Akiknek Erdély az anyaország

Örményország az őshaza az erdélyi örmények számára is, a Kárpát-medencében Erdély pedig az anyaország – magyarázta Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) elnöke, az Örményország és erdélyi örmények közötti kapcsolat egyik létrehozója és ápolója. Ahogy érdeklődésünkre elmondta, elsősorban a lelki kötődés, a genetika, a tudatos gondolkodás határozza meg az erdélyi magyar örmények kötődését az őshazához. Ám amióta megnyílt a világ és Romániából is lehet utazni, könnyebb eljutni a világ különböző részeibe, ez a kapcsolat is kezd egyre inkább megszilárdulni és intézményesített formát ölteni.

„Nagyon fontos tudni, hogy az örményeket a székelység kovászának tekintették, hiszen bárhol megjelentek, városokon, falvakon, virágzani kezdett a kereskedelem, a polgári értékek, a művelődés, a színház, az oktatás, a sportélet” – fogalmazott Puskás Attila, hozzátéve, hogy Erzsébetváros és Szamosújvár mellett Székelyföldön, többek között Szépvízen, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen éltek jelentős örmény közösségek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy szinte valamennyi székelyföldi falu temetőjében található egy-két örmény sír.  

Bár vannak még ma is, akiknek mindkét szülője örmény, ez már kevésbé jellemző, a 19. században még zárt közösségekben élt örmények asszimilálódtak, társadalmi státusukból kifolyólag is beolvadtak a magyar közösségekbe, átvették azok értékeit, szokásait. Mégis megmaradt egyfajta kettős identitás.

Örmény származású magyarnak tartom magam, de ha egy román ember kérdi, akkor egyértelműen magyar vagyok” – magyarázta Puskás Attila, aki a gasztronómiában, a gondolkodásban, néhány szokás megőrzésében, az érzelmi kötődésben látja leginkább az örmény identitást. Az államosításkor, vagyonelkobzáskor, kiközösítéskor nehéz volt ehhez az identitáshoz ragaszkodni, de többnyire mégis sikerült megtartaniuk, a temetőkben, a saját könyvespolcon őrzött könyvek, kiadványok révén, a templomok feliratai és jelképei által.  

Amióta megnyílt a világ és az utazások lehetősége, Erdélyből többen is megfordultak Örményországban, vannak, akik nem csak egy alkalommal látogattak el Jerevánba vagy nézték távcsővel az Ararát hegyét. Puskás Attila úgy idézte fel az első látogatások élményét, hogy sokuk számára döbbenetes volt a látvány, ami fogadta őket.

Gazdagságra, az épített örökség látványosságaira számítottak, csakhogy Örményország szegény ország,

nem azért, mintha az emberek lusták lennének, hanem mert a Szovjetunió felbomlása, a szovjet gazdaság összeomlása magával rántotta az örmény gazdaságot is. No meg a sorozatos földrengések miatt is elpusztult sok érték. Mégis, ha jobban „megkapirgálták a felszínt”, felfedezhették annak a 2800 éves múltnak a gazdagságát, amely egykor Örményországot, az örmény kultúrát jellemezte.

„Ha Erdélyben bemegyünk egy örmények lakta városba, azonnal szembetűnnek a gyönyörű épületek, nem beszélve a templomokról, még akkor is, ha azok romos állapotban vannak, feltűnik az örmény jelleg. Örményországban ez nem így van. Ott ha a mélyre tekintettünk, a szegénységen túlmenően, akkor fedeztük fel a hatalmas értékeket, azokat, amelyekről tudtuk, hogy évezredekre visszamenően meghatározzák a művészetet, építészetet, kultúrát, a gasztronómiát is, csak ezeket fel kellett kutatni” – magyarázta Puskás Attila, aki a jereváni könyvtárat mint a világ egyik legnagyobb könyvtárát említette egyebek közt, vagy a jereváni várat, a Selyemúton található római fürdőket és palotákat, a 2000 éves vagy annál is régebbi épületeket, a fennmaradt és a múzeumban megcsodálható 3000 éves papucsot.

Örményország felé az első lépés Bukaresten keresztül vezetett intézményes szinten – válaszolta érdeklődésünkre a MÖMKE elnöke. Ugyanis nagyon sokáig úgy tekintettek az erdélyi magyar örmény közösségekre, hogy „nincs mit kezdeni velük”, mert annyira elmagyarosodtak, hogy már semmit nem őriznek őseiktől. „Ezért a 19. századi integrációért elsősorban a magyar vezetőséget bírálták, és ezt így is adagolták a bukaresti örmény nagykövetnek” – tette hozzá Puskás Attila.

Csakhogy néhány éve az akkori nagykövetben felülkerekedett a kíváncsiság, vette a fáradságot és Gyergyószentmiklósra utazott,

ahol vendéglátói elkísérték azokra a helyekre, ahol örmény emlékekkel találkozhatott – például az örmény katolikus templomba, ahol örmény írás olvasható és Világosító Szent Gergely képe látható –, ez pedig rádöbbentette, hogy az asszimiláció ellenére örmény identitásukhoz is ragaszkodnak, gasztronómiájuk, jelképeik élőek.

A másik lépés Örményország irányába Budapesten át vezet. Ez egy félhivatalos kapcsolat, amely úgy jött létre, hogy a Jerevánban működő Magyar–Örmény Kulturális Társaságnak Anahit Szimonjan asszony a vezetője, aki Budapesten járt egyetemre, és évfolyamtársa volt Kövér László házelnök feleségének. Általa él ez a kapcsolat.

Amikor 2011-ben egy harminctagú erdélyi küldöttség járt Jerevánban, Szimonjan asszony elvitte őket a diaszpóraminisztériumba is, ahol úgy mutatták be a tárcavezetőnek, mint európai uniós tagország küldöttségét, amelytől segítséget várnak.

– mondta Puskás Attila, hozzátéve, hogy az erdélyit mint fennmaradt diaszpórát tartják ma nyilván, amely 1000-1200 körül hagyta el Örményországot, Erdélyben talált új hazára, fennmaradt, még akkor is, ha már csak nyomaiban örmény.

Jereván 2800 éves fennállásának megünnepléséhez kapcsolódott az a fotókiállítás is, amely Budapestről érkezett Erdélybe, és amelyet Gyergyószentmiklós után Marosvásárhelyen is bemutattak. A tervek szerint Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is látható lesz a tárlat, amelynek alkotásai a Krisztus előtt 782-ben alapított várost mutatja be az építés idejéből fennmaradt örökségtől kezdve a kortárs eseményekig, a Lenin-szobor ledöntését, a mai emberek életét, piacokat, utcákat, épületeket.