Vérbeli íjászat: nem csak sport, mentalitás

Sokaknak sport, másoknak szórakozás vagy épp egy különleges életérzés az íjászat. A sportág űzői szerint nincs annál jobb dolog, mint a szabad levegőn röptetni a nyílvesszőket, miközben körülvesz a természet. Az íj pedig – amely az emberiség egyik legősibb fegyvere – maga a csoda. Minden íj egyedi, saját érzékenységgel megáldott szerszám, amely csak a gazdájának engedelmeskedik.

Az íjászat iránti érdeklődés egyre nagyobb, ez többek közt annak is köszönhető, hogy Romániában pár éve a fegyverviselési törvény visszasorolta a hagyományos íjakat a sporteszközök kategóriába, ami azt jelenti, hogy

semmilyen hivatalos huzavonát nem kell elszenvedni, ha az ember egy íjat akar vásárolni magának.

Meglátszik ez az erdélyi íjászéleten: egyre többen ragadnak íjat, és röptetik a nyílvesszőket. Nem csak magányosan íjászkodnak az emberek, az íjászegyesületek is gombamód szaporodnak az utóbbi időben.

Ilyen például a Marosszéki Íjászok Egyesülete, amelynek tagjai leginkább „örömíjászok”, de azért egy-két profi is akad köztük. Az egyesület 2008-ban jött létre, kezdetben hat-hét aktív tagból állt. Mára azonban a környék legnagyobb csapata: 25 állandó tagja van az egyesületnek, de a baráti körrel és egyéb íjszeretőkkel együtt ez a szám akár meg is kétszereződhet a heti kétszeri edzéseken. Az íjászedzések időpontja rögzített: hétfőn délután és szombaton délelőtt gyakorolnak. Nyáron a Kishegyszőlőben, télen az egyik iskola tornatermében röpítik a nyílvesszőket: gyakorolnak, tanulnak egymástól, s időnként a profiktól is – tudjuk meg az egyesület titkárától, Szabó Ádámtól.

„Én például sokáig egyedül íjászkodtam, aztán bekerültem az egyesületbe, s utána teljesen újratanultam az egészet, mert nem volt jó a technikám. Sokat foglalkozunk a kezdőkkel, de mi is próbálunk tanulni egymástól, meg időnként neves íjászoktól is” – mondja Szabó Ádám. A marosszéki íjászok például pár hónapja látták vendégül Mónus Józsefet, a legeredményesebb magyar íjászt, de tavaly voltak Kassai Lajos lovasíjásznál is látogatóban. Ahogy az egyesület elnöke, Mátéfi Péter fogalmaz, van, akitől lövéstechnikát, másoktól mentalitást is lehet tanulni. Az íjászat ugyanis nem csak egyszerű sport, megváltoztatja az embernek még a kinézetét is: a legtöbb íjász a hagyományos fegyveréhez hagyományos ruhát visel, bőrből készült csizmája, tegeze van.

– magyarázza Mátéfi Péter, akinek minden ruhadarabjának, íjászeszközének külön története van.

A marosszéki íjászok nem csak edzésekre járnak, egyre több íjászrendezvényt is szerveznek, egy ilyen íjászversenyen találkoztunk Molnár Sándor magyarországi íjkészítővel, aki a Nyíregyháza melletti Nagyhalászról érkezett, és aki 16 éve foglalkozik pusztai íjak készítésével, az íjainak kiválóságát a Molnáríj Találkozók sikere is jelzi, ahol több száz résztvevő jön össze évről-évre.
A neves íjkészítő húsz évvel ezelőtt ellátogatott a szabolcsi földvárhoz – amely az íjászok egyfajta szakrális helye – és ott megtetszett neki ez a fegyvernem. Magyarország másik részén tudott íjat venni magának akkor még, majd úgy érezte, neki is készítenie kell.

Autodidakta módon tanulta meg a szakmát, nagyon sok íjat elrontott, nagyon sokat eltört, mire rájött, hogyan is kell azt úgy megcsinálni, hogy működőképes legyen.

A saját fejlesztésű íjait azóta kategorizálta is, magyar 1-es és magyar 2-es íjat készít, a kettő között a különbséget a karok hajlásszöge adja, ami felajzáskor számít: kicsit nagyobb energiát tárol a kettes, egy picit gyorsabban lövi ki a vesszőt is így.

Az íjak amúgy üvegszál és műgyanta alapanyagúak, a vége, vagy ahogy az íjászok nevezik, a szarva általában kőris vagy juharfa, aztán be vannak bőrözve, meg vannak bandázsozva, színre vannak festve, lakkozva. Nem kis munka ez. „Mivel modern alapanyagból készül, ezért olyan nyolc munkaóra van egy íj elkészítésében, de ennek vannak folyamatai, mert amikor az íj elkészül, azt 24 órát kemencében kell tartani, égetni kell, hogy megfelelően beinduljon a térhálósodás az üvegben és a műgyantában. Utána ugye csiszolásra kerül, akkor feszültség keletkezik az íjban, akkor is pihentetni kell, utána bőrözés és ragasztás következik, akkor is pihentetni kell. Tehát munkafázisokban készülnek, s így van egy bizonyos időintervallum, amit be kell tartson az ember, én én két hétre vállalom egy íj elkészítését” – magyarázza az íjkészítő.

A lövéshez még elengedhetetlen a nyílvessző is, Molnár Sándor azokat sem bízza a véletlenre.

– magyarázza az íjkészítő, aki legalább három nyílvesszőt megkülönböztet: egyfélét ajánl a gyerekeknek, másat a gyakorlóknak, akik íjazni tanulnak, és megint másat a profiknak, akik versenyeznek, ez utóbbi a spine-olt vessző. Egy igazi íjász természetesen beszerez egy tegezt, húzókesztyűt, alkarvédőt, tarsolyt, de még fegyverövet is.

Molnár Sándor is úgy véli, egyre népszerűbb az íjászat, nem csak Erdélyben, ahol sokáig tiltott terület volt, hanem Magyarországon is.

– véli a molnáríjak alkotója.