HIRDETÉS

Minél többet adunk, annál többet kapunk

Antal Erika 2017. szeptember 13., 14:29 utolsó módosítás: 2017. szeptember 13., 15:49

Sajó Norbertet valamikor a Rádió GaGa hullámhosszáról ismerhettük. Előbb színésznek tanult, majd teológiát végzett, néhány vargabetű után hivatása pedig az lett, hogy a szegényeken segít. Ő alapította immár nyolc éve a Telefonos Szeretetszolgálatot, hogy segíthessen a rászorulókon. Hogy miért? Mert ő is megtapasztalta, milyen rászorulónak lenni, s így nem tud félrenézni, ha azt látja, valakinek nincs amit megennie. Egy ilyen segítő projekt volt az is, hogy a Vásárhelyi Forgatagon szilvalekvárt főztek a szegényeknek. Lekvárkavargatás közben beszélgettünk vele.

Sajó Norbert szerint aki megtapasztalta, milyen nélkülözni, az már sosem fog félrefordulni, ha rászorulót lát Fotó: Boda L. Gergely

– Több mint nyolc éve alakult meg Kolozsváron a Telefonos Szeretetszolgálat, 2011-től pedig Marosvásárhelyen is működik. Sikertörténet ez? Vagy voltak hullámvölgyek is, amelyekkel meg kellett küzdeni?
– Vannak folyamatosan hullámvölgyek, az ember nagyon sokszor érzi azt, hogy nehéz és egyre nehezebb. Amennyire szigorodnak az életkörülmények, annál inkább nehezebb mozgósítani az embereket. Folyamatosan meg kell küzdeni ennek a gondolatával, de mindig kapunk visszajelzést, hogy erre szükség van, s addig, amíg a munkánkra szükség van, addig a nehézségeket is túl lehet élni.

– Volt olyan érzése vagy olyan pillanat ez alatt az időszak alatt, amikor úgy érezte, hogy nem megy tovább?
– A Telefonos Szeretetszolgálattal kapcsolatban nem, de volt egyéb program, amikor azt éreztem, hogy egy kicsit erőltetett, kicsit nehezen megy, tolni, húzni kell. De még egyszer mondom, mielőtt feladtuk volna, mindig jött valami, ami továbbsegített. Ami nem feltétlenül egy nagy dolog, nem egy megnyert pályázati pénz vagy egy nagy adomány, hanem egy biztató visszajelzés. Mondok egy példát. A betelefonálóink közül is bevonunk néhány embert a székhelyünk felújításának a munkálataiba. És van egy úriember, Gyárfás Elemérnek hívják, aki nagyon ügyes kétkezi munkás, és vállalta, hogy jön segíteni. Megkérdeztük tőle, hogy mivel viszonozhatnánk, és mondta, hogy egy kétszemélyes ágyra volna szüksége. Megígértük, hogy ahogy tudunk valamit, azonnal szólunk. Rá nemsokára felhívott egy ismerősöm, a telefonos szolgálatnak egy betelefonálója, hogy van neki egy kétszemélyes ágya. Ezek a történetek azok, amik igazolják, hogy jó úton járunk.

HIRDETÉS

– Az ötlettől a megvalósításig milyen hosszú volt az út?
– A lehető leghosszabb, mert elég mélyről jött ez az ötlet. Igazából a rászoruló megtapasztalása a szorult helyzetekben való jártasság. Saját tapasztalat. Ez teszi az embert fogékonnyá, érzékennyé arra, hogy rájöjjön, meghallja és meglássa azt, hogy vannak gondok. Van jólét is.

Azt hiszem, mindenki valamelyik oldalra született. Vagy arra az oldalra, hogy azt látja, hogy a garázskapu távirányítóval nyílik, vagy arra, hogy azt látja, nincs kenyér otthon. És aki erre az oldalra született, az nem fog tudni szerintem soha szemet hunyni afölött, hogy vannak emberek, akiknek nincs mit enni.

