Vidámak, dolgosak, mezítlábasak: falusi kalandok a Sasfészekben

„Isten segedelméből építette Darvas Ferenc 1885-ben 4/28-án” – olvasható a mennyezeti gerendába vésett felirat a nemrégiben felújított ház szobájában. Judit férje csiszolta, újította fel a gerendát, hogy a család által Sasfészeknek nevezett kis ház ékessége legyen.”

„Majdnem ez a legöregebb ház Szentmártonban” – mutat körbe Judit, amikor belépünk. „S mezitlábas gyermekekhez szoktatok-e, mert itt azok is vannak” – kérdezi nagyot nevetve. Ott csimpaszkodik a tornácon az ősszel iskolába készülő Dénes és a hamarosan öt évet töltő Zsófi, a mezítlábas gyermekek. Egyedül a kilenchónapos Lenke kicsi lábai vannak harisnyába bújtatva, ő egyelőre édesanyja karjaiban várja a déli alvásidőt.

Gyújtsa fel, s ne foglalkozzon vele – ilyen „jótanácsot” is kapott Judit, miközben arról álmodozott, hogy a 137 éves házat felélessze poraiból.

Ő egy ideig éppen ezért csak főnixprojektként emlegette tervét, és a legnagyobb közösségi portálon Falusi kalandok címszó alatt avatta és avatja be az érdeklődőket a felújítási elképzelésekbe, illetve a család dolgos mindennapjaiba. A kis házat férje örökölte nagymamája testvérétől  – meséli Judit, miközben illatos rózsaszörppel kínál. „1992 óta lakatlan volt a ház, mi pedig gondolkozni kezdtünk azon, hogy mi legyen vele. Szerencsére nem nyúltak hozzá, nem módosították az évek során, érintetlen maradt még a belső bútorzat is. Végül lemondunk a pályázati lehetőségről, és úgy döntöttünk, önköltségen vágunk bele a felújításba” – meséli.

Álmaik valóra váltása most már évekre elegendő feladatot biztosít a családnak, hiszen felújításra vár az udvaron a lakóház melletti kisebb épület, ahol Judit helyben termelt termékekkel várná az ide betérőket. Sőt, a téglacsűrbe is életet vinnének, de a több mint százéves régi kaput is jó lenne megmenteni.

A munkálatokhoz tavaly júliusban láttak hozzá. „Kiderült, hogy az egyik sarkát kiették a hangyák, az egyik része a háznak meg volt süllyedve, a gerendákat ki kellet cserélni. Sok mindent saját magunk csináltunk, a férjem csiszolta gerendákat, a tornácot is ő újította fel. Amit lehetett, meghagytuk, beépítettük. A tornác visszakerült a helyére, a még menthető gerendákat a szoba mennyezetén láthatjuk, a ház többi helyiségében pedig a régihez hasonlóakat készítettünk. Kerekes volt a bácsi, aki itt lakott, ő a régi ablakokat kicserélte újabbakra, de mi megkaptuk a padláson a régi kereteket, s azok mintájára csináltattunk újakat, amikért egészen Tordáig kellet menni” – magyarázza Judit. A régi ablakkeretekből képkeretek lettek, a bontott cserépből pedig padlóburkolat a kis szobában.

Mutatja dédnagymamája régi tálalószekrényét, amelyet még 18 évesen újított fel, s amely évek óta arra vár, hogy megtalálja új helyét. A konyhában lévő sorozat Judit nagymamájáé volt, azt is ő újította fel, de van egy olyan darab is, amit a ház régi tulajdonosa készített. A fürdőszobában is helyet kapnak a felmenőktől örökölt darabok, ott például egy régi dézsa lesz kialakítva zuhanyzónak. Most éppen egy olyan szekrény felújításán dolgozik – magyarázza – amelyben hajdanán a szalonnát tárolták. A polcok helyére szita kerül, s szalonna helyett gyógynövényeket fognak majd szárítani benne. „A szobába fog kerülni, és az lesz a szobaillatosító” – jegyzi meg. Hogy a házat felépítő Darvas Ferenc ki volt, azt maguk sem tudják, de a korábbi tulajdonos Sas Ágoston nevét is megőrzik az utókornak, hiszen a házat ma már mindenki Sasfészeknek nevezi, ez látható a díszes házszámtáblán is.

Két nagy szívszerelme van – mondja Judit. Ebből egyik a közösségi élet, tervei szerint kézműves foglalkozásoktól, táboroktól lesz majd hangos a ház és környéke. Tartottak itt már tavasszal palántanapot is, de azt is látja lelki szemei előtt, ahogy az idős asszonyok számára szervez olyan eseményeket, amelyek során átadhatják tudásukat az arra nyitottaknak. A közösségért való tevés erős szándéka mellett számára fontos a turizmus is, s mivel főzni is szeret, s háztáji is akad, gasztropontot szeretne működtetni a Sasfészek ódon falai között.

Mert az is hozzátartozik a család mindennapjaihoz, hogy a Sasfészektől nem messze lévő otthonukban frissen kikelt csibék csipognak a kazánházban, zajlik az élet a tyúkudvarban, három tehenük tejéből Judit sajtokat készít, s a veteményesben többnyire minden megterem, amire szükségük van. „Én olyan vagyok, hogy ami nem működik első próbálkozásra, azt addig próbálom, amíg megy. Így voltam a sajtkészítéssel is. Azt mondtam, hogy ha az esztenán is tudnak sajtot csinálni, mi az, hogy hazajövök Londonból, s nem tudok egy sajtot megcsinálni” – meséli. 

Judit évekkel ezelőtt három évig foglalkozott Moldovában a magyarul tanuló gyermekekkel, majd innen szintén három évre útja Londonba vezetett. Végül mégis szülőfalujában alapított családot, három gyermeküket férjével a természetközeliségre és a természet szeretetére nevelik, s úgy mentik át a múlt értékeit a mába, hogy a jövő generációjára is gondolnak, s mindennapjaikkal irányt mutatnak.