Kapuba faragott vágy és humor

A szárhegyi legújabb faragott nagykapu története egy vésőkészlettel kezdődik. Öt-hat évvel ezelőtt megszorult egy mesterember, műtéthez kellett volna pénz, így eladásra kínálta a vésőszettet. Gál-Pál László csak segíteni akart, sejtése sem volt, mit kezd a fafaragásban használatos eszközökkel. Aztán később újévi fogadalom gyanánt kiegyezett három gyermekével: mellőzik a televízióbámulást, mindenki lefoglalja magát esténként bár egy órán át valamilyen kézműves tevékenységgel, amiben kedve telik. A feleség varrt, előkerült az üvegfesték, Lászlónak pedig jutott a fafaragás.

 „Édesapám asztalos volt, a famunka benne volt az én kezemben is, csak meg kellett kérjem egy barátomat, hogy valahogy hozzuk felszínre” – emlékszik vissza a székelykapu-készítő, aki főállásban erdész, tehát több szálon kötődik a fához.

Az alapanyagválasztás szerint nem gyergyói a székely kapu, nem a fenyő mellett döntött László, hanem, mivel a faragás kihívás volt, beszerezte a szükséges cserefát.

Szinte egy tél munkája és jó pár üveg bor van ebben a kapuban. „Otthon nem volt alkalmas felület a munkára, szerencsémre, így lett cimbora a munkához és a boriváshoz is.” Egy barátja műhelyében rakták ki az elemeket, és sok este árán kerültek sorban helyükre a motívumok. Miközben a vésők haladtak, László még a fellépéshez szükséges szöveget is el-elismételte, így házon kívül töltötte az estéket. Felesége nem osztotta a lelkesedését, nem szívlelte majd minden esti távozását a férjének, de ez az érzés a kapuállításkor kipárolgott belőle.

Korábban már készen volt a faragott kicsikapu, most a nagy készült el, amelyen a szénásszekér is jól befér, nem csak a személygépkocsi. „A fő motívum, az életfa csomafalvi minta, de próbáltam a saját elképzelésem és történetem szerint alakítani. Egy cseberben, két magból kezdődik az élet, ahogy a család is indult, aztán benne van háromféle virág, a három fiam, melyből a kapu tetején, a befejezéskor egy nagy csokor virág lesz” – tudjuk meg konkrétan azt, amit a kaput látva sejtünk.

A kapu felirata a szárhegyi és orotvai címerek között lelt helyet: „Találhatsz a világon otthont bárhol, de édes szülőföldet sehol soha máshol.” Ennek is van magyarázata, az alkotó azt mondja, ő otthonra talált Szárhegyen, de ettől eltekintve Orotva, a szülőfaluja mindig a szíve csücske marad.

A kapu nyíló részei egy tulipán formáját adják, de úgy, hogy végük penderedik, akár a székely ember bajusza. Az asszony sem hiányzik, őt a deszkakivágásokban kell keresni. Egy férfi, egy nő, így következnek egymás után, és a sorrend sem mindegy:

De ez csak egyike a Gál-Pál-féle magyarázatoknak, hiszen más célja is volt a gazdának: a motívum ne legyen kirívó, mégis különleges, és adjon lehetőséget a járókelőnek, hogy betekintsen a portára. Minden ember, minden asszony az udvar más-más részletére, fűre, fára és virágra ad betekintést... mert odabent nincs rejtegetni való. Egy falustárs aztán egy harmadik értelmet is talált az ember-asszony-megoldásra: divatbemutatót szervezett a ház ura, és gazdag a kollekció, ugyanis minden évszakban és valahány szögből nézve olyan, mintha sűrűn átöltöznének a „manökenek”.

Milyen érzés belépni a Gál-Pál portára a gazdának? László azt mondja, nagy büszkeség kapja el olyankor. „A szárhegyi ember arról híres, hogy büszke. Én már húsz éve lakom Szárhegyen, mostanáig nem tudtam, milyen érzés ez a büszkeség, de most már jólesik szárhegyinek lenni.”

Megmaradnak maradinak. Kimaradnak a trágárságokból az Orotvai komák

Az Orotvai komák – így ismerik a humoros előadásokat kedvelők az immár Szárhegyen élő Gál-Pál Lászlót és az Orotván maradt Fazakas Lászlót. Egyikük erdész, másikuk falugondnok, együtt pedig humoristák. Azt mondják, a nevettetés bevált terápia... elsősorban önmaguk számára.

A gyermekei anyjuk révén örökölték a büszkeséget, de most mintha belőlük is jobban kijött volna. Az édesapjuk viszont nem csak a jelenre gondol: „Olyan világot élünk, hogy nem biztos, a fiaim itthon maradnak. A menés benne van a pakliban, nem is készülök harcolni ellene, ők választják az életüket, és sajnos, a kilátástalanság is viszi.

Gál-Pál úgy gondolja, hogy bár Szárhegyen lehet közel félszáz székely kapu, de nincs elég. Ő bizony ösztökélné a községbelieket, hogy hasonlót állítsanak, az önkormányzat pedig akár meg is jutalmazhatná, aki így őrzi a hagyományokat. „Én személy szerint is ösztönözném, nem polgármesterként, oda nem készülök, ne irtózzon Danguly Ervin. Fontos viszont továbbadni a tudást, mert nem csak hogy kipotyognak a mesterek, hanem elfelejtődik ez a munka. Annak örvendenék, ha fiaim érdeklődnének a faragás iránt, de tanítanám saját költségen s bérmentve mások gyermekét is:

Erre én vagyok a példa, mert véső a kezemben felnőtt koromig soha nem járt, mégis bennem volt a tudás... s persze a fához való ragaszkodás.”

László tanítana is, faragna is a jövőben szabadidejében. Megbízása bőven van, és azt mondja, amíg nem jelentkeznek Párizsból a felkéréssel, hogy faragjon ki egy új diadalívet, addig az itthoni kéréseknek tesz eleget... ha már a kezeiben benne van a tudás.