Vízparti nyaralás, nem feltétlenül horroráron: a Tisza-tónál jártunk

Simon Virág 2022. július 08., 19:00 utolsó módosítás: 2022. július 08., 19:05

Kerékpárral, motorcsónakkal, úszva, sétálva és persze autóval is közlekedtünk az elmúlt napokban Magyarországon a Tisza-tó körül. Beszélgettünk, ettünk, ittunk a helybéliekkel, bicikliztünk két nap alatt 80 kilométert, megborzongtunk a tóban nemrég megjelent mohaállat láttán, és eldöntöttük: visszatérünk. 

Vízparti nyaralás, nem feltétlenül horroráron: a Tisza-tónál jártunk
galéria
Tekerés, pihenés, csobbanás: a Tisza-tó vonzeröi Fotó: Simon Virág

Valamikor egy gyümölcsös volt Poroszló határában, aztán a 70-es évek elején kialakították a mesterséget tavat, és ma már a Tisza-tó strandjára lehet kijárni, a vízre épített tanösvényeken sétálni, madarakat csodálni, úszni, evezni és sulymot kerülgetni.

Nem csak mesterséges tó

A legjobban úgy lehet a Tisza tavat megismerni, múltjáról és jelenéről a legtöbbet megtudni, ha olyan házigazdát, szállásadót, túravezetőt találunk, aki ott született, aki gyermekkorában látta még, hogy hogyan alakították ki Magyarország egyik legnagyobb mesterséges tavát, és aki úgy ismeri a sásokkal, szigetekkel tarkított tavat, mint a saját tenyerét. Nekünk kétszer is szerencsénk volt ilyen emberrel találkozni, egyszer Poroszlón, egyszer pedig Sarudon, és mindkettőjükkel beszélgetni, motorcsónakozni igen nagy élmény volt.

Idilli környezet Fotó: Simon Virág

Röviden: a mesterséges tavat részben azért hozták létre, hogy a Tiszán érkező árhullámokat felfogják, megakadályozva az árvizeket, de a Kiskörénél épült vízi erőműnek is szüksége volt a nagy vízmennyiségre, mi több, kialakításakor a mezőgazdasági szempontokat, az öntözési lehetőségeket is figyelembe vették. Ma már leginkább a térség turisztikai vonzerejévé vált, partján strandokat alakítottak ki, kikötők épültek, és leginkább nyáron pezseg itt az élet.

Mit érdemes megnézni?

Poroszló a határtól valamivel több mint száz kilométerre van, nem olyan nagy távolság, ha Magyarországot választjuk. 2012-ben adták át a településen a Tisza-tavi ökocentrumot, amely bemutatja a tó élővilágát, érdekességeit, legalább négy órát szánjunk a központ meglátogatására. Tanösvény is van Poroszlón, vagyis a tó vizére épített fapallón lehet sétálni, a kilátókból a madarakat megfigyelni, és ha szerencsénk van, madárgyűrűzésen is részt vehetünk.

A csónakázás az egyik legnagyobb „látványosság” Fotó: Simon Virág

Idén a motorcsónakos sétánk során többféle madarat láttunk, tavirózsákat csodáltunk, sok érdekes dolgot megtudunk a hódokról, a GPS-es motorcsónakkal közlekedő turistákról és a csupán pár éve megjelent mohaállatról. Ez a víz felszínén egy nádra kapaszkodva fejlődik ki, olyan, mint egy csúnya, piszkos, kerek, akár labda méretű szivacs. Még több mindent megtudtunk a tavat beborító és elpusztító, az unió által védett növénynek minősített, ezért a kiírástól megszabadult sulyomról.

Állat? Növény? Ilyen a sulyom nem túl guszta termése Fotó: Simon Virág

Ennek kis levelei a víz felszínén vannak, beszövik a tavat, sötétségre és pusztulásra ítélve az élővilágot. Termése fekete és szúrós, a tóba hull, és megkeményedve lassan feltölti azt. Ez utóbbi a strandolók számára is veszélyes, mert igen éles, és felsérti a talpat. A helybéliek szerint megtisztítva gesztenyéhez hasonlít az íze, és van egy csokoládémanufaktúra, amely sulyommal töltött finomságokat árul.

A motorcsónakosokra néha haragudtunk Fotó: Simon Virág

Kiskörénél megcsodáltuk a hallépcsőt, amely egy hosszú folyosó, és szabad mozgást biztosít a vízi erőmű által kettévágott Tisza al- és felvize között. Itt egy ablakon keresztül lehet megcsodálni, ahogy a kisebb, nagyobb és még nagyobb halak árral szemben „menetelnek”. Tiszaderzsen betértünk a református templomban kialakított Biblia- és énekeskönyv múzeumba, és az Árpád-kori templomromot is megnéztük. Az egész tó igazi horgászparadicsom, aki ilyen téren érdekelt, mindenképp érdemes ide elutaznia.

Itt érdemes biciklizni

A Tisza tavat egy 68 és egy 110 kilométeres körrel lehet körbetekerni, az első, a kis kör a látványosabb, hiszen végig a tó partján lehet haladni, szinte bárhol meg lehet állni és fürdeni, szabadstrandok, viszonylag jó árban levő szálláshelyek és vendéglők vannak. Ezt a 68 kilométeres szakaszt jó szívvel ajánlom azoknak is, akik családdal szeretnének nekivágni, 8-9 éves kornál nagyobb gyerekkel két nap alatt simán bevállalható.