Tehát ez az alaphelyzet. Nekem pedig megadatott még az a ráadás, hogy valamit még mozdíthatok, segíthetek is. Mert olyan embereket ismerek, olyan embereket tudok megszólítani és olyan emberek vesznek körül, akik segítenek. Mert megszólítani bárkit meglehet, de nem mindenki fog bekapcsolódni. Pedig egyszerű: kavargatni a lekvárt, egy befőttes üveg ára 1 lej, ha nem tud kavargatni, betesz egy egylejest, ha nem akar betenni egy egylejest, mert bizalmatlan, odatesz egy kiló szilvát. Tényleg már csak az megy el itt a standunk előtt és valamilyen formában nem áll meg, nem vesz részt, aki nem akar segíteni. Megszólítani mindenkit lehet, mégsem engedi mindenki, hogy megszólítsuk. A soron következő eseményünk, ahol 450 embernek szeretnénk asztalt teríteni, és amikor ezt egy támogatónk meghallotta most a nyáron, ő vállalata 150 embernek a vacsoráját a 450-ből. Na ez az érthetetlen mechanizmus, amiben látom és érzékelem, hogy az emberek fogékonyak, megszólíthatók. A kérdés az, hogy hiteles-e, van-e olyan személy, aki elmondja, hogy én is voltam ilyen helyzetben, és most segíteni szeretnék. Nálunk több ilyen munkatárs van, aki törleszt a szolgálatban. Ehhez még hozzájön a harmadik pillér, az önkéntesek és támogatók mellé a betelefonálók, akik pedig bizalmat kell nyerjenek, hogy elmondják, hogy bajban vannak.

Nyolc éve álmodták meg a telefonos szeretszolgálat rendszerét

– Konkrétan mikor született a döntés, hogy létrehozza a Telefonos Szeretetszolgálatot?
– Marosvásárhelyen éltem, 2007-et írtunk, amikor utolsó éves voltam a színművészeti egyetemen, és azzal a javaslattal kerestem meg az itteni Máltai Segélyszolgálatot, hogy szeretnék egy telefonos vonalat, ami hívható, ami elérhető, amire beérkeznek kérések, felajánlások, és ez a szolgálat ezeket koordinálja, a helyére teszi. Annak akkor az volt a neve, hogy SegítŐ iroda, meg is hirdettük a telefonszámot. Befejeztem a színit, Kolozsvárra kerültem a teológiára, hagytam magam után egy embert, nagyon lelkes, fiatal embert a Máltainál. Valamiért ez a segítőiroda aztán leállt, megfeneklett, de valójában az volt a prototípusa annak, amit aztán a teológián kezdtem el a másodév alatt: a Kolozsvári Református Telefonos Szeretetszolgálat. Ami aztán megint átment egy fejlődési szakaszon, és maradt a Telefonos Szeretetszolgálat. Most ért oda, hogy gyakorlatilag a kitalálástól nyolc éven belül saját lábon álló, önálló háttérrel rendelkező szolgálat legyen, a háttérben a Solidaris Egyesülettel, amit létrehoztunk, ennek a vezetőivel, az elnökség tagjaival, akik a legidősebb, legrégebbi munkatársaim. Egy alkalmazottja van, illetve egy kollégánk két órával, de az új adózási törvény miatt őt már nem tudjuk alkalmazásban tartani. Tényleg teljesen alulról építkeztünk, és amikor kellett, mindig időben gondoltuk újra ezt az egész munkát ahhoz, hogy jó legyen, élő legyen, működőképes legyen, és tényleg pont oda hasson, ahol szükség van rá.

