A kincses város száguldó fényképésze

Liget 2020. február 06., 11:04

Fényképezőgépével évtizedek óta örökíti meg a város életét, művészfotóit, arcképeit kiállításokon csodálhatjuk meg. Horváth László hetvenévesen is Kolozsvár száguldó fotósa. A vele készült beszélgetést az Erdélyi Napló legfrissebb számában találhatják meg az olvasók.

A kincses város száguldó fényképésze
galéria
A kolozsvári fényképész öt évtizede örökíti meg a kincses város fontosabb eseményeit Fotó: Nagy Béla

Horváth László még hetedikes diákként, 1963-ban kapta meg az első fényképezőgépét , ami egy orosz gyártmányú FED volt. Aztán később egy turistaút alkalmával vásárolt egy Zenitet, és ameddig át nem tért a digitális fotózásra, azzal dolgozott – derül ki a vele készült interjúból.

„A fürdőszoba volt a sötétkamra. Volt olyan eset, amikor egy kép előhívásáért is felállítottam a labort: le kellett fedni a fürdőkádat, behordani a dolgokat, előhívni a képet, utána mindent összeszedni, kivinni, hiszen a fürdőre szükség volt. Nos, azért az egy képért kaptam egy lejt… Inkább a szomszédoknak és általában gyerekek születésnapján készítettem fotókat. Nem is tudom, mi ragadott meg hetedikes diákként a fényképezésben. Érdekesnek tűnt, jó szórakozásnak…” – meséli a fotográfus.

Az interjúból továbbá az is kiderül mikor jelent meg nyomtatásban az első kép, hogyan is került kapcsolatba a sajtófotózással, de mesél arról is, hogy mi a különbség a klasszikus és a digitális fotózás között.

A teljes cikket megtalálják a csütörtökön megjelent Erdélyi Naplóban.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.