Erdély, mint egy óriási terített asztal: a tudás átörökítésén dolgoznak a Hagyományok Házában

A Kárpát-medencei néphagyományok ápolására és éltetésére hozták létre 2001-ben Budapesten a Hagyományok Házát annak a felismerésnek a nyomán, hogy megszűnt a néphagyomány természetes módon való továbbörökítése – mutatott rá Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke, a magyarországi Hagyományok Háza korábbi főigazgatója.

Ez volt a Hagyományok Háza alapötlete és feladata. És erre természetes módon a teljes Kárpát-medencében a táncházmozgalomnak a már élő hálózatait használtuk. Ezek informális hálózatok voltak, hiszen még a szocializmus alatt a táncházmozgalomban kialakultak a baráti, közösségi kapcsolatok, amelyek ezt lehetővé tették.”

Mint mondta, 2017-ben a Hagyományok Háza Budapesten létrehozta a határon túli hálózatait, így Erdélyben is létrejött ennek egy előképe. „Ezek voltak az úgynevezett szamurájok. Erdélyben négy emberrel dolgoztunk akkor együtt: Marosvásárhelyen Kovács Annamáriával, Csíkszeredából Molnár Szabolccsal, Székelyudvarhelyen Orendi Istvánnal és még egy azóta a rendszerből eltávozott kollégával. Majd, amikor láttuk, hogy hogy ez a szamurájos rendszer kevés az előttünk tornyosuló feladatokhoz, úgy határoztunk, hogy Erdélyben külön alapítványt hozunk létre, amely irodákat működtet itt és gondoskodik arról, hogy a hagyomány továbbörökítése megtörténjen. Hiszen Erdély nagyhatalom a népművészetben és nagy hatással van mindenhol a magyar nyelvterületen. Ennek sok oka van, többek között a nemzeti sokszínűség is, ami Erdélyben évszázadok óta fellelhető, az egymásra hatása ezeknek a kultúráknak, a viszonylagos elzártsága Erdélynek, amely a Ceaușescu érában különösen erős volt.”

Az alapítvány elnöke úgy véli, nagyon sokat veszítenének nem csak az erdélyiek, hanem a teljes magyarság, hogyha Erdélyben a hagyományok nem maradnának meg. Kiemelte, Bartók Béla felfogásából indulnak ki, és

úgy kezelik Erdély népművészetét, mint egy óriási terített asztalt, ahol mindenki a maga ízlése és szándékai szerint válogathat.

„Számunkra nem az a kérdés, hogy ez magyar, román, cigány vagy szász anyag-e, hanem az, hogy laktató és jó legyen az étrend. Ahogy Bartók mondta, tiszta legyen a forrás. Ilyen szempontból az alapítványnak a dolga és feladata a nyitás is az együtt élő nemzetek felé és az erdélyi népi kultúrának a továbbéltetése, megoldása annak, hogy ez az átörökítés sikeresen megtörténhessen a továbbiakban is.”

Kelemen László rámutatott, a táncház például egy nagyon jó bázis erre. De ugyanígy fontos a kézművesség, hiszen a régi mesterségek a maguk eredeti formájában lassan kipusztulnak, és nagyon fontos lenne, hogy ezek valamilyen formában tovább éljenek, vagy éppen az élőszavas mesemondás és a népdal. „Sok más területet is említhetnék, különösen ebben a nehéz helyzetben, amelyben most Európa van. Mondhatnám, hogy meg kellene tanulnunk szappant főzni újra, de sok minden mást is újra kellene tanulni, amelyek egy krízishelyzetben mind hasznos tudásnak bizonyulnak és segítik akár a túlélést is, nem csak a saját testünk és lelkünk épülését.”

Kérdésünkre, hogy van-e még, aki átadja a tudást, illetve van-e befogadó, aki átvegye, Kelemen László úgy fogalmazott, Erdélyben az „adatközlők” (gyakorlatilag egy-egy területnek a mesterei, akik nagyon jól tudnak énekelni, vagy táncolni, de akár gyékényt fonni, mesélni), még itt élnek közöttünk.

