Udvarhelyi menekültek Szolnokon: hátba szúrt házigazda

Székelyudvarhely teljes kiürítése 1916. szeptember 15-én fejeződött be, aznap hagyta el a várost Ugron János főispán, 16-án elutazott dr. Majthényi Miklós polgármester is. A városi képviselőtestület megbízásából Lakatos Tivadar városi tanácsos a város értékeit négy fogattal szállította Szolnokra. Ide érkeztek vasúton a különböző katonai és adóügyi iratok. Lakatos tanácsos megpróbált a menekültekről is nyilvántartást vezetni. Betegh Miklós erdélyi kormánybiztos Miskolc székhellyel Udvarhely vármegyei menekülésügyi bizottságot szervezett, amelynek vezetésével Szabó Gábor főszolgabírót és Tamás Péter szolgabírót bízta meg.

A szolnoki vasútállomáson már szeptember elejétől működött a Vármegyei Menekültügyi Kirendeltség, melynek vezetésével Küry Albert alispán Pethes Lászlót, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye aljegyzőjét bízta meg. Pethes rövid időn belül egy alispáni kirendeltséget szervezett, azaz teljes alispáni hatáskörrel intézte a vármegye területére érkező, azon átvonuló menekültek továbbirányítását, elhelyezését, ügyes-bajos dolgaik elintézését. Az országban egyedülálló elosztó-, irányító- és gyűjtőállomássá fejlesztett kirendeltségnek hivatalos helyiséget szerzett, a menekültek elhelyezésére barakkot, az élelmezéshez önálló konyhát létesített.

– emlékezett vissza az aljegyző. Az első hónapban a szolnoki tisztikar volt folyamatos szolgálatban, majd október elejétől már az Udvarhely vármegyei, városi, községi tisztviselők dolgoztak a kirendeltségen.

Marhavagonokban a bizonytalanság felé: Udvarhely vármegye kiürítése

1916-ban a román betörés hírére a hatóságok elrendelték a székely vármegyék kiürítését. Apokaliptikus látvány lehetett a Segesvár felé szekéren elinduló menekültek tömege. Korabeli forrásokra alapozva elevenítjük fel a történteket.

Bár Pethes munkájáról nagy elismeréssel beszélt a belügyminiszter („a kirendeltség úgy a menekülés, mint a visszatelepítés alkalmával az ügyeket teljes elismerést érdemlő buzgalommal, szakértelemmel és odaadással látta el”), mégis eltávolították. Távozása meglehetősen pikáns körülmények között történt. Az ellene indított fegyelmi eljárás arra épített, hogy Pethes ellentmondott az alispánnak egy női alkalmazottja elbocsájtásával kapcsolatban. A vallomásokból kiderült, hogy a kirendeltségnél foglalkoztatott Lendvay Imre, székelyudvarhelyi városi főmérnök (az élelmiszer-szakosztály vezetője) szabálytalanságait jelentették Pethesnek.

Az udvarhelyi tisztviselő ugyanis a raktárból éjszaka saját rokonainak szállíttatott „egyes cikkeket”, saját disznóit, malacait a kirendeltség főztjével hizlalta, és hamis adatokat vezetett be a készletnaplóba.

Ezek után Pethes szigorított az ügyrenden, és arra kérte Lendvayt, hogy számoljon el a készletnaplóval. Ekkor az udvarhelyi „ellentámadást indított”, és az alispánnál azzal vádolta Pethest, hogy viszonya van egyik beosztottjával, Veres Rózával. Ez meglehetősen érzékeny pont volt, hiszen Pethes az alispán unokahúgának, Küry Margitnak volt a férje. Pethes hiába bizonygatta ártatlanságát, a lány elbocsájtásával kapcsolatos hezitálása annyira megkeményítette Küryt, hogy rokonát felmentette állásából. 

Amikor az udvarhelyiek menekültek Székelyföldről

1916 őszén az udvarhelyi menekülteknek a magyar hatóságok Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét jelölték ki ideiglenes tartózkodási helyül. A fogadtatás nem volt mindenki részéről egyértelműen pozitív, a legjobban a helyi újságírók küzdöttek a menekültekért.

