Balázs Lajos: én mindenképp értelmiségi akartam lenni

Kovács Attila 2018. május 25., 14:32 utolsó módosítás: 2018. május 25., 14:40

Születés, házasság, halál – ez a három emberi sorsfordító momentum, valamint a hozzájuk kapcsolódó szokásvilág izgatta mindig is Balázs Lajost, akinek meggyőződése, hogy a szokások szolgálták az ember felemelkedésének az útját az állati szintről az emberi szintre. A Csíkszeredában élő, kászoni származású, számos díjjal elismert pedagógus egyik nagy érdeme, hogy a művelődés-irányításban végzett, valamint a néprajzi kutatás mellett jelentős részt vállalt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem beindításában is.

Dr. Balázs Lajos a tanári munka mellett vált néprajzkutatóvá Fotó: Gecse Noémi

A Csíkszeredában élő, kászoni származású Balázs Lajos Bukarestben született 1939-ben – szülei, mint sokan mások, ott vállaltak munkát, ott ismerkedtek meg. „Jól szituált munkája volt mindkettőjüknek, édesapám belsőgépészként a királyi palotában dolgozott, édesanyám pedig egy gazdag zsidó családnál húsz évet – abban a házban van ma az amerikai nagykövetség. A bécsi döntés után édesapám úgy döntött, hogy a családnak haza kell menni Kászonba” – elevenítette fel. Édesapja hadiárvaként kapott támogatást cséplőgép vásárlására, ennek később az volt az ára, hogy a kommunisták kuláknak minősítették. A keserű kuláksorsot első kézből tapasztalta meg, az agitációs színházak gúnyelőadásai, a családot sújtó adók, a közmunkázás mellett az iskolában hetedik osztályban történt eltanácsolásáig ő lett a negatív példa.

„Az iskolában az egyik tanár minden leckébe belevette a kulákokat, s a megszemélyesítő én voltam. Azt mondta a tanár, ahányszor hallom ezt a szót, hogy kulák, álljak fel”

– mesélte. Édesanyja mindent megmozgatott, a rajoni pártszerveknél is járt, hogy ismét iskolába járhasson, aztán magánanulóként folytathatta a csíkszeredai gimnáziumban „Voltak tanárok, akik nem mertek felszólítani, a kézilabdacsapatban a labdához nem érhettem, kitettek a színjátszócsoportból is” – emlékezett.

Számos díjjal kitüntették, Csíkszentdomokos díszpolgárává választották Fotó: Daczó Katalin

Szintén a kulák származás miatt nem sikerült Kolozsváron a jogi egyetemi felvételi, majd a következő sem, így Brassóban szerzett autószerelői szakképesítést. Ezután döntött úgy, hogy Bukarestben, a román szakon próbálkozik továbbtanulni. „Önszorgalomból megtanultam románul, sok hely volt, óriási tanárhiány, és én mindenképp értelmiségi akartam lenni, itt láttam az esélyt. Sosem bántam meg” – említette.

Felfedezte a népszokásokat

Az egyetemen több nyelvet, köztük a magyart is beszélő folklórprofesszora kezdte biztatni a népszokások gyűjtésére, könyvtárakba vitte el, körökre, előadásokra hívta. „Közvetlenül irányított, arra biztatott, hogy államvizsga dolgozatot magyar témából írjam” – emlékezett. Balánbányán kezdett tanítani, aztán Csíkszentsimonban, volt a megyei kultúrbizottság, a Megyei Pionírtanács vezetője, aztán a csíkszeredai gimnáziumban tanított. „Az a rendszer, amelyik mindent elkövetett, hogy ne tanulhassak, azután, hogy végeztem, és meglátta bennem a munka szeretetét és becsületét, attól fogva állandóan taszított előre, nem nagy, hanem olyan beosztásokba, amelyeket ők nem tudtak ellátni. Balánbányán voltam, amikor szeptember elején összegyűltünk a tanáriban, bejött két ember, az egyik a rajoni propagandatitkár, a másik egy tartományi tanfelügyelő, és mondták, hogy menjek velük. Beültettek egy Pobedába, mentünk lefele, félúton derült ki hogy visznek igazgatónak Csíkszentsimonba. Amikor ott a második esztendőt is megkezdtük, egy éjszaka kopognak, jött az éjjeliőr, hogy telefonáltak a megyétől, reggel legyek Csíkszeredában a kultúrbizottságnál. Így ment” – mesélte. Balánbányai pedagógusi munkája közben tűnt fel neki Csíkszentdomokos, és az ott élő különleges szokásvilág, és 1972-ben gyűjteni kezdett.

„Egyetemista koromban az volt a meggyőződésem, hogy a szokások szolgálták az ember felemelkedésének az útját, az állati szintről az emberi szintre. A törzsekben élők rájöttek, hogy másképp kellene a gyermeket nemzeni, párosodni, eltemetni a halottat, mint az állat. Ez a három kiindulópont élt bennem, és erre kezdtem bizonyítékokat gyűjteni.

Feltételezésem az volt, hogy kialakult egy beavatási rendszer, ami társadalommá, közösséggé szervezte a törzseket. Kezdték szabályozni a főbb momentumokat, ezek a szabályozások lassan szokásokká váltak, ezeket köteles volt ismerni. Megérleltem magarmban azt a meggyőződést, hogy a szokások rendszere külön de együtt is lett a mi „alkotmányunk”. Másképp nem magyarázható, hogy a székely törzs részt tudott venni a magyarság legnagyobb vállalkozásában, a honfoglalásban” – magyarázta.

