Tekla karakteres alkotóvilága

Nem sokkal azt követően , hogy a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában befejezte tanulmányait, szüleivel Borszékra költözött. Ebben az időszakban pedig úgy alakult az élete, hogy az alkotástól egy időre elbúcsúzott – meséli Tekla. Aztán nővére javaslatára egy virágüzletet nyitottak, amivel viszont elindult egy folyamat, amelyből talán mai munkássága bontakozott ki.

„Engem különösebben nem vonzott, de belefogtunk, s tetszett. Tizenhat évig virágüzletet működtettem, abba is próbáltam kicsi művészetet belecsempészni, de az az igazság, hogy néhány rendelés kivételével, amiben ki tudtam bontakozni, nem voltak igazán nagy kihívások, és én éreztem is, hogy talán mégsem ez az én utam. Legalább 10-12 évig kimaradt az életemből az alkotás, nem festettem, nem rajzoltam. Aztán játszani kezdtem a száraz virágokkal, fali képbe komponáltam bele, női aktot készítettem száraz virágból, s lassan lassan visszacsempésződött a mindennapi életbe. A férjem is egyre gyakrabban mondogatta, hogy jó lenne csinálni közösen valamit, s bár féltem, hogy annyi év után újra ceruzát vegyek a kezembe, belefogtunk” – meséli.

A házaspár két évvel ezelőtt megnyert egy uniós pályázatot, s mint Tekla fogalmaz, hirtelen belekerültek a mély vízbe. „Kicsit mintha újra kellett volna tanuljak mindent, s bár ugyan az ember nem felejti el, de elszokik az ecsettől, a ceruzától.

– jegyzi meg. Így született meg saját kis kézműves boltjuk, amely polcaira teljes mértékben az általuk készített kézműves termékek kerültek. Ehhez azonban – fűzi hozzá – a nyitást megelőző hónapokban folyamatosan alkottak, dolgoztak.

Lelkesen meséli, hogy a tavalyelőtti, induló év nagyon jónak számított a kis bolt életében, hiszen mivel nem lehetett külföldre utazni, sok belföldi turista volt kíváncsi Borszékra, s ha már ott jártak, a helyi kézműves boltból szuvenírrel tértek haza.

Sok olyan termék van a kis boltban, aminek elkészítéséhez mindketten kellennek – jegyzi meg Tekla. Férje sok esetben a keze alá dolgozik, ő készíti elő fából az alapot, amibe végül Tekla, fantáziájával, színeivel, játékosságával életet lehel. Büszkén mutatja például férje egyik alkotását, azaz egy olyan éjjeli lámpát, amelynek az alapját tulajdonképpen egy gyalu adja. De ott vannak a rusztikus kulcstartók, szalvétatartók, tálcák, amelyeket ő színezett. „Érdekes mindig féltem a festészettől, féltem a színekkel játszani” – jegyzi meg mosolyogva. Kedvenc alkotását csak fényképről tudja megmutatni, az azonnal gazdára talált. Gaiát, a föld istennőjét mintázta meg egy 3D-s hatású faliképen. A 3D-s hatású faliképek újrahasznosított anyagok felhasználásával készülnek, gombot, villanykörtét, puzzeldarabot, kartont, gyöngyöt, csipkét egyaránt használ hozzájuk Tekla.

Amikor megcsodálom az egyik festményét, nagyot nevetve meséli, hogy ez is ékes bizonyítéka annak, hogy egy művet nem lehet elrontani. „Az a festmény tájképnek készült, és nem tetszett, hogy hogy alakul. Mondom, kár ezért az anyagért, én biza megrizikózok egy absztraktot, még tettem rá akrilt, ásványporokat, gyöngyöket, és 3D-s hatású, absztrakt festmény lett belőle. Nagyon élveztem.

De ugyanakkor arra is figyelek, hogy legyen meg a téma, amire épül. Többnyire ezek a 3D-s alkotások a szívem csücskei, úgy érzem ezekben a nagyszabásúbb művekben tudok kibontakozni” – magyarázza.

Igencsak látványosak a méretesebb, süthető gyurmából készített fülbevalók, nyakékek, amelyeket az tesz egyedivé, hogy alkotójuk vékony műgyantaréteggel vonja be. Ez pedig van, amelyiknek fémhatást, de akár bőr- vagy éppenséggel márványhatást kölcsönöz. „Lehet, itt köszön vissza a szobrászat, hiszen én szobrászat szakon végeztem. A gyurmát is úgy fogom fel, mint egy anyagot, amivel lehet dolgozni” – mondja.

Tekla semmit sem bízik a véletlenre – szűröm le a beszélgetés során. A munkák többségét megtervezi, megrajzolja, és csak azt követően lát hozzá, ha minden le van tisztulva.

Ha több darabból áll össze, összerakom, aztán nem biztos, hogy amikor készül az alkotás, mindent úgy csinálok, ahogy korábban elterveztem, vagy lehet, nem pont ugyanazzal a színárnyalattal dolgozok, de igyekszek a tervek alapján dolgozni” – szögezi le.

Közben előkerülnek a méretes dísztojások is, melyek alapja lehet polisztirol vagy műanyag, ez attól függ, hogy milyen díszítést kap.

„Első lépésben a kedves párom esztergál nekem talpakat, én majd annak megfelelően gondolom ki a kompozíciót, hogy mekkora lesz a tojás, hiszen nagy talpra kicsi tojást hiába teszek rá. Összerakom, rákerül az alapra egy alapozó réteg, egy réteg paszta, amivel 3D-s hatása lesz, aztán jöhet a modellező paszta, a mártófesték, a krómpor, amivel 24 órát kell várni, erre jön a fedőpor, majd lakkozni kell” – sorolja a hosszas folyamatot, miközben egy olyan dísztojást mutat, amelyen a krómpornak köszönhetően változik a színárnyalat.

A polisztirol tojás azért jó – fűzi hozzá –, mert ez esetben alakítani tudja a dísztojás formáját. Újra kezébe vesz egyet, s elmeséli, hogy arra történetesen kőhatású paszta került, majd erre ragasztja rá egyenként az apró mintákat, amelyek gesso típusú alapozó pasztából készülnek szilikonformába öntve.

Van olyan dekupázs-technikára hajazó dísztojás, amelyen több réteg lakk van, többek között kétfázisú repesztő lakk. A repedések kihangsúlyozására viaszpasztát használ, s mikor már minden réteg megszáradt, csak akkor kerül rá a végleges fedőréteg, amelynek köszönhetően porcelán hatása van. „Azt szerettem volna, hogy ezek a tojások ne csak húsvétkor kerüljenek elő, hanem egész évben legyenek a lakás díszei” – magyarázza.

Sokat gondolkodott a névválasztáson is – árulja el – ugyanis olyan nevet keresett, ami igazán képviseli őket. „Minden személy egy karakter, és ez a kARakTer mi vagyunk, a mi karakteres alkotásainkba próbálunk becsempészni egy kis művészetet, ezért is van kiemelve az Art szócska benne”.

Tekla közel húsz éve él Borszéken, ám lelke mélyén őrzi szülővárosát. Ez az az út, amin haladni szeretne, noha már tudja, nem leányálom egy fürdőtelepen művészetből megélni. „Végre azt csinálom, amit szeretek, de nehéz. Szívem, lelkem benne van egy-egy darabban, minden egyes alkotással az egyediségre törekszek. S ha néha nagyon nehéz is, egy-egy apróság, egy megkeresés, egy jó szó erőt, lendületet ad, hogy mégis van értelme a munkánknak, s ne adjuk fel”.