A kirendeltségen kívül óriási munkát végeztek egyes buzgó magánszemélyek, a vasutak alkalmazottai, a szolnoki jótékony egyesületek tagjai, akik teljes odaadással segítették, gondozták, élelmezték, vigasztalták a jórészt asszonyokból és gyermekekből álló menekülteket. A belügyminiszter 300 000 koronát engedélyezett a segélyezésre, illetve a szolnoki vasútállomáson felmerülő költségek fedezésére 50 000 koronát adott. A menekülteket Az Est című újság is támogatta, az ő gyűjtésük révén 20 000 korona jutott a vármegyéhez és még ezer korona kifejezetten az Udvarhely vármegyeieknek. Szapáry György főispán is felügyelte a menekültek sorsát. Paál Árpád udvarhelyi főjegyzővel és Küry Albert alispánnal együtt körutat tett a vármegyében, sok menekült családot meglátogatott, és igyekezett bajaikat orvosolni.

Udvarhely vármegye alispáni hivatala dr. Paál Árpád főjegyző, alispán-helyettes vezetése mellett Szolnokon, a vármegyeházán intézte az udvarhelyi menekültek ügyeit. Paál így foglalta össze a teendőit: „Az Udvarhely vármegye címére ideérkező rendeletek és megkeresések elintézése többrendbeli hivatali teendőt rótt reám, amihez Nagyságod a vármegyeházán hivatali helyiséget is volt szíves adni. Ezt a hivatali helyiséget mai nappal használatba vettem, (…) s ugyanebben a hivatali helyiségben való működésre Pap Dénes székelyudvarhelyi vármegyei irodaigazgatót és Pap Lenke székelyudvarhelyi vármegyei díjnokot berendeltem”. Ugyancsak a vármegyeházán folytatta működését a székelyudvarhelyi pénzügyigazgatóság Mátéffy Domokos pénzügyigazgató irányítása alatt. Mátéffynak komoly helyismerete volt, mert több évet töltött el korábban Szolnokon. A vármegyeházán dolgoztak tovább az államépítészeti hivatal munkatársai is.

– köszöntötte az udvarhelyi tisztviselőket a szolnoki Haladás című újság.

A számvevőszék és a vármegye három adóhivatala (a székelyudvarhelyi, a székelykeresztúri és az oklándi) ugyancsak Szolnokon talált elhelyezést. Az Udvarhely vármegyei tanfelügyelői hivatal pedig, élén Kolumbán Lajos tanfelügyelővel, szeptember 12-én kezdte meg működését a Konstantin iskolában, majd miután azt katonai kórháznak lefoglalták, a vásártéri elemi iskolában rendezkedett be. A hivatal a menekült tanítók életfeltételeinek biztosítására koncentrált. Arra, hogy az a közel 500 tanító, tanár, aki vagyonát itthon hagyva, a szenvedésekkel teli utat megtette, azonnal segítségben részesüljön. A tanítóság kifizetésével párhuzamosan történt meg az állami és községi tanítók munkába állítása, ideiglenes beosztása, elhelyezése. A tanfelügyelőség gondoskodott arról is, hogy a menekült tanulók székely tanítók vezetése mellett folytassák tanulmányaikat.

Hány udvarhelyi menekült érkezhetett 1916 őszén Szolnokra? Ha Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes mondásából indulunk ki, miszerint „a menekülők száma nem ismeretes, és ismeretlen marad örökké!”, akkor reménytelen vállalkozás ezt a számot meghatározni. Hild Viktor történész összesítése szerint

a szolnoki vasútállomáson 77 632 erdélyi és 2289 bukovinai menekült haladt át. Ezek közül 25 700 fő (33,1%) Csík, 25 172 fő (32,4%) Udvarhely, 13 371 fő (32,4%) Maros-Torda, 5825 fő (7,5%) Háromszék, stb. vármegyékből érkezett.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 16 ezer menekült nyert elhelyezést, és bár az eredeti elképzelések szerint a vármegye udvarhelyieknek adott volna elsősorban szállást, a fent említett összes vármegyéből ragadtak itt erdélyiek.

(Tanulmányunkhoz felhasználtuk Bojtos Gábor: Szolnok és az első világháború című könyvét, valamint az Udvarhelyi Híradó 1916. október 15-i., november 5-i., a Haladás 1916. augusztus-szeptemberi lapszámait.)