Szabadstrand, azaz szabad, de inkább sáros vízű strand Fotó: Simon Virág

Nekünk Poroszlón volt a fő hadiszállásunk, innen indultunk el első nap Sarud  felé, Kiskörét érintve érkeztünk meg Abádszalókra. Bár júniusban voltunk, 39 fokos meleg lett kora délutánra, így a reggeli órákban próbáltunk meg minél többet haladni. Óránként megálltunk, müzliszeleteket, csokit ettünk, vizet, sört ittunk.

Kiskörénél töltöttünk több időt, ahol felmásztunk a kilátóra, és megcsodáltuk a hallépcsőt is, kora délután érkeztünk Abádszalókra, ahol kipróbáltuk a strandot. 17 óra után ingyenes a belépés, szépen kialakított strand várja ott az érdeklődőket, de nem volt jól kitakarítva, így a sulyommal együtt élveztük a vizet.

Nem akvárium, ez hallépcső, ahol az árral szemben haladnak a halak Fotó: Simon Virág

Másnap tiszaderzsi kitérő után értünk el Tiszafüredre, ahol ebédeltünk, és tovább tekertünk Poroszlóra, mert annak  barátságos kis strandját nagyon megkedveltük. Az út utolsó szakasza igazán érdekes volt, hiszen egy hídon kellett átkelni, amelyről jól rá lehetett látni a tóra. Kitérőkkel összesen 80 kilométert tekertünk két nap alatt, így nem volt megerőltető.

A költségek

2021-ben az osztrák határ mentén kölcsönöztünk kerékpárt, akkor ott egy napra 4000 forintot kellett fizetni. Most Tiszafüreden a legolcsóbb bringa egy napra 5000 forint volt, a poroszlói strandon 7000 forintért adták volna, ha kértük volna. Igen drága volt a gyümölcs, egy kilogramm cseresznye, úgy, hogy épp szezonban voltunk ott, 1500 forint volt, ami barátok között is 18 lej, de a napi menü is 2500 forintnál kezdődött. Mi főztünk  a szálláson, de amikor bicikliztünk, akkor Abádszalókon egy olyan vendéglőbe tértünk be, ahol bármennyit lehetett fogyasztani 2600 forintért, és Tiszafüreden egy kisebb kitérővel megtaláltuk azt a vendéglőt, ahol levest és főételt lehetett enni 1500 forint alatt. Mindkettő tiszta hely volt, ízletes és bőséges a felhozatal.

Az abádszalóki strand, ahol a parton ülni jobb Fotó: Simon Virág

Fő hadiszállásunkon, Poroszlón, a közkedvelt Sarokházi cukrászdában 400 forint volt egy gombóc házi, főzött fagylalt, szinte mindig sorba kellett állni, annyian akarták megkóstolni. Ami a szállást illeti, Poroszlón baráti áron szálltuk meg 3000 forintért személyenként éjszakánként, Abádszalókon 5000 forintért. Vasárnap és hétfőn kerekeztünk, mert egy éjszakára a legkönnyebben vasárnap tudtunk szállást foglalni.

A Tisza-tó szabad strandjai kifejezés ne tévesszen meg senkit, mert nem azt jelzik, hogy nincs belépő,

hanem, hogy szabad vízű strandon lubickolhatunk. Igaz, elérhető áron lehet pancsolni, felnőttek 800-1200 forint között, késő délután szinte mindenhol ingyenes.

Késő őszig meg lehet csodálni a fehér tavirózsát Fotó: Simon Virág

Poroszlóról egy nap elkirándultunk Demjénbe (38 kilométer), ahol a barlang- és termálfürdőt próbáltuk ki, a családi belépő 22 800 forint, igazi csúszdaparadicsom, és júniusban tömeg sem volt. A Demjénnel összenőtt Egerben pedig moziztunk, mert ez hagyományosan hozzátartozik a magyarországi nyaralásainkhoz.

Mit szerettem, és mit nem?

Szerettem a kis szigeteket, nádasokat, az orrod előtt felreppenő vörös gémet, a széles kerékpárutat, amelyen úgy lehet tekerni, hogy közben látod a tavat, és meg is mártózhatsz. Jó volt hallgatni az ottani emberek történeteit, de csend és nyugalom is volt, amikor arra vágytunk.

Tavirózsa és kilátó a vízen a sarudi medencében Fotó: Simon Virág

Nem szerettem, hogy a kerékpárúton néha autósok is haladnak, azt sem, hogy bárki bérelhet motorcsónakot, veszélybe sodorva saját magát és másokat, bosszantott, hogy szemtelenül magas áron bérelhető kerékpár, és a 400 biciklivel dicsekvő tiszafüredi központban azt mondták, hogy a kerékpárra akasztható táskát mindenki otthonról szokta hozni.

És mindenki legyen tisztában azzal, hogy a Tisza-tóban fürdeni olyan, mintha egy sáros pocsolyában mártóznál, főleg a parton, főleg délután, amikor már több tíz, száz ember felkavarta a homokot.

De korán reggel, amikor elsőként csobbansz a friss, hűsítő vízbe, és a közeli sásból madarak reppennek fel, amikor még hallani lehet a csendet, az lélekemelő tud lenni. 

A kilátókba mindenképp érdemes felmászni Fotó: Simon Virág

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport