Népi fajátékok: a bubuctól a csigafuttatásig

„Annyit játszottunk itt tavaly januárban s februárban, hogy csak na” – kacag nagyot Miklós Zoltán és Antal András, amikor meglátogatjuk őket Zoltán csobotfalvi műhelyében. Régi barátság szülte a közös vállalkozásukat, megvan ez már tízéves is, hiszen korábban szórakoztató- és oktató társasjátékokat gyártottak, kis méretű fajátékokat forgalmaztak. Ezt gondolták tovább, s tavalytól nagy- és kis méretű, kerti- és beltéri fajátékok gyártásban kamatoztatják tudásukat. Így született meg a Bugri népi fajátékok ötlete. Mindkettejük felsőfokú közgazdasági tanulmányokkal rendelkezik, a játékkészítés egy közös hobbi, kikapcsolódás.

Zoltán aktív tagja a csobotfalvi Csobod Öröksége Egyesületnek, ragaszkodik a hagyományokhoz, ha teheti, előszeretettel vesz részt a hagyományőrző tevékenységeken. Korábban az egyesület gyerekfoglalkozásai során már kipróbált egy-két népi játékot. „Gondolkodtunk azon, hogy ez talán főállás is lehetne számunkra, de rájöttünk, ha már ettől függ a megélhetésünk, nagyüzemben kell csináljuk, akkor elveszíti a varázsát” – magyarázza. András szerint ami műhelyeikben zajlik, az már egy picivel több, mint a barkács kategória, ugyanakkor annak is örvendenek, hogy az egyetemen tanultakat is hasznosítani tudják, hiszen az eladással, bérbeadással is ők foglalkoznak.

A fajátékok tulajdonképpen két műhelyben készülnek, mindenkinek megvan a feladata, amit előzőleg megbeszélnek, majd a kész darabot Zoltán műhelyében rakják össze. Eddig több mint negyvenféle játékot készítettek el, ezeket lehet tőlük bérelni, vásárolni, és a készlet tovább bővül. A készítésükben – mesélik – sokat segítettek a különböző szakkönyvek, sokat böngészték az internetet, rengeteg leírást találtak, ugyanis igen terjedelmes irodalma van a népi gyermekjátékoknak.

„Mások ma már a gyerekek. Volt már néhány olyan alkalom, amelyre elvittük a játékokat, de annyira pörögnek a gyermekek, és emiatt a telefonos, tabletes világ miatt annyira másként állnak a játékokhoz, a játszáshoz, hogy nehéz megfogni őket. Azt tapasztaltuk, hogy az a legjobb, ha a felnőttek irányításával játszanak, eleinte a felnőttek is részesei a közös játéknak, mert máskülönben a gyerekeknek nincs türelmük. Ha csak a kezükbe nyomjuk, az nem hatékony.

– jegyzi meg Zoltán, aki négyéves kisfiával már sokféle játékot kipróbált odahaza.

Karikadobáló, diótörő, akasztó, medvedobáló, gólyaláb, zsinóros ördöglakat, csigafuttatás, mocsárjáró, lépegető – csak néhány a furfangos nevű játékok közül. A zsákdobáló például a patkódobálásnak egy biztonságosabb variánsa, hiszen patkók helyet kis zsákocskákat kell meghatározott távolságból egy vízszintes rúdra ráhajítani. Aki nagyobb izgalomra vágyik, medvéket is dobálhat. Na nem azokat, amelyek minduntalan megjárják magukat Zoltánék háza mögött, hanem azokat, amelyek egy méretes táblára vannak felfestve nagy lyukkal a pocakjukon. Ide kell betalálni a rongylabdával, a lyukak különböző pontértékűek.

Na de ismerik-e bubucot? Ez nem más, mint egy kis egyensúlygyakorlat és erőfitogtatás. Egy hídon vagy rönkön egyensúlyozva a játékosok egy rúddal harcolnak egymással, a rúd két végén pedig puha zsákok találhatók. Az győz, aki tovább fennmarad a hídon.

A játékok készítői több ízben is kihangsúlyozták, ezek az eszközök fejlesztik a kézügyességet, a kreativitást, a szem- és kézkoordinációt, mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket, sőt kitűnőket csapatépítésre is.

Zoltán öt évet élt Dániában a feleségével, Gergő is ott született, két évvel ezelőtt tértek haza, a dédszülei régi házának a helyén építették fel otthonukat.

„Sokmindent kaptunk Dániától. Tapasztalatot szereztünk, világot láttunk, megtanultuk a nyelvet, minden jó volt, de messze volt. Hiányzott az itthoni közösségi élet, a család, ezért mindig is tudtuk, hogy haza fogunk térni. Kényelmes életünk volt, de azt hiszem, kicsit unalmas is. Mi már szerencsések vagyunk, hogy van lehetőségünk a hobbinkkal is foglalkozni” – meséli.

Mutatják közben, most éppen egy kolozsvári kalandpark számára készítik a kültéri játékokat. Mint András kiemeli, műanyagot egyáltalán nem használnak, csak fát, esetenként préselt lemezt, a kis zsákokban pedig kukorica van.

„Mi arra is törekszünk, hogy látható legyen a két kezünk nyoma is, ne legyenek mind annyira tökéletesek. Van, amikor a szándékosság adja egy-egy darab tökéletlenségét. Megtörténik, hogy egy darab léc kerül a kezünkbe, amit más akár tűzre dobna, de mi első látásra látjuk, hogy melyik játékhoz tudjuk felhasználni. Játékaink egy alternatívát jelentenek, törekszünk arra, hogy ne a műanyag szemetet halmozzuk” – magyarázza András, miközben Zoltán gólyalábakon tesz egy kört az udvaron, mi pedig kipróbáljuk a karika- és zsákdobálást.