Mély hála és némi aggodalom: ilyen volt a Balaton-átúszás belülről

Az idei Balaton-átúszásra rekordszámú vállalkozó jelentkezett be a három próbára. Legtöbben az 5,2 kilométeres távot úszták meg, Révfülöp és Balatonboglár között, de pár százan a féltávot választották, ami 2,6 kilométeres volt. Lehetett áthúzásra is jelentkezni, ami abból ált, hogy egy SUP-deszkán ülve, térdelve vagy állva eveztek át az 5,2 kilométeres távot. 

Idén a Balaton-átúszás alapításának negyvenéves évfordulója volt, ezért a szervezők egy sor könnyítést hoztak. Például nem kellett orvosi igazolást hozni azoknak, akik beneveztek, és a a helyszínen sem kellett orvosi vizsgálatoknak alávetnie magát senkinek. Az online nevezés alkalmával előre be kellett fizetni a részvételi díjat, ami 11 000 forint volt, ez az utolsó napokban 12 000 forintra nőtt. Tavaly oltási igazolványhoz volt kötve a részvétel, ezért sokan kihagyták, de idén rekordszámú részvételre számítottak, és ez így is történt.

A három próbára 12 ezer helyet biztosítottak, és ez teljesen betelt az online nevezés alatt, vagyis helyszíni nevezésre már nem is volt lehetőség.

Persze voltak olyanok, akik bár neveztek, de végül mégsem volt alkalmas számukra az időpont, így nem volt éppen 12 ezer részvevő. A rendezvényre mindig több időpontot jelölnek ki, hiszen nagyon időjárásfüggő, s a szervezők mindig a siófoki meteorológiai állomás szakembereivel döntik el, hogy mikor alkalmas a víz és az időjárás ahhoz, hogy egy ilyen nagy embertömeg vízre szálljon a magyar tengeren.

A Balaton-átúszás egy amatőr sportrendezvény, így nagyon odafigyelnek a résztvevők biztonságára. De már a felkészülés időszakában is jó tanácsokkal, edzéstervvel látják el az érdeklődőket, csoportok vannak, ahol a tapasztaltabbak tanácsokat adnak a kezdőknek, és elmondják, hogy nekik mi segített az átúszásban.  A legérdekesebb, amit olvastam, hogy van, aki az úszódressze alá becsomagolt marcipánszeleteket tesz, és azt menet közben megeszi.

Az úszás napján a Révfülöptől Balatonboglárig tartó 5,2 kilométeres szakaszon 50 méterenként (kivéve az első és az utolsó 500 métert) hajók vannak, amelyekről figyelő szemmel követik a résztvevőket. Ezeknél a hajóknál meg lehet pihenni, megfogódzkodva, vizet és szőlőcukrot adnak az úszóknak. Ha valaki nem tud továbbmenni, akkor felülhet egy hajóra, és innen kiszállítják.

Mivel első alkalommal indultunk neki barátnőmmel a Balaton-átúszásnak, próbáltunk előzetesen minél több infót összegyűjteni. Hogy mikorra érdemes odaérni, mire számíthatunk, s így tovább. Marosvásárhelyről idén és a korábbi években is voltak már úszók, így tőlük elég sok mindent megtudtunk. Révfülöpre érkeztünk reggel fél hétre, és a jó szervezésnek köszönhetően percek alatt átvettük a karszalagot, amivel az időt is mérték, leadtuk a papucsot, napszemüveget, a telefont és kis ruhát tartalmazó csomagot, amelyet átszállítottak Balatonboglárra a célhoz, és rajtra készen álltunk. A startot 7 órakor nyitották meg, akkor több százan álltak ott, de mire mi odamentünk, már csak több tucatnyian voltak. Induláskor és érkezéskor is azt tapasztaltuk, hogy a szervezők nagyon jól felkészültek, gördülékenyen zajlott minden.

Itthon a bözödújfalui tónál  gyakoroltunk. Csendes és kristálytiszta a vize, a mélység zöld, a felszínen nagyon ritkán lehet növénnyel, piszokkal találkozni. Révfülöpnél nem egy strandról indultunk, hanem a strand mellett kialakított stégről. A víz ott nekem csaknem vállig ért, iszapos volt és növényekkel teli. A sok ember miatt egy fehér tejeskávéhoz hasonlított, bár lehet, hogy a kávé felháborodna a számára kedvezőtlen hasonlóság miatt.

