Mindenszentek és halottak napja. Melyik mit jelent?

A katolikus egyháznak egy évszázadok során kialakult kalendáriuma van, amely rögzíti az ünnepeket is, fejtette ki a lelkipásztor. „A Jézus Krisztussal kapcsolatos ünnepek mellett – amelyeket Urunk fő ünnepeinek nevez az egyház – január 1-től december 31-éig mi majdnem minden nap a szenteknek a mennyei születésnapját ünnepeljük, vagyis azt a napot, amikor a Földön meghalt.

– magyarázta az ünnep lényegét a plébános, aki szerint a november elsejei mindenszentek ünnepe jó alkalom arra is, hogy a mi életünkön elgondolkodva magasra tegyük a távlatokat.

A katolikus lelkipásztor szerint a november elsejei mindenszentek ünnepe és a november 2-ai halottak napja úgy keveredik, hogy egymást követik az ünnepek, és ha rögtön másnap van egy hasonló rangú ünnep, akkor

a zsidó-keresztény hagyományban mindig az előző estével, vagyis a napszálltával elkezdődik az ünnep.

„Ezért a mindenszentek estéjén, napszálltakor mi már a halottak napjára is hangolódunk. De azt már nem is kell említeni, hogy a kettő lényege szerint össze is tartozik” – fogalmazott Szénégető István, aki szerint az egyház ilyenkor a képviselőin keresztül ott van a temetőkben, ott imádkozik.

A temetőbe azért is megyünk, hogy az igének a fényénél emlékezzünk, annak csak külső fénye a sírokon megnyújtott gyertya. „Nyilván nem a halottaknak világítunk, hanem magunknak, hogy emlékezzünk arra, hogy van egy örök világosság, egy örök fény, ami a menyországra utal. Tehát a világítással tudatosítjuk azt, hogy ha sötétségben élsz, akkor meg vagy hívva a világosságra” – hangsúlyozta a katolikus lelkipásztor.

A holtakról való megemlékezés az ókereszténység kora óta, a 3. századtól minden liturgiában megtalálható volt. Az egyházban először 998-ban ünnepelték. Cluny-i Szent Odilo bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is.

A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

Az emberek ilyenkor általában meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját. Gyertyákat, mécseseket gyújtanak, és virágot visznek. E hagyományok célja eredetileg az volt, hogy a kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába, szívesen maradjanak lakhelyükben, és ne kísértsék az élőket. Régen ugyanis a keresztények közül is sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból. Ezért szokás volt, hogy nekik is megterítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy a hazalátogató lelkek eligazodjanak a házban.

Az eredetileg katolikus ünnepet és népi hagyományait más felekezetek is átvették. Így nemcsak a katolikus hívek ünnepe, hanem a reformáció több felekezete is elfogadta. Az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerték. A reformátusok szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az elhunytakról.