A beavatás rítusai

Dr. Balázs Lajos kutatási területe a három emberi sorsfordító – születés, házasság, halál – szokásvilága köré kapcsolódik. Adatközlőkkel folytatott beszélgetései nyomán az általa gyűjtött anyag több kötetben, monográfiákban jelent meg, de számos tanulmányt is közölt szak- és kulturális folyóiratokban ezekben a témákban.

A szokásvilág Balázs Lajos nagy szerelme Fotó: Balázs Katalin

Könyvei több egyetemen kötelező szakirodalomként ismertek,

„Szentdomokoson a gyermeket ma is háromszor keresztelik

– ebből egy van a templomban, de beavatják a családhoz legközelebbi útszéli keresztfánál, és otthon is a családi asztal alá. Mi ebben a közös? Beavatni abba a közösségbe, amelyikből lett, és amelyhez tartoznia kell. Újra egy hipotézis: ennek gyökerét az őshazában látom, ahol voltak gyülekezési helyek egy nagy kő, fa, forrás körül, ahol összegyűltek, megbeszélték, ha gyermek született, hozzájuk tartozó legyen. A kő, a forrás itt hiányzott, de amikor XIII. Leó pápa bevezette be az útszéli keresztfák állítását, akkor ezeknél találkoztak. Így kezdődött, hogy tízesek keresztet állítottak, ott kellett a gyermeket beavatni. Az ember mindig keresi a központokat, mindenkinek a központja a háza, azon belül az asztala, ott ültek le, beszélgettek, táplálkoztak, oda kell a gyermeknek tartozni. Egyik felől bedugják a gyermeket, túl az édesanya kiveszi. A cél, hogy gyermek tartozzon egy körzetbe, a családba és az egyházhoz. Van egy olyan következtetésem azzal kapcsolatban, hogy a székely ember miért más – mert nem ritualizálta magát a mai napig az európai normák szerint. Arra is rájöttem, hogy a születés, házasság, halál külön egységek, de önmagukban nem működnek, mindenik kötődik a másikhoz, összefüggnek, de kell legyen egy kötőanyag, és ez nem más, mint a szerelem” – magyarázta.

Egyetemalapító munka

Tanárként szembesült azzal, hogy milyen hátrány éri a magyar gyermekeket, amiért nem tudnak megfelelően románul kommunikálni. „Rengeteg cikket írtam erről, hozzászóltam fórumokon, noha felfigyeltek, nem láttam az eredményét. Egyszer Radu Vasile miniszterelnök látogatott ide, előadást kellett tartanom erről – azt mondta a végén, nem érti, hogy miért nem úgy történik, ahogy én mondtam. Eljött hozzám egy tanórára Pruteanu szenátor is, aki a parlamentben sokszor elmondta, hogy nem tudnak és nem is akarnak tudni románul a székelyek. Az óra végén azt mondta, hogy szeretné, ha magyarul is ilyen szépen tudnának a diákok.

Együttműködést ajánlott a román nyelv oktatása terén. Erre készítettünk egy tantervet két kolléganőmmel az 5–8. és 9–12. osztályok számára. A sajtó jó ideig tárgyalta, de megfogalmaztam a tantervben, hogy a magyar tannyelvű iskolában tanító román tanár egy bizonyos szinten kell ismerje a magyar nyelvet – ez volt az oka annak, hogy nem alkalmazták, a politikum megakadályozta”

– mesélte. 2000-ben nyugdíjba vonult, azon a nyáron Tonk Sándor professzor értesítette, hogy egy román és idegen nyelv szakot hoznak létre a Sapientia egyetemen, ennek megszervezésére kérték fel. „Vállaltam, következő év elejére kész volt tanterv, álláskeret, a teljes dokumentáció. Verestóy Attila szenátor segítségével jutottam be az oktatási miniszterhez, aki a akreditációs bizottság elnökét hívta és kérte, hogy vegyék át az engedélyezési dossziét. Egy hónap sem telt el, értesítettek, hogy jönnek ellenőrzésre, mindent rendben találtak, el lehetett kezdeni az oktatást. Ha ez nincs meg, nem veszek mérget rá, hogy az egyetem indulását engedélyezik” – emlékezett. 

Mindig következetes volt

Dr. Balázs Lajos az évek során számos tudományos, erkölcsi és szakmai elismerésben, kitüntetésben, díjban részesült, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagjává, de Csíkszentdomokos díszpolgárává is választották.

Csíkszentdomokos különleges szokásvilágát ismerheti meg, aki végigolvassa dr. Balázs Lajos köteteit Fotó: Gecse Noémi

„A tanári munkát és a néprajzkutatást tudtam harmonizálni. Két hitvallásom van, mindkettő a munkával függ össze – az egyik Mikes Kelemetől származik, aki hitt abban, hogy a fióknak is érdemes dolgozni, mert egyszer elővehetik. A másik Kőműves Kelemen példája, aki a leomlott falak újraépítésére is vállalkozott. Szigorú tanárnak tartanak, fontos volt számomra a következetesség, hogy a gyermek érezze meg, felelek érte, nem magamért követelek, hanem érte. Szoktam idézni szabadon József Attilát: Nem ellened haragszom, hanem érted. Ennek szép visszajezéseit kapom” – zárta a beszélgetést.

 

3 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat