Tiszavirágzás: Erdélyben is lehetne

Ez a különös nevű jószág valójában egy, a kérészek rendjébe tartozó, különleges, hatalmas bogyószemű rovar, amely életének leglátványosabb és legizgalmasabb jelenetét mindössze egy nap alatt éli át, hogy impozáns szereplése után eltávozzon az örök rovarmezőkre. Hivatalos, rovarász nevén a Palingenia longicauda mára Európa nagy részén kihalt,

Magyarországon tömegesen már csak a Tiszában és mellékfolyóiban élnek

a folyami sziklák alatt, a dús növényzet közé és az üledékbe fúródva. Kevesebb számban a Dunában is fellelhetőek, de nemrég a Rábában is újra felbukkantak. Látványos nyár eleji rajzásukat, azaz násztáncukat nevezik tiszavirágzásnak.

„A lárvák három-négy éven keresztül fejlődnek a folyó martjában, vízalatti üregekben, majd fejlődésük lezárultával a felnőtt rovarok egyszerre jelennek meg a felszínen, és egyetlen nap néhány órája alatt le is zajlik a tömeges rajzás, aminek a végén a felnőtt rovarok mind elpusztulnak.

– részletezte kérdésünkre dr. Markó Bálint kolozsvári biológus, egyetemi docens. A híres brit sztár-természettudós, dokumentumfilmes David Attenborough is ellátogatott ide, hogy a ritka jelenséget megörökítse.

A „tiszavirágéletű” és „kérészéletű” mondásunk is innen ered: a felnőtt egyedek rövid, alig néhány óráig tartó élete a gyors elmúlás, pillanatnyiság szimbólumává vált a magyarság körében, bár lárva formájában általában három évig élnek a folyók fenekén. Bár nem szerepel a kihalással fenyegetett élőlények vörös listáján, Magyarországon védett állat a tiszavirág.

Markó Bálint a Liget olvasóinak elmagyarázta: minden év tavaszának végén vagy nyár elején zajlik a tiszavirágzás, helyszínenként néhány nap eltéréssel, egy folyónál azonban mindig egyszerre jelenik meg az összes felnőtt rovar. Előbb a hímek bukkannak ki a folyó habjai közül, amelyek a part felé repülve vedlésük után válnak párzóképesekké, majd őket rövid idő elteltével a nőstények követik, amelyek

a víz felett 5-10 méteres magasságban röpködve járják násztáncukat.

A magasban történő párzás után a hímek el is pusztulnak, miután pedig a nőstények leereszkedve a víz felszínére rakják a petéiket, ők is elhullnak. A peték lesüllyednek a mederfenékre, ahol átlagosan három évig fejlődnek, növekednek, hogy aztán elődeikhez hasonlóan a vízfelszínre bukkanva, az új egyedek biztosítása után örökre visszahulljanak a folyóba. A jelenség természetesen a rovarevő lényeknek is hatalmas fiesta: halak, madarak, de akár emlősök is lakomát csapnak a nagytestű szárnyas tiszavirágokból – fűzte hozzá a biológus.

A természetszeretőknek már maga a rajzás is kielégítően látványos, de a rovar 8-12 centiméteres nagysága is rendkívüli. Az, hogy csak Magyarországon figyelhető meg a különleges esemény, egyszerre szomorú tény és büszkeség:

a tiszavirág lárvája ugyanis csakis tiszta vízben él, európai visszaszorulása, eltűnése a vízszennyezésnek köszönhető.

Ez a cikázó, karcsú rovar kontinensünk nagy részéről az iparosodással és az intenzív mezőgazdasággal járó vízszennyezések, folyószabályozások miatt pusztult ki. Markó Bálint szerint az anyaország élen jár a hatékony és intézményesült természetvédelem terén, többek közt ezért is maradhatott fenn a faj.

A biológus kifejtette, a tiszavirág és az ehhez hasonló ritka fajok védelmét, fennmaradását a vízszennyezés és az erőszakos folyószabályozások csökkentésével lehetne biztosítani. A szakember hangsúlyozta, a gyakran mederkarbantartásnak vagy árvízvédelmi intézkedésnek álcázott homok- és kavicsbányászatot is vissza kéne szorítani.

Kevesebb számban ugyan, de Romániában is fellelhető a tiszavirág: a Tiszába ömlő Körösök határon túli részéről időnként átkerülnek hozzánk is, de néha a Marosban is előfordulnak. A kolozsvári biológus úgy látja, nálunk is újra meghonosodhat ez a ritka rovarfajta, de ahhoz tiszta vizekre, illetve hatékony természet- és környezetvédelemre lenne szükség.

– fűzte hozzá a szakember.