Nincstelenség és erkölcsi romlás 1917–18-ban Kézdiszéken

1917 júniusában a hívő emberek számára rossz hírek érkeznek. Elviszik még az itt maradt harangokat, listát kellett készíteni az 1700 előtt öntött harangokról, és a honvédelmi minisztérium „elé kell terjeszteni, mert az összes e kivétel alá nem tartozó harangokat fogják rekvirálni” – írja a Székely Nép1917. június 7-ei száma.

A nagy részét még 1915-ben és 1916-ban elvitték. Az 1917-es rekvirálásra a kézdiszentléleki Kovács Fejér Ferenc, akkor nyolcéves gyerekként, így emlékszik vissza:

Kivették azt a harangot, osztán onnat azt mondják, a tiszt vezényelt nekik, hogy vessék le. A katonák nem akarták. Azt mondta a pap, ha már viszik el, legalább vigyék épen el a harangot. Piszkálódott, azt mondta, ne hallgassanak a papra, vessék ki a harangot. A harang kb. 14 darabba szakadt. A nagy harang összetört egészen. Még most es látszik a helye. A követ lenyomta, s ahol leütte, még most es a helye látszik.”

1917-ben, a románok kiszorítása után a kézdiszéki falvakban magyar, cseh és osztrák csapatok voltak elszállásolva. Nem volt ez másként Gelencén sem. Az Előretolt Helyőrségben többek között elolvashatják Sólyom Géza plébános emlékezéseit a hadtestek ott tartózkodásának történetéről.