Egy szó mint száz, az indulás és az első pár tíz méter nem volt túl kellemes. A sáv, amelyen úszni lehetett, 100 méteres volt, egyik felén a hajókkal, a másik felén a semmivel, illetve 500 méterenként volt egy bója, amelyen írta, hogy éppen hol vagyunk. Én a „semmi” felét választottam, végig ott úsztam, mellúszásban, nem közelítettem meg a hajókat. Az első és az utolsó 500 méter volt a legnehezebb. Először, mert meg kellett találni a helyem, a ritmusom, és meg kellett szokni, hogy ez a Balaton, és nem a kristálytiszta bözödiújfalui tó, ez inkább mézsárga, és kicsit mindig fodros. Az utolsó 500 méteren pedig már kicsit elveszett az ember, legalábbis én elveszett voltam, mert nem tudtam, hány óra, úgy tűnt, semmit nem haladok, és mindenféle trükköt kellett bevessek, így becsukott szemmel úsztam egy ideig, hogy érezzem, lássam, hogy közlekedik a part.

A legnagyobb félelmem az volt, hogy unatkozni fogok. Már felkészülés közben is tapasztaltam, hogy amikor másfél órát vagy a vízben egyedül, akkor egyszer csak a gondolatok önállóan kezdnek cikázni a fejedben, és ez mindenféle aggodalomhoz és szorongáshoz vezet. Mint éjszaka, amikor nem tudsz visszaaludni. Normális körülmények között ritkán van egyedül az ember a gondolataival három órán keresztül, hiszen alszunk, dolgozunk, beszélünk, olvasunk, telefonozunk, s olyan sok mindent teszünk.

A Balatonban másfél kilométernél kezdett fájni mindenem és éreztem, hogy el vagyok keseredve. Két kilométernél azonban megszűnt minden fájdalom, és élvezni kezdtem, hogy úszok.

Énekelgettem, imádkoztam, levegővételek közben mondogattam azt, amit egy zarándoklatról szóló könyvben olvastam: Istenem az erőm, többször is arra gondoltam, hogy majd hogyan fogom elkezdeni ezt a cikket az átúszásról, hogy mit mesélek majd el. Kis Tibi Dalok a bolhapiacról című összeállításából a Balatonról szóló dalát több felvonásban dúdolgattam: főleg azt az egy mondatot: Tengerek unokája, Balaton.

Időközben meg-megálltam és megcsodáltam a mellettem haladó SUP-osokat, a nyugodt Balatont, megnéztem a többeket is, akik elég távol úsztak tőlem, de azért néha volt, aki elhagyott, és olyan is, akit én hagytam el. A táv nagy részén egy mély hála volt bennem, és egy kicsi aggodalom is. Hála, hogy itt vagyok és úszom és jól megy, és aggodalom, hiszen mégiscsak a Balaton közepén voltam. Bár otthon azt gondoltam, hogy többször meg fogok állni a hajóknál, és vizet iszom meg pihenek, végül a Balatonból kortyolgatva, megkapaszkodás nélkül úsztam végig  a 5,2 kilométert.

Három órát és öt percet úsztam a Balatonban, ez majdnem annyi, amennyit otthon saccoltam: az 3,5 óra volt. Ezzel az eredménnyel a 2331. voltam a 9750-ből. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok sportos alkat, sőt, a mérleg szerint túlsúlyos, a kitartás sem az erősségem, az egyetlen ütőkártyám, hogy nagyon szeretek úszni. Amikor lábra álltam, hiszen az utolsó pár méteren már kicsi volt a víz, pár másodpercig szédültem, és kimerültnek éreztem magam. Inkább lelkileg, agyilag, mint fizikailag. Sem aznap, sem másnap nem volt izomlázam. A titok szerintem az, hogy mindenki a saját ritmusában ússzon, társsal, ha van, akivel talál a ritmus, és egyedül, ha úgy jobban halad. Persze, ha valaki ezt egy vetélkedőként fogja fel, és versenyezni akar önmagával, csak hajrá.

Ha egy mondattal jellemezni kellene ezt az élményt, azt mondanám: önismereti séta a Balatonban.

Mert igazából az volt, és mindenkinek ajánlom, aki szeret úszni, akinek lehetősége van a medencén kívül, a nyílt vízen is gyakorolni, és meg tudja szervezni, hogy 2023 július végén elutazzon a Balatonhoz. Mert egyedi élmény, és megfizethetetlen.