„Minden ifjúnak, tanítványomnak azt ajánlom, hogy nyugodtan keresse fel őket, és menjen el falura. Bartók nem csak azért nevezi a legszebb időszaknak a gyűjtési periódust az életében, mert felfedezte a régi magyar népdalokat, hanem azért is, mert beszívta azt a levegőt, megismerte azt a kulturális környezetet, amelyben ez a kultúra élt akkoriban, és egyes elemei ma is tovább élnek közöttünk.

Nem gondolom soha azt, hogy valaha is itt a teljes ifjúságot meg tudjuk győzni arról, hogy ez az önazonosságuk számára az egyik nagyon fontos dolog, de mindig lesz egy réteg, amelyik érzékeny, vagy érzékennyé válhat ez iránt a kultúra iránt.

Akár úgy, hogy megnézi, hogy a nagyszülei mit csináltak, vagy akár úgy, hogy felismeri azt, hogy ebben a világban a globális és a lokális valamikor egyensúlyban volt, és az egyensúly végletesen eltolódott a globális felé. És ha a lokális nem tud megerősödni, akkor ő, az egyén ördögszekérré válik és elhajtja a szél akárhová a világban, akár Londonba, New Yorkba, Berlinbe egy jobb élet reményébe, mert csak az lesz a fontos.”

Az Erdélyi Hagyományok Háza ernyőszervezet is próbál lenni, amely összefogja Erdély kézműves, néptáncos, népzenész társadalmát, az ezen a területeken tevékenykedő szervezeteket, és igyekszik a működésüket segíteni. Tizenkét stratégiai partnerszervezettel dolgoznak együtt Erdély-szerte, ugyanakkor több civilszervezettel, hagyományőrző néptánccsoportokkal – magyarázta Kovács Réka, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány közkapcsolati felelőse.

„Összefogni, feltérképezni szeretnénk az ilyen típusú tevékenységeket, segítséget nyújtani, akár szervezésben, akár úgy, hogy szakmai, és ha tudunk, anyagi támogatást nyújtunk nekik. Azáltal, hogy a szakma képviselőit magunk köré szervezzük, próbálunk kapcsolatot fenntartani velük.

Volt már az adatközlő zenészeket megsegítő gyűjtésünk, jótékonysági koncertünk, és a fiatal zenekarokat is felkaroljuk, amelyek továbbviszik a népzenét, elhívjuk őket különböző rendezvényeinkre. Szemmel követjük a táncházmozgalmat az erdélyi városokban és válaszolunk olyan kérésekre, amelyek kisebb civil, vagy vidéki kulturális, néphagyományokat őrző szervezetektől érkeznek.”

Az alapítvány négy területi irodával – Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában – , valamint a marosvásárhelyi központi irodában működik.

A rendezvények saját vagy más szervezetekkel közös szervezésben valósulnak meg. Programokkal jelentkeztek a nagyobb nyári fesztiválokon, koncerteket, táncházakat, előadásokat, képzéseket, kiállításokat, mesterkurzusokat szerveznek.

Kovács Réka elmondta, mindegyik területi irodának megvan a maga erőssége, Kolozsváron például a kézművesség van a fókuszban, a székelyudvarhelyi irodának a népzeneoktatás az erőssége, a csíkszeredainak a falvakon megszervezett, fiatalokat megszólító táncház, vagy éppen a legkisebbeknek szóló gyerekfoglalkozások. A vásárhelyi iroda tevékenységei között ott találjuk a népszerű levelező versenyt. Mind a négy iroda munkatársai kézművesfoglalkozásokat, népi gyerekjátékokat, élőszavas mesélést visznek el iskolákba, filmklubot működtetnek, táncot tanítanak, hangszeroktatást biztosítanak, vándorkiállítást hoznak létre. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány honlapján az érdeklődők nyomon követhetik a szervezet programjait, közelgő eseményeit, valamint táncoktatáshoz használható zenei anyagokat is találnak.