– Van egy fajta koncepció, hogy miképpen működik? Hiszen vállalkozás ez is, nem anyagi hasznot, de erkölcsit, elégtételt hoz, vagy hozhat. Nem elég a napi problémákra koncentrálni, tervezni is kell, mint egy üzleti vállalkozásban?
– Külön szeretném hangsúlyozni, hogy a Telefonos Szeretetszolgálatnak van egy támogatója, egy helyi gyógyszergyár, a Bioeel, neki köszönhetően sikerült az egyik hosszútávú elképzelésünket megvalósítani, ugyanis egy saját stabil székhelyhez juthat a szolgálat nekik köszönhetően az elkövetkező 15 évben. Úgy, hogy már beköltözhetünk. Ez mindenképpen egy óriási lépés. A másik nagy lépés az az, hogy hosszú távon elkezdtünk építeni a magánszemélyekre is.

Meghirdettünk egy havi 10 lejes támogatási csomagot, amit azokra céloztunk, akik kisnyugdíjasok, tehát nem üzletemberek.

Ez megint egy olyan dolog, mint most a lekvárfőzés. Havi 10 lej, ami 150 ember esetében már egy jelentős szám, amivel már van mit a tejbe aprítani, és például egy székhely árát lehet törleszteni, több rászorulót lehet segíteni. Hiszen a központ létrehozásával szállásolni tudunk, főzni tudunk más szervezetek számára is. Mi nyolc évig küszködtünk székhelygondokkal, de most már helyet tudunk biztosítani egy megbeszélésnek, találkozónak, csapatépítő jellegű eseménynek. Tehát alapjában véve nagy marketingterveink nincsenek, imádkozunk, és azt látjuk, hogy minél többet adunk, annál többünk lesz, és ez egy rendkívül megfontolandó és jól járható út. Egy áldás, egy csoda, amit érzünk és érzékelünk. Nekünk nagy áldás, hogy keresztény szolgálatként végezhetjük, nem azért, mert valamelyik egyház égisze alatt végezzük ezt a munkát, bár nagyon jó kapcsolatunk van a történelmi egyházakkal, hanem azért, mert a tagok egyenként keresztények, gyülekezetbe járók, hívő emberek.

– Említette, hogy elvégezte a színit, utána teológiára járt. Hallom, hogy többen is tiszteletes úrnak szólítják. Szolgál valahol lelkészként?
– Szolgálok ott, ahol szükség van rám, ahol a lelkipásztor elutazik, szabadságra megy. A jelenlegi egyházi vezetés nem tette lehetővé számomra, hogy egyházi megbízást kapjak, a telefonos szeretetszolgálatot nem tartotta összeegyeztethetőnek a lelkipásztori szolgálattal, én ezt elfogadtam, ez ellen fellebbeztem a legfelsőbb fórumokig, most már közel két éve várom az ítéletet. Addig pedig, ha szükség van rám, megyek és szolgálok. Azok a lelkipásztorok, akik szolgálattal bíznak meg, azok helyben a gyülekezetükben döntenek arról, hogy nekik szükségük van-e besegítő emberre, és ha igen, rám-e vagy másra.

– A színművészeti egyetemet is elvégezte, annak mi volt a jelentősége?
– Vargabetű volt bizonyos értelemben, bár utólag megértettem, hogy rengeteget tanultam és megvolt a helye ennek a vargabetűnek is. A teológiára felvételiztem, de első körben nem vettek fel, egy álmodozó, fellegekben járó embernek tituláltak, és arra kértek, menjek haza és szálljak le a fellegekből, és majd próbálkozzam újra később. De azért, hogy ne essek ki egy évet a tanulás fázisából, elmentem a színművészetire, és bizony tényleg nagyon sok és nagyon jó dolgot tanultam ott, amit már a színin megértettem és megéreztem, hogy még használható a jövőben, akár a lelkészi pályán is.

