Micsoda útjaik voltak! Nosztalgiatraktorral a Cseh Tamás-koncertre

Jubileumi emlékkoncertet tartanak június 20-án a Madarasi Hargitán a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében. Az Orbán Ferenc (ének, gitár) és Gyergyai Szabolcs (basszusgitár, zongora), a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes tagjai előadásában Micsoda útjai címmel azok a dalok elevenednek fel, amelyeket 1996-ban Cseh Tamás előadott a Hargitán, és amelyről koncertfelvételt megőrző film is készült Csönded vagyok címmel a Duna TV stábja jóvoltából. A jubileumi emlékkoncert egyben tisztelgés az idén 75 éves Bereményi Géza előtt, aki számos Cseh Tamás-dalszöveg szerzője.

„A legelső találkozásom Tamás nevével az ahhoz a nagyon érdekes lázzal, hangulattal kapcsolatos, amit megtapasztaltam kamaszként ’96-ban, amikor az ismerőseim Székelykeresztúron készültek a hargitai koncertre. Akkoriban én azzal a készülődési hangulattal maradtam, a baráti körömből senki nem ment ki, de megmaradt a név, a hangulat és első adandó alkalommal, amikor egy keresztúri ismerősömnél megpillantottam egy Cseh Tamás kazettát – talán a legújabb lemeze volt, a ’97-es A telihold dalai –, akkor azonnal kazettamásolásba fogtunk. És attól fogva kezdtem hallgatni őt” – emlékezett vissza Orbán Ferenc zenész az 1996-os nyarára.

Később, 2005-ben aztán egy színpadon lépett fel Cseh Tamással a székelyföldi árvízkárosultak javára szervezett jótékonysági koncerten a Budapest Sportarénában.

„Amikor ő játszott, kimentem a nézőtérre, ez volt az egyedüli alkalom, amikor láttam őt élőben zenélni, két dalt játszott, és lenyűgöző volt szembesülni azzal, hogy ez az egy ember, a mindenével és az egy szál gitárjával 12 ezer embert mennyire el tudott varázsolni. Ez is tetőzte ezt az odafigyelést az ő munkásságára. Tíz évvel ezelőtt, az eltávozása után pár zenész barátunkkal úgy gondoltuk, hogy szólaltassuk meg a dalait, és Erdély-szerte Cseh Tamás-emlékesteket tartottunk.” Mint mondta, úgy gondolták, ha már ennek a koncertnek 25 éves évfordulója van, akkor milyen jó nosztalgiaalkalom lenne, ha kimennének és ugyanazt a repertoárt eljátszanák, mint egykor Cseh Tamás. A Duna Televízió koncertfilmjének köszönhetően pedig pontosan ismerik, hogy milyen dalok hangzottak akkor el.

De nem csak számukra jelentett segítséget a 25 évvel ezelőtti felvétel. A film elején látható, ahogy a tömeg várakozik Székelyudvarhelyen a Patkóban, megérkezik egy sárga csuklós busz, azt megrohamozzák. Hozzák a kor hangulatát a ruhák, a frizurák. Minél többször néztük meg, annál több ismerőst fedeztünk fel a filmben. Például rögtön a negyedik másodpercnél látható egy hosszú hajú lány, ő Máthé Katalin – jelenleg Székelyudvarhelyen énektanárnő. Huszonöt évvel ezelőtt kilencedik osztályos volt. Kati a bátyjától, Lacitól hallotta, hogy lesz egy koncert a Hargitán, de nem tudta, hogy ki az a Cseh Tamás.

A tesóm elszórta az infót, de külön mentünk, ő a barátaival, én, mint kistesó nem mentem velük. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, de láttam, hogy azok az emberek, akiket tisztelek, szeretek, akiknek számít a véleményük, mennek. Én egyedül mentem, nem volt ott egy haverom sem. Felültem a buszra, Ivó végétől pedig traktorral vittek ki. A koncert után pedig ugyanígy jöttünk haza.”

Hozzátette, az is nagy dolognak számított, hogy ott van a Duna TV. És még arra is emlékszik, hogy Cseh Tamás egy barna bőrkabátot viselt, mivel nagyon hideg volt, fújt a szél. Olyasmi június lehetett, mint most. „A dalokat nem ismertem, de azt éreztem, hogy nagyot mond a tömegnek, annak a korosztálynak sokat jelent, tudják és hallják a szövegből az üzenetet. Én nem éltem azt a világot, nekem túl bonyolult volt az a szöveg. Viszont a feeling nagyon erős volt, ahogy egyben mindenki ugyanúgy örül neki, valahogy egy ajándék volt. Utána mindenkiben jobban megmaradtak a dalok. Stílusilag nem voltam annyira fogékony rá, viszont megmaradtak bizonyos sorok, amelyek azóta is csengnek a fülemben. És csak jóval utána lettem Cseh Tamást hallgató.

Az ikonikus barna bőrkabát sokak emlékében visszaköszönt, volt, aki azt is tudni vélte, hogy Tamás kölcsönkapta azt ott, mivel nem számított ilyen zord időjárásra. Mint ahogy azt is felemlegették, hogy nagyon hideg volt kint, és olyan emlékek is vannak, hogy az előadó rumba mártotta az ujjait, és úgy melegítette.

Szabó Károly rendező, operatőr, forgatókönyvíró, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és hangzóanyagrészlegének vezetője volt az egyik operatőre a Tanos Miklós rendezte koncertfilmnek. „Akkoriban ő volt a Régiók főszerkesztője, ezt az egész Cseh Tamás-koncertet ő találta ki és ő hozta össze. Mi már részt vettünk az előkészületekben, a színpadépítésben, a fenyőgallyakkal való feldíszítésében. Utána beállt a stáb, elkezdtük a műsort közvetíteni, mert ez élőben ment.

Én egy mozgókamerával voltam elvegyülve a közönség között. Nagy esemény volt, mert Cseh Tamásnak ’89 előtt is jó neve volt a környékbeli fiatalság szívében, és izgatottan várták a nagy találkozást. Azt ugyan nem tudom, hogy kitől kérte kölcsön Tamás azt a kabátot, de nem volt rá felkészülve, hogy ilyen hideg lesz. Ilyesmi idő volt, mint most” – mesélte Szabó Károly.

A felvételen „fedeztük fel” Ladányi László Zsolt jelenlegi parlamenti képviselőt is, akinek akkor a baráti társaságában sokak kedvence volt Cseh Tamás. „Számunkra óriási öröm volt, hogy ez a koncert létre fog jönni a Madarasi Hargitán. Én pontosan aznap végeztem az egyetemmel. Mi már úgy mentünk oda, hogy kívülről fújtuk a dalokat, és már jó előre készültünk a koncertre. A Patkóból indultak autóbuszok, mi is azzal mentünk ki egy nagyobb baráti társasággal, az eltérőtől pedig traktor vitt ki. Arra határozottan emlékszem, hogy kicsit fújt a szél, és maga Cseh Tamás is megjegyezte koncert közben, hogy hűvös van. Utána mindannyian bementünk a menedékházba, és ott forró teát ivott. De maga a koncert egyértelműen az volt, amit mi vártunk.

Erdély Bálint Előd, aki jelenleg lapcsaládunk fotósa, korábban még nem találkozott Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival. Visszaemlékezése szerint a barátja, Máthé László vette rá, hogy menjenek ki. „Volt busz valameddig, és onnan opció volt, hogy lehetett menni járatokkal az eltérőtől vagy gyalog. Mi gyalog mentünk ki. Lacival, aki most Hollandiában él, osztálytársak, padtársak voltunk, ő csalt ki. Ő szerette inkább Cseh Tamást, útközben mesélt is róla, én nem voltam annyira képben a dolgokkal. Nekem az első koncertjeim között volt ez, és nagyon jó élmény volt. Egy emberke kiállt egy szál gitárral, egy fenyőágakkal díszített színpadra.

másképp álltam hozzá, amikor később bárhol találkoztam a nevével. Még arra emlékszem, hogy elkezdtünk beszélgetni a mellettünk lévőkkel, nem a telefont bütyköltünk. Lehet, hogy születtek új barátságok is.”

Máthé László úgy emlékszik vissza, hogy a koncert előtt nem hallgatta Cseh Tamás dalait, keményebb zenében utazott, de a nagy esemény pár héttel a katonasághoz való bevonulása előtt volt, és minden alkalmat kihasznált, ha egy gitár megpendült valahol, vagy kimehetett a természetbe. „Így adta magát, hogy kimenjek, amikor Erdély Bálint Előd szólt, hogy koncert lesz a Madarasin. A Patkóból indultunk azokkal a régi, poros buszokkal, és elég szürke idő volt. Ha minden igaz, akkor teljesen ingyenes volt az egész, azt sem tudom így utólag, hogy kinek köszönjem meg. Traktorok is voltak szervezve Ivótól, de Előddel a gyalogos utat választottuk, és úgy szedtük a lábunkat felfelé, hogy az előző busz utasait is megelőztük. A zsebemben volt jóféle szilvórium, így az idő szürkeségét volt mivel enyhíteni.” Noha, nem tudta mire számítson, nagy élmény lett belőle. Mint mondta, egy kis mellékszerep is jutott neki, mert koncert elején a művész megkérte, hogy a koncert végén kiabálja be egy adott dal címét.

Lukács Csaba újságíró is jelen volt a koncerten, sőt, kiderült, Tamás nála szállt meg Paradjon a koncertet megelőzően. A székelyföldi útról pedig az Esti Hírlapban is beszámolt. A Ligetnek felelevenítette, a nyolcvanas évek végén az akkori székelyudvarhelyi Petru Groza Líceum nagytermében volt egy lemezjátszó, és oda szöktek be éjszaka zenét hallgatni, és oda kerültek be az első Cseh Tamás-lemezek. „Parajdról beérkezett fiúként Modern Talkingot és ilyeneket hallgattam addig, és egy egészen új világ nyílt ki előttem. Én akkor lettem szerelmes a Cseh Tamás-dalokba. Az egyik könyvem alcímeként is Tamástól kértem kölcsön a Micsoda útjaim kifejezést.

Méry Gábor felvidéki közös barátunkkal mentünk ki, és az életemnek egy egészen más oldaláról bejött a képbe egy Új-Zélandról Magyarországra hazatelepedett Feredős Józsi nevű ember, aki Magyarországról egy pékségekben használatos autóval jött Erdélybe. Ez azért lett érdekes, mert az az egy autó tudott kimenni a Hargitára. Józsi vitte ki Cseh Tamást is, és minket is, felvettünk minden stoppost, akik hátizsákkal, gyalog mentek ki. Elképzelhető azok meglepetése, amikor beszálltak a raktérbe, és ott ült Tamás, és mellé ültek.” Az említett kék autó a Duna TV felvételében is feltűnik, mert az lett a közvetítő kocsi, oda rendezték be a műszaki egységet, oda futott be a három-négy kamera jele – magyarázta Lukács Csaba.

„A koncert előtti napon nálunk volt egy hajnalig tartó ivászat. Tornácos házunk van, a tornác elég magas, és éjjel háromkor Cseh Tamás oda felállva Ady-verseket szavalt. Könyörögtem, hogy ne csinálja, leesik, nem lesz koncert, én leszek a hibás stb. Ő csak annyit mondott, hogy gyáva népnek nincs hazája, ne féljek, és szavalt tovább. A szüleim akkor nem voltak otthon, a nagynéném jött, hogy ellássa a vendégeket.

Nem hitt a szemének. Ilyen, teljesen szürreális eseménysorozatok voltak ott”– mesélte kacagva.

Koncert után szintén Parajdra tértek vissza pár napra. Épp falunapok voltak, és fellépett egy Jozefini nevű bűvész. „Az egész olyan volt, minthogyha visszakerültünk volna a századfordulós Krúdy-világba, a bűvésznek lyukas volt a cipője – erről sokat beszélgettünk később –, de fényesre volt vikszolva, ez mutatta a közönség iránti tiszteletet. Akkoriban nagy dolognak számított a mobiltelefon, Tamásnak már volt, a bűvész elkérte tőle, azt egy bűvésztrükkel eltüntette, és kicserélte valamire. Az nagy örömöt okozott a parajdi közönségnek, és Tamást is megtapsolták. Volt egy nagybátyám, Szász János, a fúvószenekar karmestere, és amikor játszott a zenekar, mondtam neki, hogy itt van egy nagyon híres zenész. Ő nem ismerte Tamást, és úgy köszöntötte: »És akkor üdvözöljük a közönség soraiban a híres magyar operaénekest, Cseh Tamást«. Felhívta a színpadra, és beültették a zenekar közé. Szó szerint elveszett a tubák között.”

Azt, hogy hideg volt a koncert napján, Csaba is felemlegette, mint mondta, Tamás végig reszketett. „Valaki ráadta a kabátját, lehet, hogy Méry Gabitól kapta kölcsön, mert fagyott meg. Huszonöt éve volt, sok részletre nem emlékszem. Még egy olyasmi rémlik, mintha beültünk volna a menedékházba a Hargitán, és ott volt egy borozós beszélgetés. Mindenki nagyon fázott, a folyékony pulóver több embernek életmentő volt.”

Derzsi Dénes gitártanár is a közönség sorai között volt, ő már ’89 előtt megismerkedett ezekkel a dalokkal. Úgy idézte fel, hogy akkoriban nagyon tudtak azonosulni a Cseh Tamás világával. Amikor a katonaságnál őrséget állt, magában dúdolgatta a dalokat. A koncertre is jól emlékszik, sok élményben volt része. Az egyik története a buszokhoz tartozik.

Amikor megérkeztünk, mindenki le kellett szálljon a buszról, a sofőr mondta, hogy őt is le kell szedni. Én látásból ismertem, nem hagyhattuk ott az út szélén, felraktuk egy traktorra, amikor felértünk, becipeltük a koncerthelyszínre. Miután lejárt a koncert, még mindig aludt. Visszafelé is felraktuk a traktor húzta szekérre, és lefele valamelyik kanyarban megébredt. El nem tudta képzelni, hogy ő hol van. Kiderült, hogy aznap kicsengetésen volt a Pedában (Benedek Elek Tanítóképző), az volt az utolsó emlékfoszlánya, hogy elindult a vécére. Közben pedig megjárta a Madarasi Hargitát, ott volt a Cseh Tamás koncerten, de úgy, hogy nem tudott róla.”

A koncert után Dénes odament Tamáshoz, nála volt a könyve, azt dedikáltatta, és beszélgettek pár percet. „Mi úgy vártuk azt a koncertet, mint a szentlelket. Udvarhelyen Gyarma (Gyarmati Zsolt) terjesztette nagyon a dalait, tőle hallottam először Cseh Tamásról. Elég sok dalt ismertünk, és elég fontosak voltak számunkra, valahogy átjött Bereményi Géza szövegvilága és Cseh Tamás előadásmódja.”

Megkerestük Gyarmati Zsoltot is, elmondta, bánatára ő nem volt ott a Madarasi Hargitán, aznap vizsgázott Kolozsváron. Lőrincz Ildikó, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa szintén Kolozsváron volt akkor. „Egész kicsi koromtól hallgattuk a lemezeit, de nem tudtam ott lenni, épp vizsgaidőszak volt. Ám a hazafele úton fellépett Kolozsváron, és azon voltam, sok-sok udvarhelyivel. A mostani koncert ötlete Orbán Feri fejéből pattant ki, felvettük a kapcsolatot a jogörökösökkel, hogy lehet-e. Örültünk a Duna Televízió felvételének, mert ezáltal ismerni az akkori repertoárt. A felvételen valaki kiabált egy dalt, amit nem játszott el akkor Cseh Tamás, ha most bekiabálja, akkor megkapja 25 év után.”

Tanos Miklós, a ’96-os koncert szervezője és a film rendezője akkoriban a Duna Televízió Régiók című műsorának volt a főszerkesztője. „Mindig más helyszínről jelentkeztünk a Kárpát-medencéből. Én Vásárhelyen születtem, Udvarhelyen éltem 1961-ig, nagyon sokszor voltam fent a Hargitán, amikor Csoma Pista bácsi volt a menedékház gondnoka, édesapám jó barátja. A Hargita számomra nagyon fontos hely.

A koncert a Dunán innen, Dunán túl című kívánságműsornak volt a szerves része. Tamást Kálomista Gábor hozta ki, aki Tamásnak jó barátja volt. A legtöbben Marosvásárhelyről jöttek. Sok buktatója volt a szervezésnek, például nem tudtunk profi hangot hozni, vagy a buszok nem jöttek ki a Hargitára. De nagyon örültem, hogy mindezt meg tudtam valósítani, hála Sára Sanyi bácsinak, aki akkor a Duna TV elnöke volt, és azt mondta, hogy mehet a dolog. Nekem nagy élmény volt, hogy ott láthattam azokat az embereket.”