Múzeumi sztorik: „a rendes ital a sörre szorítkozik”

Pontosan nem ismert, hogy mikor készítettek először sört, de az bizonyos, hogy már az ókori egyiptomiak is főzték a Kr. e. 5. évezredben – mutatott rá Darvas Lóránt, a Csíki Székely Múzeum munkatársa.

Egyiptomban a rabszolgáktól a gazdagokig népszerű ital volt. Ebben az időben árpakenyérből készítették: a kenyeret vízben áztatták el, megerjesztették, majd datolyával vagy datolyalevéllel ízesítették. A késztermék zavaros, darabos ital lett, amelyet szűrve és szűretlenül is fogyasztottak.

Általában kőkorsókból szalma- vagy nádszállal szívták ki, a Közel-Keleten elterjedt a szopókás, saját szűrővel ellátott fedeles korsó. Az ókori Egyiptomban a sör valójában folyékony, tartósított kenyér volt és élelmiszer gyanánt fogyasztották. A sörkészítés legrégibb írásos bizonyítéka, a Mezopotámiából származó, úgynevezett Blau-táblákon olvasható, amely az i.e. 3. évezredből származik. A sörök minőségét biztosító szabályokat Hammurápi törvénykönyvében szabályozták, a babiloniak mézzel és gyümölcssűrítménnyel tették ízletesebbé ezt az italt. Az európai sörtörténet folyamatosan fejlődött át az ókorból a középkorba.

– mesélte Darvas. Hozzátette, hogy

az ókori és koraközépkori söröket inkább árpalének kellene nevezni, mintsem sörnek, mert hiányzott belőlük a komló.

A középkorban azonban a sörfőzés hagyománya nagyban kapcsolódott a kolostorokhoz, a szerzetesek sokat javítottak a sörfőzés technikáján, és úgy tartják, hogy ők terjesztették el Nyugat-Európában a komlót a sör ízesítéséhez.

A sörkészítés és -fogyasztás történelméről szóló kiállítás nyílik Csíkszeredában

Kiállításon mutatják be a sör készítésének történelmét a középkortól az ipari termelésig, a technológiák közötti különbségeket, valamint arra is választ kaphatunk, hogy a sör inkább a polgárság vagy a munkásosztály itala volt-e.

„Bajorországban már 1516-ban sörtisztasági törvényt hoztak, ami szabályozta, hogy a sör kizárólag maláta, komló és víz hozzáadásával készülhet, adalékanyagok nélkül. Később a hozzávalók közé felvették az élesztőt is.

Ezekből pedig az utóbbi évtizedekben a felvásárlások és egyesülések nyomán nagy söripari konszernek jöttek létre” – fejtette ki a régész.

A sörtörténeti kitekintő után a csíki sörkészítés kezdeteiről elmondta, maga a sörkészítés nagy múltra tekint vissza a vidéken, sőt, az sem kizárt, hogy a szalados árpából készülő házi sör volt az első alkoholtartalmú ital, amelyet az ittlakók fogyasztottak. Ezt támasztja alá, hogy

az 1580-as években a Csíkot is felkereső Antonio Possevino della Compagnia di Gesù jezsuita szerzetes szerint Csíkban „a rendes ital a sörre szorítkozik.

„A székely atyafiak” kérésére az 1655-ös kolozsvári országgyűlés felszabadította a „ser” mezővárosi kocsmáltatását, amely kedvezett a helyi söripar fejlődésének.

„Az első név szerint is ismert csíkszeredai sörfőzők 1713-ban Biró István, Gecző Lőrincz és Bartos Gábor voltak. Húsz év múlva, 1733-ban már heten fizettek adót sörfőzde után: Bartos Gábor, Dániel Mártonné, Jakab József, György Ferenc, Márton Tamás és Péter deák. A hetedik név a feljegyzésben olvashatatlan.

Johann Konrad 1735-ös térképén a Mikó vár közelében egy sörfőzdét is feltüntet és arról is maradtak feljegyzések, hogy miután az osztrák hadsereg beköltözött a várba, az épület környezetében nem csak gazdasági épületeket létesített, hanem sörösházat is felállított. A Mikó vár első ismert sörfőzőjének neve, Muckenhaupt Erzsébet adatai szerint, Thomas Stupanczki sörfőző volt, aki 1779-ben feleségével, Theresia Hungarral együtt jelentős összeggel járult hozzá a Szent Antal kápolna orgonájának javításához. Valószínűleg a Mikó vár mellet működő sörházat bérelte ki, majd vásárolta meg a Romfeld család, melynek Antal nevű tagja mint serfőző volt ismert.

Romfeld Félix halála után egy ideig özvegye, Leicht Juliánna vezette a gyárat, majd bérbe adta, végül 1908-ban eladta Gál Ferencnek. Gál Ferenc hamarosan modernizálta, újjáépítette, modern gépekkel szerelte fel. Sörgyárát 1918 szeptemberében adta el a Brassói Czell cégnek. A tulajdonosváltást követően alig tizenöt-húsz évig zajlott még palackozás a gyárban, majd a Czell Rt. bor- és sör-lerakatot létesített a helyén. A 119/1948-as törvény értelmében a gyárat államosították. A ma is működő csíkszeredai Sörgyár nem a Romfeld-féle sörgyár utódja: 1974-ben létesítették” – avatott be Daczó Katalin kutatásai nyomán a történelmi ismeretekbe Darvas Lóránt.

Az októberi hónap tárgyai a 2012 július elején Csíkszereda Központi parkjában végzett vízvezetékrendszer árkainak ásása közben kerültek felszínre, a Csík Vármegyeházának oromdísz-töredékeivel együtt.

A négy sörösüveg a helyi kereskedők által forgalmazott „import” termékek: Áron Miksa (Debrecen), Drei Eicher Brauerei, Drei-Eichen-Brau (Nagyszeben), Tichy (Földvár), Fabrica de bere Luther (Bukarest).

• Az Áron Miksa sör-, bor- és szesznagykereskedését, pálinkafőzdéjét 1867-ben alapították, melyet Áron Miksa 1914-es halálát követően fiai örököltek. A nagykereskedés „Dreher Antal serfőzdéi részvénytársaság vezérképviselete Debrecen és vidékére”.
• A nagyszebeni „Három Tölgy” sörgyár 1889-ben jött létre a Thomas Binder és fiai szeszgyár és Frideric Jinkeli volt sörgyárának összeolvadása révén. Egészen az 1948-as államosításig ezen a néven forgalmazta termékeit.
• A földvári sörösüveg kapcsán kiderült, hogy Johann Tychy létesített serfőzdét a az 1873-ban megépült vasútvonalat megelőzően, a falu északkeleti szélén egy jóvizű forrás mellé, viszonylag közel a vasútállomáshoz.
• A Bukaresti „Luther” sörgyárat Erhard Luther építtette 1869-ben, melyet 1905-ben a brassói Czell fivérek vásároltak meg és korszerűsítettek, termékeiket továbbra is „Luther” néven forgalmazták. Az 1948-as államosítás során a gyárat Fabrica de bere „Griviţa” névre keresztelték át, majd az 1970-es évektől „Gambrinus” néven forgalmazta termékeit.

A tárgyak a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között tekinthetők meg.