, hogy a 13 megapixeles hátsó kamera fixfókuszos, de talán éppen ezért lehetett aránylag szép makrofókuszos hatású közelieket készíteni. Van neki ugyanakkor természetesen egy 5 megapixeles másodlagos kamerája is az elülső oldalon, ez már autofókuszos, mindkét kamera mellé van ugyanakkor LED villanó is, ami ugyancsak hasznos dolog.

A készülékhez jár egy mikrofonos fülhallgató is, amivel remekül lehet telefonálni meg rádiót hallgatni, csak kicsi retró, olyan tranzisztoros rádió-fílinggel: finoman fogalmazva a hangminőség nem éppen csúcs. A 3,5-ös jack csatlakozóba betettem egy másik fülhallgatót is, ebből valamivel jobb hangot lehetett kicsikarni, de nem sokkal jobbat.

Amin elámultam, az a biztonsági- és képernyőfeloldási beállítások. Ez az első olyan, általam huzamosabb ideig birtokba vett telefon, amelyik ujjlenyomatot olvas, ezért számomra ez a vicc új, tudok rajta csodálkozni. Öt ujjlenyomatot lehet betáplálni, bár azért nem megy egy-két másodperc alatt az ujjlenyomatok beolvasása, elég sokat kell mozgatni, állítgatni az ujjadat a szenzoron. Jó ötletnek tartom viszont, hogy be lehet állítani „biztonságos helyet” a készülékbe, így, ha például otthon vagyunk, nem zárja le a képernyőt. Viselés-érzékeléssel is rendelkezik a telefon, miáltal, ha a zsebünkben hordjuk, akkor sem kell bíbelődjünk a kódos-ujjlenyomatos kioldással.

Operációs rendszere Android 6.0 Marshmallow, én korábban nem voltam androidos, így számomra ez a vicc is új, állítólag nem különbözik sokban ez az változat a „normál” Androidtól. Iphone-hoz meg Windows-hoz szokott lelkem meg kell barátkozzon vele, de hát ez egy külön történet. Pár hetes használatot követően annyit mondhatok, hogy a napi szinten használt programokkal jól elboldogul a gép: a négymagos, MT6737 típusú, 1,25 GHz-es procit 1,5 GB RAM segíti. Saját belső memóriája 16 gigabájt, ez microSD kártyával még jócskán (128 GB-ig) bővíthető. A leírásokban megtalált Alcatel A3-as specifikációktól eltérően az Orange 72 Five nem dual-SIM-es, azaz csak egyetlen (micro) SIM-kártyát tehetünk bele. Érdekesség, hogy 2460 MAh-es lítium-ion akkumulátora nem vehető ki, tehát cserélni sem fogjuk tudni majd. Üzemidejére a szolgáltató szép számokat tett közzé, 13 órás beszélgetési idő meg 3G-s hálózatban 450 órás készenléti időt ígér. Hát… A mi tapasztalatunk az, hogy reggelre teljesen feltöltve, nem túl intenzíven használva a napot ki tudja töltés nélkül húzni a készülék, talán még a következő nap elejét is. De azért legyen mindig nálunk az amúgy micro USB-s töltőkábel.

Benyomásainkat előzetes elvárásainkkal összehasonlítva: az Orange 72 Dive néven futó Alcatel 3 egy szép megjelenésű, modern telefon, amelyet nyugodtan használhatunk telefonálásra, böngészésre, facebookozásra, messengerezésre vagy akár képnézegetésre is, de túl sokat azért ne várjuk el tőle. Nem bivalyerős, nem fog professzionális minőségű fotókat készíteni, hogy a videókról ne is beszéljünk.

De akinek nincs többszáz, esetleg ezer eurója egy igazán jó telefonra, az ebben a készülékben is egy megbízható eszközre találhat,

ami segíthet abban, hogy napirenden legyen a mai technológia nyújtotta előnyökkel. Akár ingyen is.