Lekvárfőzés a Vásárhelyi Forgatagon Fotó: Facebook/Telefonos Szeretetszolgálat

– Családja van, három gyereke is...
– Ez egy nagy öröm számomra, hogy ők is most már egyre több mindenbe bevonhatók. Van egy egyéves fiúnk Dániel, a három éves Benjámin és az öt éves Nóra. A feleségemről csak a legjobbakat tudom mondani, nagyon sokszor hátrányos helyzetet kreált számunkra a szeretetszolgálat mellett adódó feltétel nélküli kitartás, de minden helyzetben a feleségem olyan mértékű biztatását, bátorítását és mellém állását érzékeltem, ami a legnagyobb szelekkel is szembeállított, mert szembeállhattam, mert mellettem volt ő. És így, ebben a családban próbálok most már együtt is szolgálni egyre több mindenben. Nélkülük ezt a volumenű munkát nem tudnám végezni, az biztos.

– Hallottam egy olyat, hogy aki akar és a közepesnél valamivel értelmesebb, az bármilyen célt elérhet az életben. Ennek ellenére azt látom, hogy bár mindenki szeretne jól élni, a társadalom egy nagy részére mégsem a jólét a jellemző, a többség nem úgy él, ahogy szeretne. Nem is lehet mindenkin segíteni, de van-e valami, amitől az emberek önmaguktól képesek felemelkedni, előre lépni, haladni a jólét irányába?
– A szilvaíz alá szenet szórtam be az előbb, de nem a földre, hanem a parázsra. És én inkább ebben látom, hogy valakiben van-e parázs, izzó parázs, vagy nincs.

Az a kérdés, hogy van-e valakiben erő küzdeni, nem az, hogy elég értelmes-e. Sőt azt látom, hogy bizonyos értelemben a buták vezetnek bennünket, ha megnézzük, rengeteg olyan ember van, akinek az IQ-ja messze alulmarad, és olyan vezető pozícióban van, különböző méltóságok, illetve elöljárók, hogy döbbenet.

De azt gondolom, hogy benne sokkal inkább van valamiféle tűz, ami őt pályán tartja a nehézségek ellenére. Ez szerintem sokkal fontosabb, mint az IQ-szint, hogy tud-e az ember akkor is fölállni és továbblépni, amikor már tényleg minden szétesett alatta, és tud-e tovább harcolni, akkor amikor már a környezete sem látja annak értelmét. Ezek az erős emberek jutnak el nagyon messzire. Veszélyes is, mert kiéghet, de én ezt látom a Telefonos Szeretetszolgálatnál.

Kétezer üveg lekvár készült el Fotó: Facebook/Telefonos Szeretetszolgálat

– Ezt át lehet adni valamilyen formában? Például egy olyan embernek, akiből ez kihalt, vagy lehet, hogy nem is volt soha benne.
– Nem lehet. Azt gondolom, hogy nagyon sokszor pont ezzel hibázunk, hogy azt mondják az üzleti világban, hogy mindenki pótolható. Én ezzel vitatkoznék. Azt gondolom, ez alapvető teológiai kérdés. Mert Isten a maga hasonlatosságára alkotott bennünket, egyedivé, különlegessé. Ha én azt mondom, hogy bárki pótolható, akkor én pont ezt cáfolom meg. Ilyen értelemben úgy gondolom, hogy kell valamiféle külső tényező, egy szikra, egy tűz vagy egy szél, ami lehet, hogy összeborít körülöttem mindent, de segít az izzásban, de nyilván az életkörülmények is nagyon meghatározók.

– Akár az is, ha hirtelen megváltoznak?
– Akár az is. Szerintem ez titok is, hogy ki milyen pályára született. Kinek Isten mit enged meg és mit nem enged meg. Harcolhat körömszakadtáig és mégsem jön össze, másoknak nem mondom, hogy könnyen, de sikerül. A másik, hogy két dologról beszélünk: valaki feltör a csúcsra, meg arról, hogy megtart valamit. Lehet, hogy feltör a csúcsra, de a kérdés, hogy kik azok, akik meg tudnak maradni ott, és kik azok, akik csak egy napig, fél napig, fél óráig, és valami miatt elalusszák, eltékozolják a lehetőséget. Szerintem mindenki megkapja egyszer a lehetőséget, azt, hogy a legjobb festő, a legjobb tanár, a legjobb üzletember legyen.

 

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS