Anya óvodába jár, azaz beszoktatás a gyakorlatban

Bár a beszoktatandó gyerek egy darabig hallani sem akart az óvodáról – igaz, testközelből nem is tudta, mi az –, miután elvitték egy összerázó ovis játszásra, onnantól már csupa jó dolognak tűnt az az óvoda: ahol vagány a játszótér, sok a gyerek, sok a játék, és a gyurmázó „sodrófán” sem kell osztozni, ugyanis rengeteg van. Ilyen pozitív élménydömping után könnyen ment az első nap: az immár ovis leányzó annak ellenére mosolyogva ment be a csoportterembe, hogy legalább húsz kisebb-nagyobb gyerek bömbölt ott. Volt ott kályha, maci s még egy barátnő is, igaz, elég szomorú szemű ezen az első ovis napon.

Anya és apa szíve nagyon fájt, sajnálta az összes síró gyermeket, az óvónőket, akik elképzelni is nehéz, hogyan oldják meg ezt a helyzetet, s még mosolyogni is tudnak mellé, de sajnálta saját csemetéjét is, hogy mi lesz vele ebben a bábeli zűrzavarban.

Az óvónők azonban megoldották, senki sem telefonált, hogy úgy sír a gyerek, vinni kell haza, vagy hogy nem lehet bírni vele. Délutáni alvás után pedig mosolyogva ugrott a szerető nyakakba, s azt mesélte, jó ez az ovi. Jó biza: sztorik is voltak jócskán. Egy anyuka például pizsamával és nyuszival hozta a gyereket az oviba, délután, amikor érte ment, a fia egy másik pizsamában volt, és egy másik nyuszit szorongatott, de ha ez nem lett volna elég, még cumi is volt a szájában, pedig a gyerek sosem cumizott.

Az első napi pozitív tapasztalat azért nem minden. Anya készült, tudta, hogy ez nem azt jelenti, mindig ilyen egyszerű lesz: vannak gyerekek ugyanis, akik csak később realizálják, hogy ez a mindennapi ovis játék mostantól már „örökre” szól. Második nap reggelén az újdonsült ovis kétségbe is vonta, hogy tényleg annyira jó-e ez az óvoda, hogy mindennap menni kelljen, azonban az óvónők – akik nagyon ravaszok tudnak ám lenni – két élő teknősbékával készültek, így a kicsit hüppögő ovis figyelme el is terelődött elég gyorsan arról, hogy ő megint kénytelen „egyedül” maradni.

Harmadik nap azonban az ovis csemete fejében valami olyasmi járhatott, hogy oké ez az ovi, de hogy minden nap, azért ez sok lesz. Úgyhogy már otthon elkezdte az óbégatást, hogy ő ezt ma nem akarja, az intézmény kapujában rázendített nagyon, az emeletre már üvöltő gyerekkel jutott fel anya. Egy gyerekkel, aki nem akart levetkőzni, nem akart átöltözni, nem akarta anyát elengedni, csak bömbölni akart. „Menjünk innen! Menjünk innen!” – hangzott. „Nem akarok oviba menni” – folytatódott, miközben kicsi karja csak szorította az egyre megdöbbentebb anya nyakát, aki ilyen körülmények között volt kénytelen átöltöztetni az ovist. Anya hiába mondta, hogy de jó itt lenni, hogy sok gyerek és izgalmas játék van itt, hogy ahogy tegnap és tegnapelőtt, ezúttal is érte jönnek, amint felébred, rögtön – hasztalan. Az elkeseredett ovis nem csillapodott, s csak még jobban sírt, amikor az óvónéni közeledett, hogy átvegye. Az amúgy könnyen pityergő anya eddig tartotta magát, s most már együtt áztatja az egereket csemetéjével. Igen, szakemberek szerint ezt kell mindenképpen elkerülni: mert mégiscsak hiteltelen azt mondani a gyereknek, hogy milyen jó lesz bent neki, amikor anya is sír.

– ezek a gondolatok járhatnak a kis kobakjában, amikor azt látja, anya szeméből is folyik a könny.

Anya mégis megembereli magát: egy utolsó ölelés, átadja a gyereket, és fut is ki az óvodából. De még hallja az ablakon át az ismerős sírást: hangos, követelődző, de mégis oly nagyon szeretett, összetéveszthetetlen hang az ovis zajok között.

Bizalmi kérdés: a beszoktatás. Hasznos tanácsok ovikezdéshez

Zokogó kisgyerektől a meghúzódó, anyukába kapaszkodó csemetén át a bátor felfedezőig minden típust megtalálunk az első óvodai napon. A beszoktatás azonban nem csak ez az egy nap, s ha most nem sír a gyerekünk, lehet, hogy később fog. De az sem baj: a sírás segíti az első igazi elválást.

Anya jó tanácsokat is kap: más gyereke is üvöltözött reggelente az oviban, sokan nagyon hosszú ideig, most kell kitartani, mert a gyerek ha azt látja, hogy engedünk, megtanulja, hogy sírással elérheti, hogy ne menjen oviba. Ja és: ezentúl apa vigye. Tőle lehet, könnyebben elválik a gyerek. Másnap úgy is történt, s ha az nem is igaz, hogy kevésbé sír a gyerek, ha apától kell elválni, az már biztos, hogy apa keményebb. Átöltözteti, átadja, s nem ül le sírni az ajtó elé. Anya pedig: ha nem látja, talán nem fáj neki annyira.

A hét utolsó napján mindenki vitte a gyereket, anya is, apa is. Az ovis pedig kicsit hüppögött, de úgy döntött, hogy ezentúl nem rendez jelenetet, s ha ott van a kis barátnője, s őt meg is várhatja, akkor könnyen bemegy a csoportba. Ennek a szép beszoktatós folyamatnak csak az vetett véget, hogy péntek délután egy köhögő, taknyoló gyereket vettek ki a szülők az oviból. Úgyhogy az újdonsült ovis nyert egy kis otthon töltött időt, amikor is két köhögés és orrfújás között kicsit az otthoni térben lehet.

Otthon, ahová amúgy az elmúlt egy évben soha nem akart hazamenni. Mert mindig játszani, mert mindig még egy kicsit maradni akart.